Ma ötvenöt esztendeje, hogy elhunyt Eddie Cochran, a rock and roll úttörőinek egyike. Mindössze huszonegy évet élt – a tinédzser mennyországot autóbaleset változtatta pokollá –, de jó néhány száma halhatatlanná vált. Ha már csak lemezről dalolt is, generációk sora énekelte vele: C'mon Everybody!
Leghíresebb dalainak egyikében, a Rolling Stone magazin örök listáján a hetvenharmadik helyre sorolt – utóbb a Beach Boys, a Who, a T-Rex, Olivia Newton-John, Bruce Springsteen vagy a Simple Minds feldolgozásában egyaránt hallható – Summertime Bluesban arról énekelt, hogy problémáival akár az ENSZ-hez is fordult volna, de a képviselő azt mondta neki: „Még szavazni is túl fiatal vagy.”
Az 1960. április 17-én elhunyt Eddie Cochran mindössze huszonegy évet élt; legelső slágerlistás számának szerzője, John D. Loudermilk még itt van közöttünk (nyolcvanegy esztendős).
A komponista-énekes annak idején Johnny Dee néven nyomta a Sittin’ in the Balconyt, amelyet aztán a szintén szerző-előadó Cochran dalolt az 1957-ben bemutatott Untamed Youth című filmben, méghozzá olyan átható sikerrel, hogy az amerikai mozikban – mind a földszinten, mind a karzaton – tényleg zabolázhatatlanná vált az ifjúság... (Mit sem vesz el a Twenty Flight Rockkal már a The Girl Can’t Help It című filmben is bódító Eddie érdemeiből, hogy gyanítható: az eksztatikus hatásban szerepet játszott a főszereplő Mamie van Doren is, aki Hollywood fénykorában Marilyn Monroe-hoz hasonló szexszimbólum volt az Egyesült Államokban. Monroe, mint tudjuk, 1962-ben meghalt, Van Doren jelenleg a nyolcvanötödik évét tapossa.)
C'mon Everybody – énekelte vele generációk sora
Cochran úgy távozott hallatlanul fiatalon, hogy egy ízben sikerült megmenekülnie a haláltól. Jó barátja, Buddy Holly 1959-es téli turnéján azért nem vett részt, mert a lemezlovas Alan Freed főszereplésével forgatott Go Johnny Go! című film felvételeit az idő tájt rögzítették. A huszonkét éves Holly – a tizenhét esztendős Ritchie Valensszel, valamint a Big Boppernek nevezett, huszonnyolc éves Jiles Perry Richardsonnal együtt – az iowai Clear Lake közelében lezuhant. (A koncertsorozat szervezői nem sokat keseregtek a repülőgépes tragédián: beugrásra kérték Paul Ankát, Fabiant, valamint Bobby Veet, és a show folytatódott...)
hirdetés
Eddie másodjára már nem kerülhette el a sorsát, és neki is baleset okozta a végzetét. Tízhetes angliai koncertsorozaton vett részt, majd annak befejeztével a londoni repülőtérre tartott, ám a kocsit vezető Pat Thompkins elvesztette uralmát a jármű fölött, és az autó egy lámpaoszlopnak ütközött. A benn ülő négy ember közül három életben maradt, Cochrant viszont nem tudták megmenteni.
Gene Vincent, a rock and roll másik nagy úttörője összevissza törte magát, de fizikailag felépült. (Lelkileg nem. Harminchat éves korában hunyt el úgy – 1971 októberében –, hogy állandó depresszió ejtette foglyul, ennek következtében alkoholistává vált, 1970-ben már a negyedik felesége hagyta el.)
Egyébiránt minden mindennel összefügg. Az A4-es angliai autópályán helyszínelők között volt a rendőrtiszti főiskola tizenhét esztendős növendéke, bizonyos Dave Harman, aki megőrizte Cochrannek a sztrádán (csaknem romokban) heverő gitárját, majd visszaadta azt a szerencsétlenül járt rocker édesanyjának.
A kadét így sem lett a karhatalom büszkesége, ellenben alapító tagjává vált a Dave Dee & the Bostons elnevezésű zenekarnak; ebből nőtt ki aztán a Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich formáció, mely a hatvanas évek közepétől sorra jegyezte Nagy-Britannia top 10-es számait (Hold Tight, Bend It, Save Me, Okay, Zabadak, The Legend of Xanadu, Last Night in Soho).
hirdetés
Eddie is „gyártott” szépen: a máig ható C’mon Everybodynak olyan fogadtatása volt az 1958-as karácsonyi turné mind a tíz amerikai helyszínén, hogy hősünk nyomban megírta a Tinédzser mennyországot (Teenage Heaven). Nem sokkal a halála előtt került a tengerentúli és a brit listára a Somethin’ Else és a Ray Charles-nóta, a Hallelujah I Love You So adaptációja, Cochran utolsó dala viszont már csak posztumusz jelenhetett meg.
