galéria megtekintése

Kivéreztetésre kegyelemdöfés – így herdálják el a világhírű magyar filozófus örökségét

7 komment


Miklós Gábor

Furcsa módon három napra előre dátumozva közölt egy, a Lukács Archívum sorsával foglalkozó határozatot a Magyar Tudományos Akadémia honlapja. Mint lapunk korábban megírta, Lukács György filozófus örökségét szét akarják hordani.

A honlapon megjelentetett közlemény szerint „a legfontosabb tudományos cél, hogy a Lukács Archívum és Könyvtár anyaga a lehető legszélesebb – hazai és nemzetközi – szakmai körben elérhetővé váljon. Ennek érdekében a tervek szerint a Lukács Archívum kézirattárát az MTA Könyvtár és Információs Központ kézirattárába szállítják át; az átszállítás után a kézirattár anyagát katalogizálják és digitalizálják, biztosítják megfelelő tárolását", míg az archívum könyvtára az MTA Filozófiai Intézetébe kerül.

Lukács-lakás. Még minden egy helyen
Lukács-lakás. Még minden egy helyen
Földi D. Attila / Népszabadság

Huszonkilenc akadémikus két éve már levélben emlékeztette az MTA elnökségét az örökösöknek a Lukács-lakás megőrzését igénylő kérésére. Kérték, hogy az MTA elnöksége intézkedjen a kutatóhelyként két éve megszüntetett archívum szakmai hasznosításáról.

 

Az archívum elleni fellépés híre mostanra cikkünk nyomán túllépett az ország határain. Akciót folytat az intézmény védelmében a németországi székhelyű Nemzetközi Lukács Társaság. Hermann Zsuzsa pszichológus petíciót tett közzé az interneten, pár nap alatt 3500-nál többen csatlakoztak hozzá, kétharmaduk külföldről – mondta lapunknak. Nyílt levelet tett közzé a Lukács Archívum védelmében Nyíri Kristóf filozófus, akadémikus is.

Hermann azt mondta lapunknak, hogy a hivatalos közlemény semmire sem válaszol, teli van ellentmondással: lényegében azt állítja, azért szedik szét az archívumot, hogy az egyben maradjon. Továbbra sem tudni, kié a felszámolás ötlete, ki fogadta el, mennyi idő alatt valósul meg, kik fogják végrehajtani, és mennyiből? Miért nem része a programnak a könyvekbe tett bejegyzések feldolgozása? Miért akarják felszámolni a Lukács György és felesége jelenlétét érzékeltető környezetet?

Agárdi Péter, a Lukács György Alapítvány elnöke arra emlékeztet, hogy az archívum szétszabdalása ellentmond a tudományos ésszerűségnek. Európában számos hasonló formátumú gondolkodónak van emlékhelye és archívuma, így a 12 évig náci párttag Heideggernek is. Az MTA közleményében ígért digitalizáció ráadásul részben már megvalósult, de nem az MTA Könyvtárának anyagi támogatásával – mondja Agárdi. Aki a felszámolási terv mögött emlékezetpolitikai sandaságot lát, amely nem a mai, hanem az előző MTA-elnök, Pálinkás József idejéből származik.

Kegyelemdöfés

Megkerestük Mosóczi Zoltánt, Lukács György unokáját, a filozófus szerzői jogainak örökösét, aki gyerekként sok időt töltött nagyszülei otthonában. A végrendeletre emlékeztetett, amelyben Lukács nemcsak könyvtáráról és kéziratairól intézkedett, hanem egyéb értékeiről, így műkincsekről, amelyeket a Szépművészeti Múzeumra hagyott. Mosóczinak az illetékesek korábban megerősítették, hogy a gyűjtemény egyben marad az egykori lakásban. Szerinte az archívum felszámolásának terve politikai ügy, az intézménytől rég megvonták a pénzt, lassú halálra ítélték, hogy aztán a költözés legyen a kegyelemdöfés.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.