galéria megtekintése

Így lett néhány kigyúrt figura pár órára a politikai élet főszereplője

57 komment


Rab László

Kedden délelőtt sem tudta az MSZP elsőként beadni a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazási kezdeményezését a Nemzeti Választási Irodánál. Nyakó István szocialista politikust négy másodperccel – kopasz és kigyúrt férfiak segítségével – megelőzte Erdősi Lászlóné, aki végül egy boltzár fenntartását tartalmazó beadványt nyújtott be. Pontosabban nem is ő, hanem az a fiatal férfi, aki vele együtt távozott az NVI Alkotmány utcai épületéből. A kopaszok által erősen támogatott duó célja az volt, hogy beelőzzék az MSZP-t. Hónapokkal ezelőtt ez egy tordasi butikosnak már sikerült.

A népszavazási kezdeményezés előfeltétele az volt, hogy megjelenjen a Kúria honlapján a határozat arról, hogy be lehet-e ezt nyújtani az OVI-nak. Miután a Kúria közzétette, hogy 23-án dönt, biztosra lehetett venni, hogy nagy sajtónyilvánosságot kap a keddi délelőtt. Az MSZP részéről Nyakó István mellett Lukács Zoltán és Gőgös Zoltán is a helyszínen tartózkodott.

Felkészülten vágtak neki a napnak azok az „izmos" állampolgárok is, akik hajnali négykor elfoglalták helyüket az iroda bejáratánál. Tizenöt-húszan lehettek, nyitás előtt szóváltásba keveredtek a reggel hatkor érkező szocialistákkal. Akadt kevéske értelmezési problémájuk az MTI fotóriporterével is, akinek fél nyolc tájban azt találták mondani, hogy „Meg...-om az anyádat".

A délelőtt folyamán kiderült, hogy a politika iránt erősen érdeklődő – a Fidesz-székház ostromakor várvédői minőségben szereplő – férfiak közül többen a Fradi Security alkalmazottai, egyikük börtönviselt. Jelenlétük fenyegető volt, noha nyolc után a szűk előtérben többnyire azzal foglalták el magukat, hogy hátat fordítottak a sajtónak. Kezükben dossziét tartottak, amiből arra lehetett következtetni, hogy beadvány lapul benne.

 
Nyakó István (középen, háttal) és a kopaszok sorfala
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

11 óra 34-kor kiderült, hogy szó sem volt ilyenről, noha a kopaszok kulcsszereplőkké léptek elő. A széken ülő idős hölgy (Erdősi Lászlóné) fiatal társa telefonhívást kapott, nagyjából ugyanakkor, amikor Nyakó is. A kopaszok kettős sorfallal akadályozták a szocialista politikust abban, hogy az érkeztetőgéphez lépjen (aki a Kúria döntése után elsőként blokkol, annak ügyét előbb tárgyalja az OVB).

Közben az ellenlábas a masinához léphetett. Ekkor a kopaszok nyomban eltávoztak. Egyikük sem nyújtott be semmit a kis ablakon. Nyakó négy másodperccel a férfi után lépett a múlt századot idéző szerkentyűhöz.

Kis segítséggel és négy másodperccel Nyakó előtt érkezett a rövid hajú fiatalember
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Egy szerencsétlen diktatúra utolsó kapálózásai ezek – kommentálta a történteket Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, aki szerint a hatalom „szkinhedeket küldött" a nyakukra. Nyakó István – aki szerint nem biztosították jóhiszemű joggyakorlását – panaszt tett az NVI-nél az akadályozás miatt. Végül azt nyilatkozta, szerinte olyan erő, amelyik képes összegyűjteni a népszavazáshoz 200 ezer aláírást, utána pedig urnák elé tudja vinni a választók felét, nem fog lehetőséget kapni a Fidesz-rendszertől.

– Eddig jogilag próbáltak bennünket gátolni abban, hogy szabad utat kapjon a népszavazás, most már alvilági módszerekkel nézünk szembe. Ha ebben az országban meg lehet akadályozni a kezdeményezésünket ilyen módon, akkor gratulálok a törvényhozóknak, meg azoknak is, akik ezt elviselik.

Az Index információi szerint a Nyakót beelőző asszony Erdősi László András herceghalmi polgármester felesége. Erdősi László az ősfideszesek csoportjába tartozik, 1990-ben a budapesti I. kerületben egyéniben választották meg önkormányzati képviselőnek, majd alpolgármester lett. 2010-ben Herceghalmon is a Fidesz jelöltje volt, 2014-ben viszont már függetlenként indult. A felesége Orbán Viktort ábrázoló, "Az én miniszterelnököm" feliratú kitűzővel járt a településen a választási időszakban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.