galéria megtekintése

Félnek, hogy a párizsi repülőtéren felvittek egy bombát az utasszállítóra

3 komment


Körösi Ivett

Egy testrészt, két ülést, néhány bőröndöt és több roncsdarabot is találtak a kutató-mentő csapatok pénteken a Földközi-tengerben, Alexandriától 290 kilométerre. Az egyiptomi hatóságok közleménye szerint amit ezúttal találtak, valóban az MS804-es járathoz köthető.

Csütörtökön ugyanis egyszer már bejelentették, hogy Kárpáthosz szigetének közelében megtalálták a roncsdarabokat, ám a görög hatóságok később cáfolták, hogy az észlelt tárgyak az Airbus A320-as darabjai lennének, amely Párizsból Kairóba tartó útja során, hatvanhat utassal a fedélzetén csütörtök hajnalban a tengerbe zuhant.

Francia nyomozók Kairóban. Bőséges a fogás az iszlamista hálóban
Francia nyomozók Kairóban. Bőséges a fogás az iszlamista hálóban
Mohamed Abd El Ghany / Reuters

A Reuters értesülései szerint a kutatásban részt vevő egységek elsősorban a fekete dobozokra koncentrálnak. „Az igazi nyomozás csak akkor kezdődhet el, ha ezeket megtalálták” – nyilatkozta a The Guardiannek Atanasziosz Binisz görög légügyi szakértő, aki pénteken megerősítette, hogy az MS804-es zuhanását nem időjárási viszonyok okozták. Serif Fati pénteki nyilatkozatában szintén a merénylet hipotézisét erősítette. Továbbra sem lehet azonban biztosan tudni, hogy mi történt.

 

Sokan attól tartanak, hogy a szigorú biztonsági intézkedéseket áthágva a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren csempészhettek fel valamit a repülőgépre. A tavaly novemberi merényletsorozat után Franciaországban átvilágították a reptéri alkalmazottak egy részét, majd feltételezett szélsőséges kötődésük miatt többek biztonsági engedélyét visszavonták. Eric Moutet, az érintett alkalmazottak jogi képviselője elismerte a BBC-nek, hogy iszlamista csoportok megpróbáltak behálózni reptéri dolgozókat. „Akadnak, akik a szakszervezetekben radikalizálódnak. Ez komoly problémát jelent” – mondta.

Bár amerikai és az európai hírszerzési információk szerint az MS804 56 utasa és a tízfős személyzet közül senki nem volt a terrorizmus gyanúja miatt megfigyelt személyek listáján, a sajtó vad találgatásokba merült, többnyire merénylet lehetőségéről faggatva a szakértőket. Merénylet ugyan nem zárható ki – az AP hírügynökség által megszólaltatott Philip Baum, az Aviation Society International vezetője szerint a repülőgép irányítása feletti küzdelemre utalhat, hogy eltűnése előtt az Airbus 320-as összevissza kanyargott, meg is pördült a levegőben –, figyelemreméltó azonban, hogy 36 órával a zuhanás után még nem volt terrorszervezet, amely vállalta volna a felelősséget.

Az MS804-es zuhanása után csaknem 48 órával még mindig nincs olyan bizonyíték, amely alapján egyértelműen megállapítható lenne, hogy a járattal mi történt, ettől függetlenül azonban a terrorizmus gyanúja miatt a labilis egyiptomi belpolitikai helyzet is újra fókuszba került. A szélsőségesek sokkal aktívabbak lettek az elmúlt években, ami részben annak köszönhető, hogy 2013-ban elmozdították a Muzulmán Testvériséghez köthető Mohamed Murszit, és Abdel Fatah el-Sziszi lett az államfő, aki hadjáratot indított a szélsőségesek ellen. „Az  iszlamista fiatalok számára nem maradt politikai alternatíva, így elkerülhetetlen, hogy egy részük a szélsőséges mozgalmak felé forduljon. Még azok a fiatalok is egyre kevésbé remélik, hogy békés módon érhetnek el változást, akik korábban nem tartoztak semmilyen iszlamista mozgalomhoz” – mondta a Népszabadságnak Georges Fahmi, a Carnegie Közel-Keleti Kutatóközpont szakértője.

Félszigetnyi félelem

Az egyik legaktívabb szervezet Egyiptomban a Sínai Tartomány, amely főként a Sínai-félsziget északi részén követ el merényleteket. A támadások gyakorisága miatt 2014-ben szükségállapotot vezettek be a ritkán lakott, Egyiptom többi részéhez képest leszakadt régióban. A szervezetet azonban nem sikerült visszaszorítani: 2015-ben a Sínai Tartomány – amely hűséget fogadott az Iszlám Államnak – vállalta magára az orosz gép elleni októberi merényletet, amelyben több mint 200 ember vesztette életét. A szervezet csak napokkal a tragédia után vállalta a felelősséget a támadásért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.