Mi a teendő? Ezzel a kérdéssel foglalkozunk az alábbiakban.
1. Számolni kell a gyilkos propagandával.
Stanley Milgram és Philip Zimbardo szociálpszichológiai kísérletei alapján számszerűsíthető, hogy az emberek hány százaléka kész vakon követni egy gonosz parancsot: tízből heten. Az Orbán-rezsim által hónapokon át folytatott gyűlöletkampány a menekültekkel szemben ugyanezt az eredményt hozta: a lakosság mintegy hetven százaléka képes elfogadni a kormány embertelenségét. A kormánypropaganda célja általában a figyelem elterelése a hatalom számára kényes kérdésekről. Fő funkciója azonban a hatalom védelme a rezsim politikai ellenfeleivel szemben. Ne legyenek kétségeink: a propagandaminiszter színre lépése az ellenzéki pártok, mozgalmak lejáratásának magasabb szintjét célozza. Mert Orbán az elégedetlenség növelésével számol. A választások közeledtével ez a félelem erősödni fog. Egyre fontosabb ezért, hogy a választó a propaganda gátlástalanságával szemben fel legyen vértezve, világosan lássa a kapcsolatot a hatalom valóságos tettei és a saját sorsa között. (Emlékeztetek Mihalkov filmjelenetére, amikor a tömegben a fehér csipkés blúzban álló zsidó néni a Hitlert átszellemülten istenítő tömegben együtt kiabál a többiekkel: „hinaus mit uns!”) Számol ezzel az ellenzék?
2. Pártok, civilek.
A rendszerváltás eredményeként kialakult a pártok működésének nagyjából demokratikus rendje. A fékek és ellensúlyok rendszerében a kisebbségben maradt pártoknak is voltak érdemi funkciói országosan is, helyileg is. Voltak autonóm szervezetek, s egyre több mandátumot delegáltak alsóbb döntési szintekre a szubszidiaritás jegyében. Ennek vége. A központosítás beszűkítette a pártok, mozgalmak tevékenységi körét, lehetőségeiket országosan éppúgy, mint a helyi ügyekben.
Ma már stratégiai hibaként tételezhetjük, hogy az ellenzéki pártok – mindenekelőtt az MSZP – nem alkalmazkodtak megfelelően az autokrata kormányzás adottságaihoz.
Országos szinten a kormány diktatórikus törekvéseivel való szembenállásnak, az EU értékrendjével való ütközések kezelésének kellett volna, s kell ma is nagyobb súlyt adni itthon és külföldön egyaránt. Az MSZP súlyos hibát követett el, amikor megvált azoktól a vezetőitől, akik rendelkeztek az ehhez szükséges tudással, tapasztalattal és nemzetközi kapcsolatokkal. Hibázott, amikor az igényes stratégiai anyagairól a választások előtt nem konzultált sem a többi párttal, sem a mérvadó értelmiségi körökkel. Programot sem alkotott belőlük. Ez a hatalmi gőg, a partnerség semmibevétele, az értelmiség mellőzése, a karakteres program nyomasztó hiánya az ellenzéken belül is, a választó szemében is hiteltelenné tette a pártot. A párttagok körében meg a párt vezetését.
Helyi szinten a lakossággal való kapcsolat értékelődik fel. E téren van elmozdulás: javult a közvetlen személyes kapcsolatok kezelése, az érdekvédelmi szervezetek aktvitása, a jogilag kétes ügyek feltárásának eredményessége. A pártok közötti együttműködés is kedvezőbb, mint korábban.
A demokratikus ellenzéki pártok új erőt képeznek, de az MSZP által birtokolt politikai tér bővítése nélkül. Most építkeznek, arculatukat most alakítják ki, s ez konfrontációkkal is jár. Igen aktívak, gyorsan reagálnak a kényes politikai ügyekre, erkölcsi, etikai tekintetben igényesek. Kívánatos lenne, hogy az együttműködés lépjen a rivalizálás helyébe. A jövő szempontjából különös jelentőséget kapna, ha a kapcsolatépítésük a politikai közép és a passzív választók irányába erősödne.
A civil szféra az ellenzék legígéretesebb ereje. Ez a szféra a nyugati társadalmak egyik meghatározó alkotóeleme, legkivált ott, ahol az egyenlőség és a szabadság a társadalom rendező elvei.
Hillary Clinton szerint „A szabad társadalom fenntartása olyan, mint a háromlábú szék: az egyik lába a demokratikus kormányzat, a másik a szabad piacgazdaság, a harmadik a civil társadalom.” A mi társadalmunk széke egy lábon billeg!
A civilek számolhatnak leginkább a Nyugat szimpátiájával (l. Obama támogató nyilatkozatát). Kitüntetett sajátosságuk a függetlenség. Autoriter társadalmakban – ahol az autonómia, a szubszidiaritás rendszeridegen fogalmak – a civilek ellenzékiek. A hatalom eddig tehetetlennek bizonyult velük (pl. az Ökotárssal) szemben. Az elmúlt időszak legjelentősebb tömegmegmozdulásait a civilek valósították meg. Különösen nagy visszhangot váltott ki – és az Európai Civil Fórum legjelentősebb díját érdemelte ki – a netadó elleni százezres tüntetés. Ők hajlamosak arra, hogy a pártokban a hatalmi vágy megtestesítőit lássák, ezért az azonosulási készségük a pártokkal kicsi. Paradox módon ugyanakkor számolnak azzal, hogy saját céljaikat is csak pártként vagy pártokkal együttműködve vihetik sikerre. A társadalomban itt van még óriási kiaknázatlan lehetőség a változtatás kikényszerítésére, mind szélesebb tömegbázis létrehozására.
Önállóan egyik pártnak sincs győzelmi esélye a következő választásokon. A pártok egymáshoz való viszonya pedig kizárja, hogy egy párt vezető szerepére épüljön sikeres választási szövetség.
Figyelmet érdemel, hogy az MSZP-ben milyen viták zajlanak a novemberi kongresszus előtt. Tapasztalataim szerint komoly igény van arra, hogy egy karakteres program, vízió elfogadásával a párt vállaljon kezdeményező szerepet egy széles körű (történelmi) együttműködés megalapozásában. E lap hasábjain Szekeres Imre fontos gondolatokat írt le erről. A fentiek annyiban térnek el az ő cikkének gondolatsorától, hogy a javasolt kezdeményezés nem kötődik egyetlen szervezethez sem. Ha az MSZP most sem vállalja ezt (mint két éve), vállalja más párt vagy civil szervezet! A tettrekészségben legyen verseny, s ne a kifogások keresésében. Most már talán mind több párt, civil szervezet, mozgalom szembesül saját felelősségével, feladatával, felismeri az ország katasztrofálissá váló helyzetét, a változás még meglevő esélyét – s a közeljövőben történelmi fordulat részesei leszünk. Lesz aki elsőként lépni fog, s mind több párt, mozgalom lép ki az egymással vívott körkörös harcból, feladja presztízs szempontjait, összehangolja törekvéseit, összerakja erőforrásait, szakértelmét, mozgósítóképességét, infrastruktúráját – csatlakozva a kezdeményezőhöz. Mind többen nekilátnak az Orbán-rezsim módszeres lebontásának. Talán nem álom, hogy a tisztességes emberek az ország sorsának alakulását minden más ügy elé helyezik. Cselekvőkészséget mutatnak a szervezetek, az aktivisták, s egy-két év múlva egységet és erőt is.
3. Párbeszéd, most!
Itt az idő, hogy ne csupán bal- és jobboldalban gondolkozzunk. „Haza csak egy van.” Nagyon gyorsan tárgyalóasztalhoz kellene ülniük a pártoknak, a civileknek, az értelmiségi köröknek. A párbeszédet nyitottá kellene tenni: mindenkit meg kellene szólítani, meghallgatni, aki tartalmas életet akar, akinek fontos gyermekeinek, unokáinak sorsa. Együtt kell megállapodni a tennivalókról, hogy az országgyűlési választásokon győzzünk. A programról, amit majd végre kell hajtani. Hogy Magyarország valóban felzárkózzon, a rendszerváltás nagy reménye végre teljesüljön.
A szerző a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács egykori elnöke
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
