galéria megtekintése

Se Falus, se Bokros nem lép vissza

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 23. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

A baloldalon már csak Horváth Csaba négy évvel ezelőtti, igencsak gyenge eredményéhez mérik Falus Ferenc főpolgármesteri esélyeit. Ha attól is elmarad, az a fővárosi MSZP vezetését is kellemetlen helyzetbe hozhatja, de rosszul érintheti az Együtt–PM-et is.

Falus Ferenc a hétfőn indult sajtótájékoztató-sorozatán Tarlós „fő bűneit” veszi sorra
Falus Ferenc a hétfőn indult sajtótájékoztató-sorozatán Tarlós „fő bűneit” veszi sorra
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A szocialista Horváth Csaba négy évvel ezelőtti 29 százalékos eredményének felülmúlása – mostanra legfeljebb ez a cél lebeghet a baloldali összefogás által támogatott főpolgármester-jelölt, Falus Ferenc előtt. De a napokban megjelent közvélemény-kutatási adatok alapján ez is túlzott elvárásnak tűnhet.

A Nézőpont Intézet szeptember első felében készített mérése szerint Falusnál Bokros Lajosnak, a Modern Magyarország Mozgalom vezetőjének is több támogatója van, előbbit 11, utóbbi 14 százalékra mérték a potenciális szavazók között úgy, hogy 9 százaléknyi baloldali szimpatizáns még nem döntött közöttük. Tarlós István főpolgármester 50 százalékon áll. Lapunknak az Együtt–PM és a fővárosi MSZP egyik vezető politikusa is azt mondta, Bokrost kicsit „túlmérhette” a Nézőpont, Falus pedig talán valamivel jobban áll.

 
Falus bemutatása augusztusban. Visszalépésnek akkor van értelme, ha megakadályozható Tarlós győzelme
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Egyikük sem állította azonban, hogy utóbbi Tarlósra veszélyes kihívó lenne, és mindketten elismerték: kampánya a várakozáson alul teljesít. Részben ezzel magyarázható, hogy forrásaink jelenleg nem számolnak azzal, hogy Bokros Lajos visszalép az Együtt–PM jelöltjének javára. Tényként kezelhető a liberális Bodnár Zoltán indulása is, ám ő Magyar György ügyvédhez hasonlóan csak az összesen kétszázalékos támogatottságú egyéb jelöltek között szerepelt a Nézőpont felmérésében.

Visszalépésnek akkor van értelme, ha megakadályozható Tarlós győzelme – ismerte el a Népszabadságnak az ellenzéki tárgyalások egyik résztvevője. És mivel ez a helyzet nem áll fenn, Bokrosra – aki tavasszal ellentételezés nélkül, kívülről támogatta a baloldali összefogást – nem nehezedik annak a súlya, hogy rajta múlik az ellenzéki jelölt győzelme. Ha viszont még vannak politikai tervei, egy 8-10 százalék körüli eredménnyel lökést adhat pártjának, amely egyetlen budapesti kerületben sem állított polgármesterjelöltet.

Falus visszalépését minden megkérdezett ellenzéki politikus kizártnak nevezte, és ő maga is ennek megfelelően nyilatkozott, hozzátéve: arra számít, hogy meg tudja szorítani Tarlós Istvánt. Tegnap megkezdett, egész héten tartó sajtótájékoztató-sorozatán, amelyen Tarlós „fő bűneit” veszi sorra, ugyanakkor azt mondta: elvárná, hogy Bokros – akivel amúgy szívesen dolgozna együtt – visszalépjen a javára. Cáfolta viszont, hogy tárgyaltak is volna erről. Bár a napokban együtt reggeliztek, Falus a közös étkezésről csak annyit árult el: finom volt a croissant.

Polgármester helyett kormánybiztosként viselkedik – vádolják Tarlóst a baloldalon
Polgármester helyett kormánybiztosként viselkedik – vádolják Tarlóst a baloldalon
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Időközben Bokros is üzent, válaszul a Magyar Nemzet tegnapi cikkére, amely szerint pénzt, médiafelületet és gazdasági főpolgármester-helyettesi posztot kért Falus támogatásáért cserébe. Utóbbi az esélyek ismeretében váratlan volna a szigorú racionalitásáról ismert Bokrostól, aki tegnap le is szögezte: semmi esetre sem lép vissza. A volt pénzügyminiszterrel kapcsolatban ugyanakkor többen megjegyezték: a kampány korai szakaszában, egy kellően udvarias felkérés esetén alighanem hajlandó lett volna kiszállni, ám akkor senki sem vette elég komolyan.

Ha Falus leszerepel, az rosszul érintheti az Együtt–PM-et, leginkább azért, mert bár övék volt a jelölés joga, elszalasztották egy ütőképes politikus felépítésének esélyét. Nagyobb veszélyt rejt ez a forgatókönyv az MSZP fővárosi vezetésére, amely belement Horváth Csaba lecserélésébe, és – szemben a jelölési folyamattól mindvégig távolságot tartó országos pártvezetőkkel –mindent megtett Falus elfogadtatásáért. A fővárosi szocialisták ezért abban bíznak, hogy a kerületekben sikerül szépíteniük, és legalább nyolc helyen baloldali, négy-öt kerületben pedig MSZP-s politikus győz.

Magyar György: Csak egy maradhat, hogy legyen esély Tarlós István legyőzésére

Magyar György egyelőre nem lép vissza senki javára. Szerinte ugyanis Tarlós István demokratikus ellenzéki kihívóinak felül kellene végre emelkedniük személyes ambícióikon és pártérdekeiken, és meg kellene állapodni, hogy ki legyen közülük az az egy, aki versenybe száll.

A demokratikus ellenzék jelöltjeinek napokon belül el kell dönteniük, hogy mit akarnak, fogalmaz. Ha öt jelölt indul Tarlós Istvánnal szemben, akkor a választásnak öt kis vesztese lesz és egy nagy. Az öt kis vesztes az öt ellenzéki induló lesz, a nagy pedig Budapest –mondta lapunknak Magyar György független főpolgármester-jelölt.

Magyar elismerte, hogy folynak háttértárgyalások a jelöltek és támogatóik között a főpolgármester-jelöltek visszaléptetéséről. Húsz nap van a választásokig, ez alatt még sok minden történhet, de a sikerhez az kell, hogy Tarlóssal szemben a demokratikus ellenzék egyetlen jelöltje álljon ki.

– Négy jelöltnek hátra kell lépnie.Nem ennek vagy annak a javára, hanem azért, hogy megmaradjon az esély Tarlós István legyőzésére – mondta Magyar György.

Magyar leszögezte: korai lenne tényként beszélni az ő visszalépéséről. Még sok minden történhet. Természetesen, „ha rám esik a választás, nem lépek el a feladat elől”. Már csak azért sem, tette hozzá Magyar, mert az ellenzék választási győzelmét követően a város irányítása komoly kihívást fog jelenteni.

Tarlós kihívói a hétfő délutáni állás szerint nyilvánosan csütörtökön az A38 hajón tartandó konferencián ülnek egy asztalhoz. Magyar György szerint addig, vagy legkésőbb ott, meg kellene állapodniuk a feleknek, hogy ki az az egy, aki mögé minden párt és civil szervezet fel tud sorakozni. (Fekete Gy. Attila)

Sértett-e törvényt Gajda kampánya?

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) megállapította, hogy törvénysértő módon kampányolt Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere a kerület iskoláiban – közölte a Fidesz–KDNP kispesti polgármesterjelöltje hétfőn. Dódity Gabriella közleményében azt írta, hogy Gajda Péter – aki újraindul a XIX. kerületi polgármesteri posztért – rámásoltatta saját választási plakátját a kisiskolásoknak adott tanszercsomagra.

Frissítés: Szerdán a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az FVB döntését, és a kerületi választási bizottság eredeti határozatát hagyta helyben, amely szerint a fideszes jelölt kifogását – annak elkésettsége okán – érdemi vizsgálat nélkül elutasítják. Az Ítélőtábla végzése ellen további jogorvoslatnak nincs helye. (MTI)

Tarlós plakátján nem lehet címer

A Fővárosi Választási Bizottság hétfői elsőfokú határozatában úgy ítélte meg, összességében jogellenes a fővárosi önkormányzat címerének használata Tarlós István, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjének plakátjain. A testület szerint a választási plakáton nem rendeltetésszerűen használták a főváros címerét. A város több pontjára kihelyezett plakáton „Tarlós István főpolgármester” felirat, a főváros címere és az önkormányzati választás időpontja látható. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.