a Központi Nyomozó Főügyészség anélkül szüntette meg az eljárást, hogy a sértettek és a tanúk által egyértelműen felismert egyenruhásokat legalább meggyanúsították volna,
de még orvos szakértőt sem rendeltek ki a sérülések vizsgálatára. A Legfőbb Ügyészség utasítására a nyomozást újraindították, de megint csak arra jutottak, hogy a rendőrökkel szemben nem lehet vádat emelni, és ezzel az ügy lezárult.
A bántalmazott emberek ezért kénytelenek voltak pótmagánvádas eljárásban érvényesíteni az igazukat, amelynek során a Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte a vádat. Az elsőfokú bíróság pedig az ő – orvos szakértő által is alátámasztott – verziójukat fogadta el a bántalmazásokat illetően.
Az ítélet szóbeli indokolásakor Tóth Szabolcs hadbíró őrnagy, a tanács elnöke kiemelte: a büntetések kiszabásakor fontos szempont volt, hogy minden hivatalos személyt elrettentsen a hasonló bűncselekmények elkövetésétől. A három vádlott közül kettőt egyébként már korábban is elítéltek – akkor hivatali visszaélés miatt.
Az ítélet nem jogerős, mert a vádlottak felmentésért, illetve enyhítésért, a pótmagánvádlók két vádlott esetben súlyosításért fellebbeztek.
A Helsinki Bizottság egyébként már korábban kutatást folytatott annak érdekében, hogy felmérjék: 1985-től kezdődően mi jellemezte a rendőrség és a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjai által elkövetett bántalmazások és kényszervallatások miatt indult eljárásokat, illetve milyen jogalkotási és egyéb lépeseket tettek a jogsértések visszaszorítása érdekében.
A vizsgálat eredményeit pénteken ismertették. A feljelentések száma 1990-ben 362-vel volt a legalacsonyabb, ami a következő esztendőben 734-re nőtt, majd egészen a kétezres évekig 760 és 880 között mozgott. A kétezres évek elejétől megfigyelhető csökkenés után 2006-tól ismét több feljelentés érkezett, és napjainkban kilencszáz-ezer körüli eset van évente. A „keményebb” fellépésre vonatkozó társadalmi, politikai elvárások tehát az elemzés szerint kihatnak a gyakorlatra.
Az adatok alapján ugyanakkor az a következtetés vonható le, hogy a bántalmazás elkövetőjét igen kis eséllyel vonják felelősségre. Kevés ügyben történik vádemelés, és még ezeknek is csak viszonylag kis részében kerül sor a bűnösség megállapítására. Ráadásul a cselekmények jogkövetkezményei elmarasztalás esetén is igen enyhék – állítja a kutatás.
A jogvédők felhívják a figyelmet arra, hogy
a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt tett feljelentéseket gyakran elutasítják, s ha mégis nyomozás indul, azt szinte kivétel nélkül megszüntetik.
Például 2013-ban 961 feljelentést tettek, és ezek közül mindössze 21 jutott el a vádemelésig, elmarasztaló ítélet pedig 12 esetben született.
A hivatalos személy elleni erőszak esetében viszont egészen más a helyzet, mert az ilyen ügyeket a hatóságok sokkal komolyabban veszik. A 2013-ban tett 613 feljelentésből nyomozás nélkül csak tízet utasítottak el, míg 119 eljárást megszüntettek, 419 esetben viszont vádat emeltek. Vagyis: ebben az esztendőben az egyenruhások által elkövetett bántalmazások miatt indult eljárások két százalékában vádolták meg a gyanúsítottakat, miközben a „rendőrverők” 71 százaléka került a vádlottak padjára.
A kutatási jelentés sem vitatja: a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bizonyítása nem egyszerű feladat, mert az általában zárt helyen, érdektelen tanúk jelenléte nélkül történik. Ezért félreviheti az elemzőket, ha ez ezeket az eseteket a hivatalos személy elleni erőszakkal hasonlítják össze, amelyek könnyebben bizonyíthatók.
Ezért kitalálták, hogy összehasonlítási alapként olyan bűncselekményeket vegyenek figyelembe, amelyek esetében szintén nehéz a bizonyítás, és előfordulhat, hogy a vádlott bosszúból tesz feljelentést. Ilyenek lehetnek a hozzátartozó sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények és az ügyvédi visszaélések.
Megint csak az derült ki azonban, hogy az egyenruhások javára lejt a pálya. A 2007 és 2013 közötti időszakban a feljelentéseknek a családon belüli erőszak esetében 67, az ügyvédi visszaélések kapcsán 39 százaléka jutott el a vádemelésig. Tehát a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazásnál tapasztalt négy százalék bármely más, hasonlónak vélt cselekményhez képest is kirívóan alacsony.
A rendőrökkel és börtönőrökkel szemben – már ha egyáltalán oda kerülnek – a bíróságok is meglehetősen elnézőek.
A bántalmazás miatt kiszabott ítéletek fele 2013-ban felfüggesztett szabadságvesztésről vagy pénzbüntetésről szólt. Ugyanakkor a hivatalos személy elleni erőszak elkövetőinek ötödét végrehajtható, felét felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották. A kutatás szerint megint csak nem egyformán mérnek.
A jogvédők ezért javasolják, hogy az ügyészség és a bírói kar – utóbbi a Kúria elnöke által felállítandó joggyakorlat-elemző csoport keretén belül – tekintse át a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indult eljárások gyakorlatát. Azt remélik ettől, hogy kiderülhet: vannak-e olyan rendszerszintű problémák, amelyek a statisztikákban más bűncselekményekhez képest kimutatható számottevő különbségeket okozzák.
Felvetik azt is, hogy valamennyi kihallgatáson készüljön hang- vagy képfelvétel, és a zárkákba is telepítsenek kamerákat. Szükségesnek tartják emellett, hogy a fogvatartottakat az egyenruhások jelenléte nélkül vizsgálhassa meg orvos.
