galéria megtekintése

Sokba kerülhet még nekünk a Fidesz befuccsolt elszámoltatása

23 komment


Fekete Gy. Attila

Akár százmillió forintjába is kerülhet az adófizetőknek a Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter elleni megalapozatlan büntetőeljárás.

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter ügyvédje, Helmeczy László Polt Péternek írt levelében azt kérdezte a legfőbb ügyésztől: elisme­ri-e az ügyészség a polgári jogi felelősségét a védence ellen öt éven át tartó és végül felmentéssel végződött büntetőügyben. Ha igen, azt javasolta, hogy tárgyaljanak a Juhászt és hozzátartozóit megillető kártérítésről, ha nem, bírósághoz fordul.

Juhász Ferenc a bíróság előtt, 2014 óta nincs munkája, egy éve nincs semmiféle jövedelme
Juhász Ferenc a bíróság előtt, 2014 óta nincs munkája, egy éve nincs semmiféle jövedelme
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Június 20-án jogerősen felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és szocialista parlamenti képviselőt a Fővárosi Ítélőtábla. Öt év után a bíróság kimondta, Juhász nem követett el bűncselekményt, amikor szolgálati lakáshoz segítette államtitkárát, Fapál Lászlót, aki később kedvezményesen meg is vásárolhatta azt.

 

A katonai ügyészség még tanúként sem tartotta szükségesnek kihallgatni Juhászt a honvédelmi tárcánál és a honvédségnél vélelmezett visszaélések nyomozásakor. Miért is tette volna, amikor a tárcánál lefolytatott belső vizsgálatra hivatkozva Hende Csaba akkori honvédelmi miniszter is úgy látta, hogy a kérdéses ingatlannal kapcsolatban az akkor hatályos szabályokat a döntéshozók betartották. Hende erről 2011. február 15-én kelt levelében tájékoztatta is a Juhász szerepének kivizsgálását szorgalmazó Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost. Budai azonban két nappal később ennek ellenére azt kérte a legfőbb ügyésztől, hogy Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter „esetlegesen fennálló szerepének tisztázásáról és a büntetőeljárásban szükséges nyomozati cselekmények lefolytatásáról gondoskodni szíveskedjen”.

Helmeczy László a legfőbb ügyésznek írt levelében rámutatott: a rendszerváltozás óta főállású politikus, Juhász az eljárás miatt nem kerülhetett befutó helyre pártja országos listáján a 2014-es választásokon. Az ügy miatt bukta el egyéni választókerületét. Nem indulhatott a helyhatósági választáson sem. Miután 2014-ben kiesett a parlamentből, megkapta a hat hónapos  végkielégítését, azonban azóta nem tudott munkát találni, egy éve nincs semmiféle jövedelme, és munkanélküli-segélyre sem jogosult.

Helmeczy lapunknak azt mondta: még nem számolta ki a vagyoni és nem vagyoni kár együttes összegét, de becslése szerint 50 és 100 millió forint közötti összeget kérnek majd Juhásznak és a megalapozatlan meghurcoltatásokat vele együtt elszenvedő családjának.

A magyar igazságszolgáltatás állatorvosi lova

A Központi Nyomozó Főügyészség 2011. december 15-én kezdeményezte Juhász mentelmi jogának felfüggesztését, amit a parlament karácsony előtt egy nappal meg is tett. Ami ez után történt, okkal nevezhetjük a magyar igaz­ságszolgáltatás állatorvosi lovának. Juhász panasszal élt 2012. február 9-i meggyanúsítása ellen, amit a Legfőbb Ügyészség indoklás nélkül megalapozatlannak minősített és elutasított. Hatáskörének hiányában a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a Kaposvári Katonai Törvényszéknek továbbította az ügyészség vádiratát, hogy Juhász és Fapál ügyét az ott folyó tábornokper keretében tárgyalják le. Kaposvár ezt elutasította és átadta a vádiratot a Fővárosi Katonai Törvényszéknek, amely azonban nem tartotta illetékesnek magát az ügyben.

Végül a Fővárosi Ítélőtáblának kellett kijelölnie azt a bíróságot (a PKKB-t), amely kilenc hónappal a vádirat benyújtása után végre megkezdhette volna a tárgyalást. Azonban a PKKB visszaküldte a tárgyalásra alkalmatlan vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészségnek, s 30 napot adott annak rendbetételére. Azonban az még az átdolgozott vádiratból sem derült ki, hogy a vádlottak mely jogszabályokat sértettek meg. A PKKB fel is mentette mindkét vádlottat.

Másodfokon a Fővárosi Törvényszék tárgyalta volna az ügyet, ám a törvényszék – törvényellenesen felülbírálva az ítélőtábla korábbi döntését – arra az álláspontra helyezkedett, hogy a PKKB-nak nem is volt hatásköre eljárni az ügyben, és áttette az ügyet a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához. Végül a Kúriának kellett az asztalra csapni és utasítani a Fővárosi Törvényszéket a másodfokú eljárás lefolytatására. Bűnösnek mondta ki a törvényszék Juhászt és Fapált is, ezért az ügy harmadfokon dőlt el, ahol bűncselekmény hiányában mindkét vádlottat felmentették 2016 júniusában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.