galéria megtekintése

Megkegyelmez Amerikának Vida Ildikó

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 12. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Egyes politikusok, illetve médiumok ellen jó hírnév megsértése, becsületsértés, esetleg rágalmazás miatt terveznek jogi lépéseket – közölte Vida Ildikó NAV-elnök jogi képviselője. Futó Barnabás kérdésünkre elmondta: összegyűjtik az Egyesült Államok által elrendelt beutazási korlátozás kapcsán megjelent nyilatkozatokat, majd azok értékelése után döntenek arról, hogy mit tegyenek.

Futó Barnabás és Vida Ildikó az amerikai követségre tartva
Futó Barnabás és Vida Ildikó az amerikai követségre tartva
Hír TV

Az ügyvéd leszögezte: André Goodfriend ideiglenes ügyvivőt vagy az amerikai kormányt biztosan nem akarják beperelni, mert semmilyen jogi lehetőséget nem látnak arra, hogy kikényszerítsék a Vida Ildikó kitiltását megalapozó dokumentumok átadását.

Futó Barnabás megerősítette: bár a NAV-elnök hétfőn személyesen találkozott az ügyvivővel, tőle semmilyen érdemi információt nem kapott arról, hogy miért nyilvánították nemkívánatos személynek Amerikában. Az sem derült ki – tette hozzá –, hogy Vida Ildikó valóban összefüggésbe hozható-e bármilyen konkrét korrupciós üggyel. Az ügyvéd szerint Goodfriend tulajdonképpen csak annyit mondott, hogy az intézkedés korrupcióellenes civil szervezetek beszámolóin, valamint kiszivárogtatott információkon alapul.

 

Az ügyvivő korábban azt mondta, hogy azért nem közölnek részleteket, mert azzal személyiségi jogokat sértenének – hangoztatta Futó Barnabás. Abban az esetben viszont, ha valaki maga kéri a korrupció gyanúját megalapozó adatokat, erről szerinte szó sem lehet. Ennek ellenére sem kaptak érdemi felvilágosítást, ezért az ügyvédnek továbbra is az az álláspontja, hogy alaptalan rágalmak állhatnak az eset hátterében.

Arra a felvetésünkre, hogy a George W. Bush által jegyzett, 2004-ben született 7750-es elnöki proklamáció szerint a kitiltáshoz elég az is, ha valaki a tevékenységével – tehát akár esetleges mulasztásával – hozzájárul a korrupció légkörének kialakulásához, Futó Barnabás leszögezte: ennek alapján bárkinek a beutazását korlátozhatják. Az ügyvéd nem vitatta, hogy ilyen lépésre minden szuverén államnak joga van – Magyarország is bárkivel szemben elrendelhet beutazási vagy tartózkodási tilalmat –, de szerinte az amerikai félnek nem kellett volna bűncselekményt emlegetnie. Igaz, nem neveztek meg senkit – tette hozzá –, de az ügyvivőnek a korrupciógyanú lehetséges érintettjeinek körére vonatkozóan tett nyilatkozatai miatt kormánytisztviselők sora vált „gyanúsítottá”.

Ha Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke amerikai vízumeljárást kezdeményez, akkor van rá lehetőség, hogy esetleg megkapja azokat a bizonyítékokat, amelyek az őt is érintő beutazási tilalom ügyében az Egyesült Államok rendelkezésére állnak. Futó Barnabás az állami tévében így idézte fel, hogy mit mondott nekik André Goodfriend. Az ügyvéd szerint részükről még nincs végleges döntés afelől, hogy Vida Ildikó megpróbáljon-e vízumhoz jutni, meg kell beszélniük, hogy mit tegyenek. Mint hozzátette, neki az az érzése, hogy ha elindítják ezt az eljárást, akkor sem biztos, hogy megkapják a bizonyítékokat.

Az Egyesült Államokba magyar állampolgárok személyes, illetve üzleti okokból vízummentesen utazhatnak, és az internetes adatlap kitöltésére csak azért van szükség, hogy időben kiderüljön, ha ott valakit nem látnak szívesen. Az elutasítást azonban nem szokták indokolni. Még az is előfordulhat, hogy valaki kedvező választ kap, a repülőtéren mégis azt közlik vele, hogy a beléptetését megtagadják, és akkor az utasnak saját költségén el kell hagynia az Egyesült Államok területét.

Egyébként mindenkinek joga van a beutazási tilalomról szóló döntés megtámadására. Aki így dönt, előterjesztheti a saját érveit például a korrupciógyanú megdöntésére, s azt az Egyesült Államok hatóságai készek mérlegelni. Futó Barnabás közölte, hogy természetesen tudnak erről, de ügyfelével még egyeztet arról, hogy ő élni kíván-e ezzel a lehetőséggel. Mindazonáltal hozzátette: eléggé nevetségesnek tűnik a bizonyítási teher megfordítása, hiszen azt a személyt kényszerítik védekezésre, akit az ügy jelenlegi állása szerint alaptalanul vádoltak meg.

Beindult a mémgyár

A „Tolmácsot szeretnék kérni” lett a magyar humor legújabb mondata. Vida Ildikó NAV-elnök igencsak kínos helyzetbe került, amikor a Hír TV stábját magával vitte az amerikai nagykövetség elé, hogy tisztázza az érintettségét a kitiltási ügyben. Amikor André Goodfriend amerikai ügyvivő a Szabadság téren hozzá beszélt, a NAV-elnök a kamera előtt így reagált: „Nem tudom, hogy mit mond. Tolmácsot szeretnék kérni.” Ez utóbbi mondat villámgyors karriert futott be a neten, és beindult a kaján internetes karikatúra, a mémgyár.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.