galéria megtekintése

„Magyarország nem fogad el diszkriminációt”

8 komment

NOL

Csütörtökön Budapestre látogatott David Cameron brit miniszterelnök tárgyalni Orbán Viktor miniszterelnökkel. Fél három után álltak a nyilvánosság elé egy sajtótájékoztatón. Cameron látogatásának a fő célja pedig meggyőzni Magyarországot és a V4 többi országát – Szlovákiát, Csehországot és Lengyelországot – az Európai Unió reformjára vonatkozó brit javaslatcsomagról. Ezeknek a javaslatoknak egy része – például az eurózónán kívüli tagállamok bevonása a közös pénzzel kapcsolatos döntésekbe vagy a nemzeti hatáskörök bővítése – nyilván egybeesik a magyar kormány szándékaival, neuralgikus pont viszont az a négyéves kizárás a brit szociális ellátásból, ami az Egyesült Királyságban munkát vállaló uniós állampolgárokat – köztük legalább százezer magyart – érint.

David Cameron érkezik Ferihegyre
David Cameron érkezik Ferihegyre
Burger Zsolt / MTI/Külgazdasági és Külügyi Minisztérium

Ez a kizárás nem mellesleg a munkaerő szabad áramlásának az elvébe ütközik, Cameron pedig sietve igyekszik elhitetni, hogy Nagy-Britannia tiszteletben tartja ezt az elvet, csak azt szeretné, hogy ha valaki haszonélvezője akar lenni a brit jóléti rendszernek, először járuljon is hozzá a rendszer működéséhez. A brit kormányfőnek erről a leginkább Németországot kell meggyőznie, és tegnap tárgyalt is Münchenben Angela Merkel német kancellárral – illetve levelet is írt, amely a Bild című bulvárlapban jelent meg –, de az kétséges, hogy a következő, február 18-i EU-csúcsig elégséges számű megértő fülre talál.

 

Ami a V4-et illeti, Orbán tegnap egy magánlátogatáson kiugrott Lengyelországba tárgyalni az egységes álláspontról Jaroslaw Kaczynskivel, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnökével, aki Beata Szydlo miniszterelnök helyett a lengyel kormányzati politika legfőbb irányítójának számít. Nagy-Britanniába körülbelül 700-750 ezer lengyel vándorolt ki – annyi, ahány lakója Krakkónak van.

Percről percre a sajtótájékoztatóról

16:27 A sajtótájékoztató véget ér, ahogyan az élő közvetítésünk is. Köszönjük a figyelmüket és a türelmüket.

16:22 Orbán azt a kérdést kapja, elfogadnak-e korlátozásokat a V4 országai a szociális juttatások ügyében. Magyarul válaszol, mert a munkaerő szabad mozgása „bonyolult és érzékeny kérdés”. Fontos, hogy ne tekintsenek migránsoknak – hangsúlyozza. Mi nem migránsok vagyunk, hanem az Európai Unió állampolgárai. Diszkriminációt nem tudunk elfogadni – emeli ki.

16:20 Az ITV kérdezi Cameront a négyéves juttatási moratóriumról. A brit kormányfő azt állítja, hajlandó a kompromisszumokra, ha ésszerű alternatívákat hall. 

16:19 Egy megkapó diplomáciai malőr: a magyar sajtó két egymás utáni kérdése után a sajtótájékoztatót vezető Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő helyett Cameron szólítja meg a Times újságíróját, Michael Savage-t, akinek a migrációt firtató kérdésére Orbán a józan észt emlegeti. Szükség van a külső schengeni határok védelmére – mondja.

16:18 A magyar miniszterelnök következetesen a keresztnevén szólítja Cameront.

16:16 Orbán azt állítja, hogy a brit statisztikai hivatal szerint 55 ezer Magyarországon született munkavállaló dolgozik Nagy-Britanniában, és 790 ezer lengyel. A magyarok több adót fizetnek be, mint amennyi támogatást kapnak. Becsületesen dolgozó magyar emberekről van szó, meg fogjuk találni a megoldást. Jól kell felhasználnunk a rendelkezésére álló időt.

16:14 Cameron szerint London kész a kompromisszumokra, és szívesen marad tagja a megreformált Európai Uniónak.

16:12 Az M1 után a TV2 kérdezhet. Camerontól a jóléti rendszerről és az esetleges brit kilépésről, Orbántól pedig a munkaerő szabad áramlásáról szóló konkrétumokról.

David Cameron és Orbán Viktor
Cameron és Orbán. Csak egy vitás kérdés van
Balogh László / Reuters

16:10 Szabadságharcos öregfiúk klubja volt – intézi el Orbán az M1 kérdését, hogy miért utazott el tegnap a lengyelországi Nedecbe találkozni Kaczynskivel. Szerinte annak a mostani találkozóhoz csak annyiban volt köze, hogy a V4 egységes álláspontot alakíthasson ki a munkaerő szabad áramlásának az ügyében.

16:09 Köszönöm a kedves vendéglátást – fejezi be Cameron.

16:08 Ami a brit szociális rendszert érő kihívásokat illeti, azokat nagy gondnak nevezi, hozzátéve, tiszteli a munkaerő szabad mozgásának az elvét, bárkit szívesen várnak, aki Nagy-Britanniába akar költözni, de 

16:06 „Köszönöm, Viktor!” – kezdi Cameron, elárulva, hogy a nyolcvanas években járt először Magyarországon. Ami az EU-t illeti, azt mondja, legyen lehetőség arra, hogy egy EU-tagország kimaradjon a szoros együttműködésből.

16:04 A V4 szeretne egységes álláspontot képviselni és együtt megismerni a brit álláspontot.

16:03 Egyetértettek a négypontos csomagban. egy erős Európának versenyképesnek kell lennie – Orbán személy szerint nem elégedett. Szerinte újra kell gondolni a nemzeti parlamentek szerepét. Egyetértenek a szociális rendszerrel történő visszaélések visszaszorításában. A magyar emberek többsége Nagy-Britanniában becsületesen dolgozik.

16:02 A kétoldalú kapcsolatokkal nincs gond – folytatja Orbán – a nemzetköziek közül pedig Orbán szerint „könnyű téma”  Szíria és Irak ügye.

16:00 Orbán kezd. Nem mindennapos vendég – bókol –, legutóbb tíz éve járt brit kormányfő Magyarországon. Hétszáz cég ötvenezer embert foglalkoztat – sorolja és méltatja a gazdasági kapcsolatokat.

15:59 Bevonult a két kormányfő.

15:47 Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az M1-en azt mondja, a brit reform három eleme közül a gazdasági javaslatok „megvitathatók”, az EU-tagállamok hatásköreinek kiszélesítését Budapest támogatja, ami viszont a munkaérő szabad áramlását illeti, Magyarország érti a brit jóléti rendszert érő kihívások feletti aggodalmakat, de nem örülne „a visszalépésnek” az ügyben.

15:32 A két miniszterelnök késik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.