galéria megtekintése

Karcagon csak sunnyogtak 10-15 évig

10 komment


Doros Judit

Karcag főterén bilincsbe verve szeretné látni a károsultak többsége a 61 éves Dobrai Sándornét, aki a gyanú szerint több milliárd forintot sikkasztott el ügyfeleitől. A helyiek azt kérdezik, hogyhogy nem tűnt fel egyetlen konkurens banknak sem a Kun-Mediátor Kft.-nél zugban történt pénzfialtatás.

– Most

mindenki kushad, az is letagadja, hogy valaha közelről ismerte Dobrainét, aki puszipajtása volt annak idején

– mondta kérdésünkre az egyik károsult. A pórul jártak közül több százan csatlakoztak már az egyik közösségi oldalon létrehozott érdekvédő csoporthoz. Az itteni bejegyzésekből is kitűnik, sokan tanácstalanok, nem tudják, fogadjanak-e ügyvédet, alapítsanak-e perközösséget, kihez forduljanak? Néhányan megjegyezték, minden pénzük a Kun-Mediátornál maradt, ügyvédre már nem futja.

 

Akad, aki tudni véli, hogy nemcsak Dobrai Sándorné, valamint két lánya, Erika és Krisztina, továbbá unokái távoztak, de velük utazott a volt veje, a romániai születésű Binder Ciprián is. Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfinek milyen szerepe lehet az ügyben. Az asszony másik veje, Kemecsi László, volt focista és jelenlegi karcagi futball-vezetőedző, aki az utazásokért felelős résztulajdonosa a Kun-Mediátornak, épp egy szakmai hajóúton vett részt, ezt szakította meg, amikor értesült a történtekről. Ő korábban azt állította: semmit nem tudott az előzményekről, s fogalma sincs, hol van most a felesége és a gyerekei.

Az Épkar közleményben tagadta, hogy köze lenne a Kun-Mediátorhoz
Az Épkar közleményben tagadta, hogy köze lenne a Kun-Mediátorhoz
Veres Viktor / Népszabadság

Karcagon többen is elmondták, a Kun-Mediátor Kft. vezetője évekig szoros kapcsolatot ápolt egy helyi építési vállalkozó céggel, amely később Budapestre tette át a székhelyét. Bárkit megkérdeztünk, mindenki az Épkar Zrt.-re utalt, amely az utóbbi néhány évben számos nagyberuházást nyert el, fő építésvezetőjüket például tavaly augusztusban tüntette ki Fazekas Sándor miniszter a hatvani Grassalkovich-kastély rekonstrukciója és a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum kialakítása során végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért.

A cégadatokból is visszaellenőrizhető: a Kun-Mediátor Kft. székhelye Budapesten az Egressy út 28-30. alatt található, s az Épkar Zrt.-nek is itt az egyik telephelye, illetve honlapjukon is ez az elérhetőségük. A Karcagon alapított, majd székhelyét a fővárosba áthelyező cég közleményben utasította vissza, hogy köze lenne Dobrainé vállalkozásához. A cég vezérigazgatója, Szeivolt István azt írta, „az Épkar Zrt. a leghatározottabban visszautasít minden olyan sugalmazást, amely szerint a cégnek bármilyen köze van a sikkasztással gyanúsított Kun-Mediátor Kft.-hez."

A közlemény szerint az Épkar is a sajtóból értesült arról, hogy a Kun-Mediátor Kft. székhelye is az Egressy úti irodaházba van bejelentve. Ugyanakkor elismerték, hogy az Épkar Zrt. tulajdonában áll Karcagon a Püspökladányi út 3. alatti ingatlan, amit 2013-tól bérbe adtak. (Itt működik a Bonanza Bár étterem és az Erixa szépségstúdió, Dobrainé lányainak vállalkozásai – a szerk.) „Az Épkar Zrt.-nek nincs és nem is volt tudomása arról, hogy a Kun-Mediátor Kft. az ingatlant bármilyen tevékenységére használná, mivel a Kun-Mediátor Kft. nem bérlője az ingatlannak” – fogalmaz a közlemény, kiemelve, hogy az Épkar Zrt. és a Kun-Mediátor Kft. között „semmilyen üzleti kapcsolat nincs”.

Ügyvédre már nem futja
Ügyvédre már nem futja
Veres Viktor / Népszabadság

Megkérdeztük Dobrossy István gazdasági ügyvédet, aki a károsultak képviseletére jelentkezett, milyen esélyeik vannak az ügyfeleknek a pénzük visszaszerzésére. Mint mondta, átnézte a cégadatokat, s ezekből kitűnik, hogy a befizetéseket nem a Kun-Mediátor számláján tartották.

A vállalkozás jelenlegi saját tőkéje nagyjából 22-23 millió forint, ingatlanok, értékpapírok nincsenek a nevén. A beérkező pénzeket cégen kívüli nyilvántartással rendezték, ezek a könyvelésben sehol sem szerepelnek.

– Úgy tűnik, tíz-tizenöt éven át ez a ügylet sokak „sunnyogásával” tudott működni – mondta az ügyvéd. – Ha csak piramisjátékot űztek, akkor talán az történhetett, hogy az utóbbi hetek brókerbotrányai miatt sokan akarták egyszerre kivenni a pénzüket, így a korábbi befizetésekből nem lehetett a követeléseket már kielégíteni – a piramis összedőlt. Ha máshol is fialtatták az ügyfelek pénzét – értékpapírokban vagy egyéb eszközökben –, akkor ezeknek az útja talán nyomon követhető, feltéve, ha időközben készpénzre nem váltották azokat: ennek felgöngyölítése a rendőrségre tartozik – mondta Dobrossy István. Szerinte a Kun-Mediátornak több számlája is volt különféle bankoknál és takarékszövetkezeteknél, s ez felveti az ő felelősségüket is. Ha ugyanis ezekre a számlákra időnként több százmillió forint ömlött be és ki különösebb indok nélkül, azt a pénzmosásról szóló törvény értelmében a bankoknak azonnal jelezniük kellett volna a felügyeleti szervek felé.

Ilyesmi azonban a jelenlegi információk szerint nem történt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.