galéria megtekintése

Már megfélemlítik Simicska őrző-védőit is

Garázdaság gyanújával két biztonsági őr ellen indított büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A Mahir Cityposter Kft. bontásra ítélt hirdetőoszlopait őrző biztonságiak hangos szóváltásba keveredtek a bontást végző cég munkásaival, akik ezért feljelentették őket.

A hatályos Btk. szerint a garázdaságot az követi el, aki „olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen”. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A garázdaság szerdán délután fél kettő körül történt a IX. kerületi Kvassay Jenő út 3. alatti benzinkút parkolójában. Böröczky Kornélia, a két vagyonőr ügyvédje ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy a munkásokat az esti órákban családjuk mellől vitték el a rendőrök kihallgatásra. Egyikük sem tett vallomást, a gyanúsítás ellen mindketten panasszal éltek.

 

Megfigyelők szerint a rendőrség lépése nehezen értelmezhető másképp, mint a Mahir oszlopait immár kiemelt bérezésért őrző vagyonőrök megfélemlítése. Több gyakorló ügyvéd emlékeztetett rá, hogy máskor, ha a rendőrséget hangoskodó szomszédok vagy utcán randalírozók miatt kihívják, gyakran kapják azt a választ a segítséget kérők, hogy amíg nem folyik vér, nem tehetünk semmit.

A megfélemlítés mindenesetre annyiban

máris sikeres volt, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter biztonsági okokból sem azt nem hozza nyilvánosságra, hogy mely cégekkel szerződött az oszlopok őrzésére, sem azt, hogy hány embert alkalmaz erre a feladatra.

Ezeket is a rendőrségnek kell majd kinyomoznia az utcai igazoltatások és az előre be nem jelentett hatósági ellenőrzések során.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Csütörtökre a helyzet tovább bonyolódott. A Mahir Cityposter vagyonőrei eddig csak körülállták az oszlopokat, a bontást végző munkások pedig csak addig bontottak, amíg munkájukkal nem veszélyeztették a vagyonőrök testi épségét. Csütörtökön azonban az oszlopba kapaszkodó őrző-védőkkel együtt emeltek ki egy oszlopot, nem törődve azzal, hogy a magasba emelt emberek leeshetnek és megsérülhetnek. Puskár Anett, a Mahir Cityposter tanácsadója a történtekkel kapcsolatban lapunknak azt mondta: megfontolják, hogy emiatt tegyenek-e jogi lépéseket.

Még mindig nem vehet részt közbeszerzésen a Közgép

Simicska Lajos többfrontos háborúra kényszerült. Miközben zajlanak az utcai harcok a Mahir Cityposter Kft. hirdetőoszlopai körül, a nagyvállalkozónak a Közgép Zrt.-t is meg kell mentenie a hároméves közbeszerzési eltiltástól. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárást semmissé tevő decemberi döntését ugyanis megfellebbezték.

A Közgép Zrt.-t a győr-gönyűi kikötő fejlesztési tenderén vádolták meg hamis adatszolgáltatással, majd tiltották el az állami és önkormányzati közbeszerzések háza tájáról.

Az első csatát a cég tavaly decemberben megnyerte. Az első fokon eljáró bíróság akkor úgy találta: a társaság nem vádolható hamis adatszolgáltatással, így az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság jogszerűtlenül zárta ki a kikötőberuházásért folyó versenyből. A Közbeszerzési Döntőbizottság pedig hibázott, amikor a kizárást helybenhagyta.

A háborúnak azonban mindez nem vetett véget.

Az elsőfokú bírói döntést ugyanis megfellebbezték, így Simicska Lajos cége még mindig kénytelen távol maradni a közbeszerzésektől. Információink szerint a társaság egyelőre arról sem kapott értesítést, hogy ügye mikor és hol folytatódik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.