A vasárnap Győrben nyílt Albaca kávéházban ülünk, a falon Molnár C. Pál grafikái lógnak, az asztalokon csoki szökőkutak buzognak. Az első nap minden ingyenes, a pitától a csokigyrosig. Az üzlet tulajdonosai tavaly még egy önkormányzati lakásban éltek, s csak a kilakoltatási moratórium mentette meg őket attól, hogy az utcára rakják a családot. Mindketten rokkantnyugdíjasok, két gyereket neveltek, bedőlt a hitelük, elmaradtak a fenntartási költségekkel. A korábban a kórházi szövettanon dolgozó asszonyt a saját lakása tartotta fogva, férje feketén újságot hordott ki. Reménytelennek látszott a helyzetük.
|
Ismerősei a nyeremény hallatán először azt hitték, Andraschekné Anikó megbolondult
Hajba Ferenc / Népszabadság |
Andraschek László hajléktalant az utcai szociális munkások ajánlották Anikó figyelmébe. A férfi alkoholbetegséggel küzdött, még a hajléktalanszállóról is kiitta magát. Anikónak volt egy szabad fél szobája, s bizalmat adott a férfinak, aki akkor már elhatározta, hogy kigyógyíttatja magát. Velük élt az asszony korábbi házasságából született akkor tíz éves fia és kamaszlánya is.
Andraschek László egy katolikus otthon segítségével leszokott az alkoholról. Felesége pedig négy évvel ezelőtt egyik napról a másikra abbahagyta a pánikbetegségre kapott gyógyszereit. Egy hónapig szörnyű állapotba került, utána sem gyógyult meg, de tiszta lett a tudata.
– Azt legalább föl tudtam mérni, hogy a jóisten nem vette el az eszemet – mondja. – Az utcára azonban utána sem tudtam kimenni.
A férje néha lottózott. Azon a szerencsés napon Pestre ment egy terápiás beszélgetésre, s mielőtt vonatra szállt, benyitott a lottózóba. Az ötös nagy nyereményét azon a héten vitték el, ezért inkább skandináv lottót töltött ki. Már kifelé tartott, amikor a lottóárus lány utána szólt: eggyel kevesebb számot húzott be. Legyen a huszonnégyes, vágta rá a férfi, aki másnap bekukkantott megnézni a nyertes számokat. Mikor megtudta, hogy 638 millió forintot nyert, térdre rogyott, kezeit az ég felé emelte, és azt kiabálta: „Édes istenem, én kértem tőled pénzt, na de nem ennyit!”
Hazafelé azon vívódott, elmondja-e a feleségének, hiszen tudta, hogy „nem áll meg benne a szó.” Végül elmondta, az asszony pedig rettenetesen megijedt, azt hitte, megint berúgott a férje. Másnap aztán fölhívott boldog-boldogtalant, hogy elújságolja a nyereményt. A férjet azzal fogadták az ismerősök: te Laci, az asszony meghibbant, azt képzeli, hogy nyertetek.
Az asszony valóban szinte sokkot kapott az örömtől, s másnap már kiment a lakásból a piacra. Most is sok betegsége van, de a pánik egyelőre elhagyta őt.
– Megváltozott az életünk – állapítja meg szárazon az asszony. – Volt olyan barátunk, akivel negyven éve együtt voltunk jóban, rosszban, most azt üzente: a ti világotok már más, mint az enyém, ne keressetek. És jöttek a kéregetők, Debrecenből két család is elutazott, hogy fizessük ki a hiteleiket, de hát a nyereménytől nem lettünk istenek. A világot akkor sem tudnánk megváltani, ha minden nyereményünket arra szánnánk.
Anikó szerint azt rémes volt látni, hogy ők ugyanolyan emberek maradtak, mint régen, de most mennyivel többre tartja őket a környezetük.
– Engem, a szegényt, beteget, férjemet, a korábban alkoholista hajléktalant sokan semmibe sem vették. Amikor szakadtan bementünk a bankba, s kértünk egy tanácsadót, alig akartak találni valakit. Aztán mikor megmutattuk nekik a nyereményről szóló igazolást, elfutottak konyakért, pátyolgattak, más emberek lettünk a szemükben. Sok helyen szinte vörös szőnyeget gurítanak elénk. Talán idejében fölismertük, hogy ez még a pániknál is veszélyesebb állapot.
A két ember a pénz egy részét a hajléktalanokra, a szenvedélybetegekre fordítja, de nem gyorsan fogyó segélyek formájában. A saját céljaikra elkülönített összeget pénzügyi tanácsadókkal, ügyvéddel, sőt pszichiáter segítségével fektetik be, elsősorban ingatlanba és pénzügyi tranzakciókba. Az ingatlanokat bérbe adják az Audi alkalmazottainak.
A szenvedélybetegek, a fedél nélküliek számára pedig alapítványt hoztak létre, ennek anyagi hátországát a vasárnap nyitott igen igényes kávéház bevétele segíti.
Lányuk közben férjhez ment egy olyan férfihez, akinek az előző házasságából négy gyereke született, s valamennyit intézetben nevelték. Nekik is otthont teremtettek, a lányuk és a férje ki tudta venni őket az állami gondozásból.
– Szegénynek lenni még csak elviselhető, de kiszolgáltatottnak rettenetes – osztja meg megélt tapasztalatát Anikó. – A lottó ettől mentett meg bennünket, a megalázó kiszolgáltatottságtól. Ebből szeretnénk minél több embert kiemelni.
