galéria megtekintése

Lemondott Kiss László

15 komment

NOL

Lemondott az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László. Napközben százhalombattai alpolgármesteri posztjáról is lemondott, melyet a polgármester elfogadott.

A szakember az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében tudatta elhatározását. "A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről" - írta Kiss László.

Kiss egyelőre Százhalombatta díszpolgára marad- írja az Index, a városi uszoda pedig továbbra is a nevét viseli.

Kiss László itt még a Hosszú-ügyről nyilatkozott
Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

 

A testület ugyanakkor jelezte, felmerült, hogy a díszpolgárság és az uszoda kérdésben is változtassanak majd, de ezekről majd később hoznak döntést, erre most jogilag nem volt lehetőség.

"Méltatlan lenne 55 év után, ha magyarázkodni kezdenék. Ott az ítélet, senki nem adna hitelt a szavaimnak. Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, aztán kaptam az élettől egy új lehetőséget, és én éltem vele" – nyilatkozta a Népszabadságnak Kiss László aznap, amikor a privatkopo.hu internetes portál megírta: 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

E nyilatkozatának némiképp ellentmondva csütörtöki közleményében Kiss László úgy fogalmazott, hogy "1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés". "Az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtettem a szükséges lépéseket" - hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a cselekményt nem követte el.

"Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el" - hangsúlyozta a közleményben Kiss, aki leszögezte: "idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette".

"Én ugyanaz az ember vagyok, mint aki egy héttel vagy 50 évvel ezelőtt voltam! Világéletemben tisztességesen, a munkámért és ezáltal a magyar sportért éltem" - írta.

"Szembesülnöm kellett azonban azzal" - folytatódik a közlemény -, "hogy tevékenységemet és személyemet jelenleg az ellenem folytatott sajtóhadjáratnak köszönhetően olyan mértékű közfelháborodás övezi, amely súlyosan megosztotta a sportszerető embereket. Jelenleg nem vizsgálom, hogy kinek és miért állhatott érdekében személyem ilyen fokú lejáratása és a korabeli híradásokban már közzétett esemény ismételt felelevenítése."

Kiss László kitért rá, hogy kapitányi tevékenységét eredetileg is csak a 2016-os riói olimpiai játékokig kívánta ellátni. Úgy gondolja azonban, hogy a jelen körülmények között - személye megosztó voltára tekintettel - nem tud hasznára lenni sem a magyar úszóválogatottnak, sem pedig az olimpiai csapatnak.

Az úszószövetség szerdán megtárgyalta az ügyet, döntésük szerint Kiss maradhat kapitány.

Távozik a szponzor

Az építőiparban érdekelt, több mint 1500 munkavállalót foglalkoztató KÉSZ Csoport visszavonja támogatását a Magyar Úszó Szövetségtől. A holding közleményében arról írt, hogy alapelvük a támogatott fél feddhetetlensége. "Őszintén sajnáljuk és csalódottak vagyunk azért, hogy a Magyar Úszó Szövetség a Kiss László személye körüli botránnyal bebizonyította, hogy működésében a fenti alapelvek nem tudnak működni, a Szövetség nem tud azonosulni értékrendünkkel. Ezért a KÉSZ Csoport a továbbiakban nem kívánja támogatni a Magyar Úszó Szövetséget, és haladéktalanul megvizsgálja a támogatási szerződés felmondásának lehetőségét" - fogalmazott a vállalat.

Mint írják, a KÉSZ korábban "Hosszú Katinka életpályamodelljét és fejlődését" kívánta segíteni, amelyre a MÚSZ kizárólag a szövetség támogatásán keresztül adott lehetőséget. A mostani döntés ellenére "a KÉSZ Csoport a továbbiakban is nyitott arra, hogy biztosítsa az erkölcsi és anyagi támogatást Hosszú Katinka sikeres olimpiai szerepléséhez, ezt azonban a Magyar Úszó Szövetség támogatásán keresztül megvalósíthatatlannak tartja".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.