Egy ilyen rosszullét alkalmával mentő vitte egy fővárosi kórházba. A másnapi konzíliumon megállapították: haladéktalanul operálni kell. A beavatkozást végző doktornő a műtőasztalon látta először Krisztinát. Előzetesen laparoszkópiás operációról volt szó, ám a nő vágással a hasán ébredt.
Testvére szerint, amikor a műtőből kitolták, Krisztina félig öntudatlan állapotban azt hajtogatta: átvertek, átvertek, kivették a petefészkemet. A zárójelentés szerint valóban megcsonkították. A doktornő GnRH-injekciókúrát írt fel a műtét után. Ezt külföldön már alig alkalmazzák. Krisztina hamarosan megtapasztalta, miért: mellékhatásaként fél éven át nem jött meg a menstruációja, és szervezete úgy viselkedett, mintha klimaxolna. Amikor a féléves kontrollon nem kért többet a mesterséges hormonokból, a doktornő sértődötten közölte: akkor menjen máshová,
ő nem tud vele mit kezdeni.
Három éve novemberben már a negyedik műtét is elkerülhetetlennek látszott – immár egy másik fővárosi klinikán –, Krisztina ugyanis ismét életveszélyes állapotban volt. Béltükrözést próbáltak végezni rajta, ám a szonda a szokásos 50 centiméter helyett mindössze 10 centis utat tudott megtenni bélszűkület miatt. Sürgősen beavatkozásra volt szükség, csakhogy a szakember, aki a legsúlyosabb eseteket operálja, csak egy év múlva tudta volna vállalni. Nem csoda: annyi nő vár beavatkozásra, hogy kevésbé előrehaladott állapotú páciensek két évig is várakozhatnak.
Bár újra és újra próbált talpra állni, Krisztina már dolgozni sem tud, mert az elviselhetetlen fájdalom bármikor újra jelentkezhet. A nyaralás elérhetetlen álom, de még egy út a városban is kockázatos: egyszer egy idős hölgy bátor közbelépésének köszönhette, hogy rosszulléte alatt nem rabolta ki csoportnyi fiatal a villamoson. Jelenlegi párja mindenben támogatja, akadt azonban olyan „férfi" is, aki egy rosszullét kellős közepén hagyta magára, mert „belefáradt az aggódásba", és bulizni akart este. – A legrosszabb, hogy nem tudok hétköznapi életet élni – mondja. – Nem vagyok képes olyan dolgokra, mint egy átlagos nő – és itt még csak nem is a szülésre gondolok.
Salamon Adrienn évek óta szenvedett fájdalmas menstruációtól, orvostól orvosig járt. Rendre elmagyarázták neki: semmi baja, a görcsök elmúlnak majd, ha egyszer gyereke lesz. Aztán 2009-ben felismerték, hogy mégis gond van. – A doktornő mintegy húsz percen keresztül sorolta, hol milyen összenövéseket talált a kismedencei területen. Ekkor már másfél hete nem tudtam enni, és napról napra rosszabbul éreztem magam. Átestem számtalan labor- és MR-vizsgálaton, gyomortükrözésen, béltükrözésen. És akkor végre elhangzott a diagnózis: endometriózis.
A doktornő egészséget és kitartást kívánt, majd továbbküldte Adriennt egy klinikai onkológushoz, mondván, ez a betegség nem az ő szakterülete. Ez életmentőnek bizonyult: a negyedik stádiumban lévő endometriózis ugyanis súlyos, halálos szövődményekkel járhat, például bélelzáródással. Az az orvos tehát, aki annak ellenére „kezelgetni" kezdi endometriózisos páciensét, hogy csak felületes ismeretei vannak a betegségről, gyakorlatilag a beteg életével játszhat.
– Orvosilag gyógyíthatatlan. Ezt olvastam szinte elsőként az interneten az endometriózisról – idézi fel Adrienn. – A klinikai onkológus döbbenten lapozgatta a leleteimet: miként lehetséges, hogy nem vették észre korábban ezt a problémát? Aztán, látva a helyzet súlyosságát, továbbküldött egy specialistához.
Adrienn azt gondolta: egy rutinműtéttel megúszhatja, és néhány napon belül elfelejtheti a dolgot. Nem így történt. A szakértő orvos elmondta: az összenövések a nőgyógyászati területeken kívül a belekre is átterjedtek, ezért valószínűleg a bél egy részének eltávolítására is szükség lesz.
A műtétre körülbelül egy hónap múlva kerülhet sor, mert a nőgyógyász mellett sebészre is szükség van hozzá, ráadásul mindkét szakembertől komoly felkészültséget kíván. (Emlékeznek még Krisztina esetére a doktornővel, aki a műtőasztalon látta először ugyanilyen súlyos beteg páciensét?) – Sokkot kaptam – eleveníti fel Adrienn a pillanatot, amikor megértette, hogy közvetett életveszélyben van. – Az SE I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika és a szigetszentmiklósi otthonom közötti utat végigzokogtam.
Válaszokat akart: miért alakult ki az endometriózis, hogyhogy nem lehetett előbb diagnosztizálni, van-e más lehetőség a műtéten kívül? Előadásokra járt, szakkönyveket és internetes oldalakat bújt, alternatív gyógymódokat tanulmányozott. Elkezdte a kifejezetten női betegségek javítására kidolgozott Arwen-tornát, áttért a makrobiotikus étrendre, járt kineziológusnál, méregdrága magánklinikákon – és közben reménykedett, hogy elkerülheti a műtétet. Nem így lett.
Bár mellette és ellene is sok érv szólt, Adrienn vállalta a műtétet. A beavatkozás a tervezett négy óra helyett hétórásra nyúlt, komplikációkkal tarkítva. – Az orvosok szemléletesen annyit mondtak az ébredésem után:
horror volt
– meséli a nő. – Ki kellett venni az egyik petevezetékem, eltávolítani egy bélszakaszt. Az operációig tizenöt kilót fogytam, öt hónapot voltam táppénzen, s végül fel kellett adnom biztos középvezetői állásomat. A környezetem nagyon megszenvedte ezt az időszakot, hiszen alig huszonhét esztendős fiatal nőként rettenetesen nehéz mindezt megélni.
Adrienn visszament több, őt félrediagnosztizáló orvoshoz a műtét után. Azt mondták: mindent ugyanúgy tennének, mint akkor, nem hibáztak.
Adrienn ma az Együtt könnyebb – Női Egészségért Alapítvány egyik alapítójaként segít az övéhez hasonló betegségektől szenvedő nőknek. Bár rettentő sok a fehér folt, komplex, egyénre szabott kezelés szükséges, lehetőség szerint endometrióziscentrumban, az életmódváltás segíthet, és elszántsággal, türelemmel akár teljesen tünetmentessé tehető a betegség. Azt tapasztalja: bár ez nem fertőző betegség,
a magyar nők szégyellik, nem szívesen beszélnek róla.
Nincs például olyan híresség, aki vállalná, hogy endometriózisa van – nélkülük viszont sok újságíró csak legyint a sztorira, ami szerintük celeb nélkül „nem eladható".
Az alapítvány honlapján számos nő története olvasható – sok közülük happy enddel végződik. A többség azonban csendben szenved – hiszen az orvosok sok esetben nem ismerik fel az endometriózist, s amíg nincs diagnózis, a környezet hajlamos legyinteni a görcsöktől elkínzott betegre. Adrienn szerint a legfontosabb volna tudatosítani: a fájdalmas menstruáció nem normális dolog, és semmi szégyellnivaló nincs abban, ha emiatt valaki orvoshoz fordul. No persze az orvosoknak sem ártana tájékozódniuk a témában. Krisztinának például azt mondta egyikük a legnagyobb kétségbeesés közepén: ugyan,
egy nő sok mindent kibír.
Egy férfi már csak tudja, nem igaz?
