galéria megtekintése

Ez nem lesz egy békemenet

Egy rövid Twitter-bejegyzéssel tette nevetségessé a CÖF-öt az amerikai követség ügyvivője. A békemenetet pedig sajnos megint lefújták, pedig sokan várták már a "Jenkik, haza!" molinót.

„A bécsi egyezmény mindig hasznos olvasmány” - ezzel az ironikus Twitter-bejegyzéssel válaszolt André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője a Civil Összefogás Fórum (CÖF) feljelentésére.

A békemeneteket szervező CÖF azon borult ki, hogy az Egyesült Államok - állítólag egy korrupciós ügy kapcsán  - nemkívánatos személynek minősített hat magyar tisztviselőt, köztük Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét. Az ügy kirobbanása óta a kormány és az érintettek bizonyítékokat követelnek az USA-tól, ennek érdekében Vida személyesen is járt a budapesti nagykövetségen, bár nem sokra ment vele.

Érdekes módon a kormányzati kórusba most a "független civil" CÖF is beállt. Szóvivőjük, ifjabb Lomnici Zoltán csütörtökön jelentette be, hogy a magyar törvények szerint nemcsak a korrupció büntetendő, hanem az is, ha valaki elmulasztja bejelenteni a tudomására jutott korrupciós cselekményt. "Az amerikaiak ezt nem tették meg a kitiltási ügyben, ezért a CÖF feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen". Egyúttal sürgette az Egyesült Államok kormányát, hogy nevezze ki új budapesti nagykövetét, mert

 
megérdemel egy nagykövetet

egy olyan nemzet, amely a legtöbb véráldozatot hozta a szovjetekkel szemben, az 1956-os forradalom során".

Az sajnos nem derült ki, hogy mi köze a nagyköveti kinevezéseknek ötvenhathoz. Ezt még Goodfriend is elengedte a füle mellett, a feljelentést viszont nem hagyta szó nélkül. Erre válaszolt a Twitteren a bécsi egyezményre való hivatkozással, amivel egyértelműen arra célzott, hogy a cöfösöknek halvány gőzük sincs a diplomáciai mentességről (segítünk: az egyezmény alapján a diplomaták csak a küldő országban vonhatók felelősségre, a fogadó országban jogi immunitást élveznek - a Szerk.).

A CÖF csütörtöki sajtótájékoztatóján viszont az is kiderült - Fritz Tamás alapító jóvoltából -, hogy egyelőre nem rendeznek békemenetet a nemzeti szuverenitás védelmében, "mert az Egyesült Államok és Magyarország közötti nézeteltérések elsősorban diplomáciai úton rendezhetőek".

- A békemenet, amely egyfajta végső megoldás, most kontraproduktív lenne, azt a látszatot keltené, hogy nekirontanak Magyarország szövetségesének, az Egyesült Államoknak - közölte Fritz. Egyszersmind azt is fontosnak tartotta megosztani, hogy "Magyarországgal szembeni nemzetközi támadás áttevődött a tengeren túlra. Ezúttal az Egyesült Államok lépett fel, mert szerintük nem állunk eléggé melléjük az Oroszország ellen felmelegített, már-már új hidegháborús konfliktusban". Azt látják, hogy

Amerika úgy viselkedik, mint a filmekben a cowboyok, akik azonnal pisztolyt rántanak és tüzelnek.

Ennek a magatartásnak a lecsillapítása pedig "kormányzati, diplomáciai terep". A békemenet ezt a cowboy-mentalitást erősítené, egy tovább éleződő konfliktusban pedig Magyarország aligha győzhet az Egyesült Államokkal szemben - mondta Fricz Tamás.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.