Az utána következő Bárdos-Deák azt hangsúlyozta, hogy nincs sürgős beavatkozási kényszer, és a hajózás igényeihez sem kell igazodni, mert a hajózó út immár a szlovák oldalon, mesterséges csatornában vezet. – A kormány mégis arról akar megállapodni, hogy négy újabb keresztgát felépítésével egy 11 különálló víztestből álló, egymástól 2,5 méteres vízszintkülönbségekkel elválasztott tórendszert akarnak létrehozni az élő Duna helyén, amely így az egész folyam legsűrűbben belépcsőzött szakasza lenne.
A hatalmas betongátak méretére jellemző, hogy egyenként három darab, 24 méteres árvízlevezető kapu is lenne bennük. A duzzasztórendszer pontosan ugyanazokat a káros következményeket eredményezné, mintha az eredeti bős-nagymarosi komplexum megépült volna – hangsúlyozta. Szerinte a tavaly év végén a szlovákokkal közösen elfogadott tárgyalási anyag (amely hivatalosan a stratégiai környezeti vizsgálat közös következtetéseinek minősül) konkrétan azt tartalmazná, hogy az öreg Dunába többletvíz helyett csak a mostani vízmennyiségnél kétötödnyivel kevesebb jutna, a Szigetköz leromlásának megállításához pedig később újabb négy gátat is fel kellene építeni.
Ádány Tamás, a PPKE állam- és jogtudományi karának tanszékvezetője szerint a bősi ügyről szóló 1997-es hágai ítélet előírta a méltányos és észszerű vízmegosztásról szóló jóhiszemű tárgyalások folytatását – ehhez tehát lenne jogunk, de a kikényszerítéséhez alig vannak eszközeink. Nagy Boldizsár nemzetközi jogász amellett érvelt, hogy lenne keresnivalónk a tárgyalóasztalnál. Mint kifejtette, a 2010 utáni Bős-politikát a tétlenség jellemzi: nincsenek érdemi nyilvános tárgyalások, sem pedig elérhető jegyzőkönyvek. Nem tudható, hogy a magyar fél jogi képviselője, Sonnevend Pál jogász mit képvisel a hágai eljárásban. 2015 májusa és szeptembere között sor került öt titkos tárgyalási fordulóra, amelyek nyomán a felek elfogadták a környezeti hatásvizsgálat fentebb említett következtetéseit, ezekből azonban a magyar érdekek és igények teljes feladásának terve rajzolódik ki.
A jogtudós szerint Magyarországnak már nincs fennálló jogsértése a hágai bíróság döntése alapján Szlovákiával szemben, északi szomszédunk viszont továbbra is jogsértésben van a Duna egyoldalú elterelésében, a környezeti károkozásban és a bősi mű közös üzemeltetés helyetti egyoldalú működtetésében – ezeket a hágai ítélet mind rögzítette. A bírósági döntés alapján a szlovák félnek helyre kell állítania a jogszerű és környezetileg fenntartható állapotot, illetve biztosítania kell a magyar részvételt az üzemeltetésben, a hasznok szedésében, mindennek azonban a közös következtetésekben nyoma sincs. A bíróság szerint a nagymarosi vízlépcsőt nem kell felépítenünk, ehhez képest a konklúziók között szerepel egy újabb nagy vízlépcső építésének lehetősége a Szap alatti Duna-szakaszon, vagyis a Szigetköz alatt (a felek által vizsgált két lehetőség közül ez az egyik).
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
A bírósági ítélet az ökológiai vízigény biztosítását is tartalmazza, ehelyett a közös álláspontban az szerepel, hogy a 2000 köbméternyi átlagos vízhozamból 350 köbméter jutna a Dunába (a jelenlegi 600 helyett). Az egyoldalú elterelés és a környezeti károk miatt nem igénylünk kártérítést, a közös üzemeltetésről sem beszél a magyar-szlovák anyag, ráadásul nem kérünk pénzt az energiatermelésre átadott, fele részben nekünk járó hidropotenciálért, a beépített magyar tulajdonért pedig csak többletvíz formájában (amiről az előző pontban már lemondtunk).
Nagy Boldizsár úgy látja, ilyen feltételek mellett hiba lenne megállapodni, illetve visszavonni a pert a nemzetközi bíróságról, ehelyett inkább új eljárást kellene kezdeményezni az Európai Unió Bíróságán. A jogi szakértő azt is hozzátette: meggyőződése szerint a szigetközi kavicságyban lévő, ma még teljesen tiszta ivóvíz pénzben kifejezve is jóval nagyobb érték a Bősön megtermelhető összes áramnál.
