A trió egyetértett abban, hogy hazánk eltékozolta az elmúlt 25 évet.
A gazdaság modernizációja elmaradt, a politikai és a szellemi elit nem teszi a dolgát, s a közösségek gyengék, hogy kikényszerítsék a szükséges változásokat. Nálunk nem a gazdaság határozza meg a politikát, hanem fordítva, társadalmunk mind inkább feudális, monarchikus jelleget ölt. Aggasztó, hogy az egészségügy és az oktatási rendszer az összeomlás szélén áll.
A magyarok külföldre áramlása jól mutatja a hazai állapotok reménytelenségét,
amit tovább fokoz, hogy a legtehetségesebb fiatalok gyakran már az egyetemi tanulmányaikat is nyugaton folytatják.
A mostani kormány gazdasági sikerekről szóló híreit nagyobb részt propagandának minősítették a megszólalók, hisz például a 400 ezer új munkahely javarészt a közmunkából ered. Hogy a piaci szférában még van munkahely, az főleg a külföldi tulajdonú autógyáraknak és azoknak az ugyancsak külhoni kézben lévő üzemeknek köszönhető, amelyek az olcsó bérek és a nekik szóló adókedvezmények miatt választják Magyarországot. Amúgy a beruházások túlnyomó többsége az unió pénzéből valósul meg, s ezekhez a támogatásokhoz általában csak azok jutnak hozzá, akiknek jók a kapcsolataik a pénzosztókkal. Azt, hogy nálunk oligarchák kezében van a gazdaság, Kiszelly sem vitatta, s hozzátette, hogy jó lenne ezt a jelenséget visszaszorítani.
Ahhoz, hogy az ország gazdasági teljesítménye javuljon, lényegesen többet kellene fordítani az oktatásra és a kutatás-fejlesztésre, vélték a vitázók. Mellár Tamás megemlítette, hogy míg Magyarország a GDP 2-2,5 százalékát költi oktatásra, az uniós átlag 4 százalék felett van. Ezzel is összefügg, hogy ha ma egy „jó tündér" létesítene nálunk félmillió, szakmai tudást követelő munkahelyet, akkor az ötödét se tudnánk betölteni.
Csath Magdolna ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem a pillanatnyi igényeknek a figyelembevételével kellene tanítani a fiatalokat, hanem a jövőbe nézve, vagyis sokoldalú tudással kellene felkészíteni őket. Azok az országok sikeresek, amelyek nem a bérmunkára, hanem a kreativitásra építenek, tette hozzá Csath, s az a 144 országot elemző felmérés, amely azt vizsgálta, hogy hol mennyire számítanak az emberek tehetségére és kezdeményezőkészségére, különösen siralmas ránk nézve, hisz a 122. helyen vagyunk. Ezért a közgazdász szerint
nem a munka-, hanem a tudásalapú társadalmat kellene építeni, s ebben nem a kis-, hanem az okos emberek képesek részt venni.
A jelenlegi kormánynak azt a törekvését, hogy meg akarja törni nálunk a multik erejét, s 15-20 hazai regionális céget fel akar erősíteni, Csath Magdolna megértően konstatálta (szerinte ezt szolgálta a nemzeti dohánycég létrehozása és a vasárnapi zárva tartás is). Mellár kétségbe vonta, hogy az államilag felturbózott cégek hasznosak lehetnek az ország számára, csak az a vállalkozás lehet sikeres, amely a teljesítménye okán állja a versenyt a multikkal. Mellár hangsúlyozta, hogy nemzeti önvizsgálatra van szükség, kimondani, miben vagyunk jók, miben kell fejlődnünk, s azt hogyan kell meglépnünk. Ezt levezényelni a jelenlegi politikusok nem alkalmasak, ők inkább azt a stratégiát választják, hogy agyondicsérik a választókat, cserébe azt kérik, bízzák rájuk a helyzet megoldását, ami viszont nem áll másból, mint abból, hogy bajainkért más okolnak, az uniót, a cigányokat, a zsidókat, a menekülteket.
Mellár úgy vélte, hogy konszenzusos gazdaságpolitikai programra van szükség. Ezt Csath Magdolna se vonta kétségbe, ám az ügy megvalósíthatóságát illetően ő sem tűnt optimistának, hisz ekképp fogalmazott: a nemzeti versenyképesség fontos feltétele a társadalmi mértékű bizalom, ám nálunk ez hiányzik, helyette a társadalom erői harcban állnak egymással.
