galéria megtekintése

Lázár Brüsszelnek: Ne akarják megmondani!

4 komment


Boda András

Bár a netadóról és a bevándorlásról nemzeti konzultációt tart a kormány, a súlyos vitákat, feszültségeket, uniós bírálatokat kiváltó halálbüntetés ügyében erre nem kell számítani – tudtuk meg a Miniszterelnökség tegnapi tájékoztatóján, ahol az is kiderült: Lázár János szerint Putyin elnök nem fenyeget, csak reális.

– Ezt nem tervezzük – felelte Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki sajtótájékoztatón arra a kérdésünkre, felvetődött-e, hogy a halálbüntetésről is tartanának nemzeti konzultációt. Lázár szerint erre nincs szükség, mivel ez a nemzeti konzultáció már 25-30 éve zajlik Magyarországon: minden súlyosabb, életellenes bűncselekmény elkövetése után a társadalom egy része megtorlás- vagy megelőzésképpen felveti a halálbüntetés bevezetésének szükségességét. A miniszter ezután – egyszerre reagálva a halálbüntetés „napirenden tartása” és a bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultáció miatti brüsszeli kritikákra – hozzátette:

„Ne akarják azt megtiltani, hogy miről beszéljenek a magyarok, és azt se akarják megmondani, hogy miről mit gondoljanak!"

Lázár egyébként a tájékoztatón egy másik kérdésre közölte: miként korábban is elmondta már, ő maga támogatja a halálbüntetést.

 

Míg a halálbüntetés ügyében tett brüsszeli kritikákra határozottan reagált Lázár János, addig semmi kivetnivalót nem talált a paksi bővítés kapcsán keletről érkező, burkolt fenyegetésnek is minősíthető üzenetekben.

Fotó: Mirkó István / Népszabadság

Amikor ugyanis szóba került Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilatkozata – amely szerint, ha az unió arra kényszeríti hazánkat, hogy utasítsa vissza a paksi bővítésről szóló együttműködést, az károsan érintené nemzeti érdekeinket, és hátrányosan befolyásolná a két ország kapcsolatát –, Lázár János azt mondta: „Nem érzem fenyegetőnek, amit az elnök úr mondott, ez egy reális megjegyzése volt arra nézve, hogy Magyarország jó szerződést kötött.” Arra pedig, hogy a bővítésre készülő Roszatom vezérigazgatója uniós nyomásgyakorlásnak nevezte a brüsszeli bírálatokat, eljárásokat úgy reagált: „Volt már a magyarokon nyomásgyakorlás, és jól bírtuk.”

Méregtelenítés az Illatos úton

Összesen 2300 tonna veszélyes hulladékot kell elszállítani a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyről, ennek költsége mintegy egymilliárd forint – jelentette be Lázár János. Kiemelte: a munka már a múlt héten elkezdődött, a veszélyes hulladékot két lépcsőben Dorogra szállítják, ott semmisítik meg. A területről várhatóan még 2015-ben elszállítják az összes mérgező anyagot – tette hozzá.

A tájékoztatón Lázár egy sor kormánydöntésről is beszámolt. Bejelentette például azt: az önkormányzatoknak lehetőséget adnak arra, hogy 2016-tól mentesítsék a háziorvosokat a helyi iparűzési adó megfizetése alól. Magyarországon mintegy 7000 háziorvos teljesít szolgálatot, közülük sokan több százezer forintos helyi iparűzési adót fizetnek – tette hozzá. A miniszter beszámolt arról is: a kormány elfogadta az új közbeszerzési törvény tervezetét, amely szerinte nagyobb nyilvánosságot és átláthatóságot teremt. Kiemelte, változik majd az értékelés is: az ajánlatok elbírálásánál ezután nem az ár lesz a középpontban, nagyobb súlya lesz például a munkahelyteremtésnek, a társadalmi, szociális hatásoknak. Lázár beszélt arról is: huszonöt éve rendezetlen kérdést rendezhet az, ha a KDNP az Országgyűlés elé terjeszti a magáncsőd intézményéről szóló törvényjavaslatát, amely 100-150 ezer, otthonáért küzdő ember számára jelenthet megoldást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.