galéria megtekintése

A kétfarkúak NATO-légicsapást kérnek a plakátrongálókra

14 komment

NOL

Ha letépik, annál inkább ragasztják a plakátokat a Magyar Kétfarkú Kutya Párt „passzivistái”. Ha ez sem elég, NATO-légicsapást kérnek, csodafegyverként pedig a menyéteket is bevetik a rongálókkal szemben. „Tudta? az élet szép” – volt plakátrongáló, aki ennek esett neki.

Minél jobban tépik, annál inkább ragasztják – nyugtatott meg mindenkit a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke. Kovács Gergely elmondta, hogy a vicces feliratok sok helyütt váltanak ki féktelen indulatokat, amit maga a kormány másfél éve folyó gyűlöletkampányával magyaráz. De annak ellenére sem adják fel, hogy az egyik plakátragasztó „passzivistájukat" Szentendrén csütörtökön heves káromkodások közepette megütötte egy taxis, ami szerinte már mindennek az alja.

Forrás: Kétfarkú Kutya Párt

A középiskolás fiú szerencsére nem sérült meg, és az atrocitás a többieknek sem vette kedvét, mert a városban minden korábbinál többen vállalkoztak erre a feladatra. A konkrét ügyben különben a rendőrség már lépett: már péntek reggel arról tájékoztatták a pártot, hogy a közösségi oldalakon megjelent videó alapján hivatalból eljárást indítanak, és az elkövető személyét sikerült is megállapítani. Így feljelentést sem kellett tenni.

 

Kovács Gergely bízik benne, hogy a sofőr elnyeri méltó büntetését. Az átkozódó és pofozkodó taxis ellen egyébként – az ügy konkrét körülményeinek vizsgálata után – könnyű testi sértés, illetve súlyos testi sértés gyanúja, garázdaság és rongálás szabálysértése miatt is eljárás indulhat.

A kétfarkúak mindazonáltal saját hatáskörben már intézkedtek. A NATO-t az elkövetővel szembeni légicsapásra kérték fel – állítólag a jövő héten ez be is következik. Ám ha ez elmaradna, vannak még szabad kapacitással rendelkező savköpő menyétek, és akkor azokat vetik be a magánfuvarozó kisiparossal szemben.

Forrás: Kétfarkú Kutya Párt

Nem ez volt az első felvétel, amit plakátrongálókról készítettek – árulta el Kovács Gergely. Fotók és videók tucatjai vannak, amelyek azt bizonyítják, hogy egyes emberek milyen féktelennel indulattal képesek nekiesni a humoros feliratoknak. Egy nyugdíjas például annak a plakátnak, amely csupán arról szólt: „Tudta? Az élet szép.”

Országosan ezres nagyságrendben ragasztgatják a kétfarkúak plakátjait. Az első kétszázezer példány már el is fogyott, ezért újabb 150 ezret rendeltek – közölte a pártelnök. A támadások miatt pedig az érdeklődés csak még nagyobb lett, és minden várakozást meghaladó számú „passzivista" tüsténkedik a közterületeken. Egyre több helyen pedig a plakát alá is plakátot ragasztanak a „ne tépd le, mert alatta is ez van" felirattal.

A Nemzeti Választási Bizottság különben éppen pénteken hozott újabb határozatot arról, hogy a választási plakátok erőszakos eltávolítása – és a kétfarkúak hirdetményei is körbe tartoznak, bár a testület egyes tagjai ezzel nem feltétlenül értenek egyet – sérti a választási eljárási törvény alapelveit. Más kérdés, hogy a testülettől csak annyira futja, hogy az ismeretlen rongálókat eltiltják a további jogsértéstől

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.