galéria megtekintése

„Mi is szegediek vagyunk!” – Kizárták a tüntetőket a város napjáról

15 komment


Tanács István

Egyenruhás rendészek sorfala zárta ki a Szeged-napi ünnepségről a Cserepes sori piac kereskedőit. Botka László MSZP-s polgármester a szabadságról és a Szeged által elért kimagasló eredményekről beszélt.

Mindenkit videóra vettek a rendőrök,

aki megjelent péntek délután Szegeden, a Klauzál téren, hogy tiltakozzék a Cserepes sori piac kereskedőinek ellehetetlenítése ellen. (Mintegy hetven kereskedő bérleti szerződését mondták fel, mert nem írták alá az 50 százalékot meghaladó áremelést, és azt, hogy lemondanak a birtokvédelem jogáról. Attól tartanak, kiszorítják őket, és a telket lakóparknak vagy hipermarketeknek adják el.)

Szabó Bálint, a demonstráció szervezője kilenc perc után befejezettnek nyilvánította a tüntetést, és azt javasolta a megjelenteknek, hogy magánemberként vegyenek részt a város napja alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen, ahol Botka László polgármester mondott ünnepi beszédet.

 

A helyszínen lévő rendőrök eltakartatták a tiltakozókkal a CSERKÓ feliratú tábláikat, ám ez sem volt elég: a helyszínen, a városháza előtti elzárt útszakaszon önkormányzati rendészek sorfala fogadta őket, és bár még voltak szabad helyek a széksorokban,

magánemberként sem engedték be őket az ünnepi közgyűlés helyszínére.

Képviselőjüket, Szabó Bálintot, akit kedden a rendőrséggel vitettek el a polgármester előszobájából, mert beszélni akart Botkával a piac ügyéről, aznap rabosították is. Ennek felidézésére bilinccsel a kezén jelent meg, és a kordonon kívülről mutatta fel a piac érdekében összegyűlt több mint hétezer aláírást tartalmazó íveket.

Szabót sem engedték közelebb az ünnepi közgyűlést lezáró kordonnál: az egyenruhások tagjai gyűrűbe vették, és szinte mozdulni sem hagyták.

Az ünnepi műsornak és Botka László beszédének fő motívuma a szabadság dicsérete, a zsarnokság elítélése és Szeged város kiemelkedő eredményeinek felsorolása volt. Szeged 300 esztendeje járja a szabadság útját – szögezte le a polgármester. „Nekünk nincs szükségünk olyan hatalomra, amely a jogot és a törvényt a saját képére formálja, a közjavakkal pedig nem gazdálkodik, hanem garázdálkodik” – mondta.

„Legújabb történetünk sikertörténet. Néhány év alatt 300 milliárd forinttal lettünk gazdagabbak. Ez a várost pezsgő és építő, az európai uniós forrásokat a legjobban fölhasználó, irigyelt régióközponttá tette” – mondta a polgármester. Mi is szegediek vagyunk! Éljen a szabadság! Le a diktatúrával – kiabálták a rendőrkordon előtt álló kereskedők.

Botka ünnepi beszéde közben a szegediek aláírásait tartalmazó íveket végül Tóth Péter jobbikos önkormányzati képviselő vitte oda a pulpitushoz, mivel őt nem lehetett kizárni az ünnepi közgyűlésről.

Botka keresztülnézett rajta, és pillantást sem vetett az ívekre, de a hangja megremegett az idegességtől.

Mivel a szegedi jegyző nem döntött az ügyben, de elfogultnak sem nyilvánította magát, a Csongrád Megyei Kormányhivatal a makói jegyzőt bízta meg, hogy elbírálja a kereskedők birtokvédelmet kérő beadványait. A makói jegyző a jövő héten a Cserepes soron, a helyszínen tárgyalja a beadványokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.