galéria megtekintése

Kordonba zárt világörökség

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 31. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Nyolc hónap telt el azóta, hogy az állam visszavette az addigi bérlőktől a Citadellát, ám az ígért nagy rendrakásnak eddig nem élvezhették előnyeit a látogatók, sőt, azóta nincs kávézó, étterem, szuvenírbolt, és az egyetlen szolgáltatás a sajátos euróárfolyamot alkalmazó konténeres illemhely.

Kordonok fogadják a turistákat a főváros egyik legforgalmasabb látványosságánál, a Citadellánál: kerítés zárja el az út egy részét, körbezárták az egyik valamikori szuvenírboltot, eltorlaszolták a fellegvár bejáratát, és bár munkának nyoma sincs, több helyen is „munkaterület” feliratú táblába botlani. A kordonok látványa már csak azért is feltűnő, mert a panorámán kívül mást nemigen láthatnak a látogatók.

A területek bérleti joga miatt indított perek közül több még folyamatban van
A területek bérleti joga miatt indított perek közül több még folyamatban van
M. Schmidt János / Népszabadság

Az ajándékboltok bezártak, kávézó, teázó, étterem már nincs, az erődítménybe nem lehet belépni. Kicsit lejjebb, a Citadellától távolodva, akad ugyan két büfé, ám ottjártunkkor zárva voltak. Csak a parkolóóra működik, és a járda mellé telepített, a világörökségi területhez kevéssé passzoló, világoszöld, konténeres illemhely: igaz, ahogyan az elvárható egy külföldiek által sűrűn látogatott látványosságnál, legalább euróval is lehet fizetni. Ez utóbbi kapcsán viszont érdemes megemlíteni: a váltási árfolyamot a legdurvább feketéző is megirigyelhetné, hiszen kevesebb mint 260 forintot szurkolnak le egy euróért.

 

A Citadella látványos „kiüresedése” azért különösen feltűnő, mert az állam egyebek mellett azzal a jelszóval kezdett „rendrakásba” a Gellért-hegy tetején, hogy a korábbinál kulturáltabb körülmények fogadhassák a látogatókat. A fellegvárért vívott csata 2013 januárjában fordult komolyra: a kabinet – mint arról többször írtunk – arra hivatkozva próbálta birtokba venni az ingatlanegyüttest, hogy az ott bérlőként egyebek mellett ajándékboltokat, éttermet, kávézót üzemeltető tucatnyi vállalkozó egy része olyan szerződés alapján dolgozik, amelynek a jogszerűsége, érvényessége megkérdőjelezhető.

Régebben a turisták ajándékokat tudtak venni, volt kávézó, étterem, most meg semmi
Régebben a turisták ajándékokat tudtak venni, volt kávézó, étterem, most meg semmi
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Bár a bérleti viszonyok valóban kuszák voltak, a nagy rendrakásban olyan vállalkozót is megpróbáltak ellehetetleníteni, aki érvényes szerződés alapján dolgozott évtizedek óta. A hosszadalmas jogi csatározás után az állam tavaly májusban már durvább eszközöket is bevetett: feltűnően nagy rendőri biztosítás mellett „kilakoltatták” a vállalkozókat. Mint utóbb kiderült, jogszerűtlen volt az eljárás, ám a kitelepített bérlők már nem térhettek vissza.

A területek bérleti joga miatt indított perek közül több még folyamatban van, de úgy tudjuk, akad olyan eljárás is, amely – egyelőre nem jogerősen – az állam győzelmét hozta. Megkerestük a terület kezelőjét, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t (MNV), ám a társaság arra a kérdésünkre nem kívánt válaszolni, hogy a területen mikor és milyen fejlesztéseket terveznek. Azt azonban elmondták, hogy a látszat ellenére az elmúlt hónapokban sem tétlenkedtek: tavaly május óta minden helyiséget sikerült kiüríteni, birtokba venni, elszállították a sétányon lévő pavilonok többségét, és leszerelték a „különböző reklámtáblákat”.

Az állam egyebek mellett azzal a jelszóval kezdett „rendrakásba” a Gellért-hegy tetején, hogy a korábbinál kulturáltabb körülmények fogadhassák a látogatókat
Az állam egyebek mellett azzal a jelszóval kezdett „rendrakásba” a Gellért-hegy tetején, hogy a korábbinál kulturáltabb körülmények fogadhassák a látogatókat
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

„Ezekkel az intézkedésekkel az MNV megszüntette, illetve felszámolta azokat az állapotokat, amelyek nem voltak méltók egy világörökségi helyszínhez” – állították, megemlítve: gondoskodtak az ingatlanegyüttes karbantartásról, tisztán tartásáról és őrzéséről is. Felvetettük, nem tűnik ideálisnak, hogy a főváros egyik leglátogatottabb látványosságánál mindössze egyetlen kis, konténeres illemhelyből áll a szolgáltatási kör. Az MNV Zrt. erre azt közölte: „Az említett konténeres illemhely és a két büfé nem az állami tulajdonban lévő ingatlan területén helyezkedik el. A Citadella jövőbeli hasznosítása során ez a kérdés is rendezésre kerülhet.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.