galéria megtekintése

Gabi néni meghekkelte a népszavazást, majd elbujdokolt a világ elől

13 komment


Rab László

Gabi néni kedden még benne volt a tévében, mert ügyesen beelőzött, és népszavazási kérdése („Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?") hamarabb érkezett meg néhány másodperccel az Országos Választási Irodához, mint a szocialistáké (Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?). Egy nappal később viszont már nem lehetett megtalálni.

Szerdán a Kúria döntésére villámgyorsan reagálni tudó 65 éves baromfitenyésztő már nem volt megtalálható tordasi házában. Simonné Gercsényi Gabriella lelépett a színről, ennek pedig az a fő oka, hogy igen sok orgánum kereste a keddi hőstett nyomán, hogy megszólaltassa.

Gabi néni annak ellenére nem szereti a nyilvánosságot, hogy több százezer aláírást kellene összegyűjtenie. Férje még azt is megtilotta, hogy a háztukat lefotózzuk. Így most csak Almási Balogh Elemér szobrát tudjuk megmutatni Tordasról.
Szabó Miklós / Népszabadság

Simonné Gercsényi Gabriella a Martonvásár közelében fekvő kicsiny faluban él. Személyesen kerestük szerdán délelőtt, de Simon úr, a sajtóérdeklődéstől láthatóan megszálkásodott férj kitessékelt a felvégen a családi házban működtetett bazárból.

 

A Gabi üzletben a házaspár művirágot és olyan száz forintért kapható műanyag labdacsokat árul, amelyek belsejében titkos ajándékok rejteznek.

Érdeklődésünket a férj zaklatásként élte meg, ránk hívta a rendőröket Gárdonyból,

akik munkájuk végeztével fegyelmezetten visszavonultak. Ezzel helyre is állt Tordason a bűnügyi egyensúly.

A nyilvánosság elől elbujdokló Gabi néni és férje úgy gondolják, az asszony a választási irodához magánszemélyként fordult, ezután is magánszemély szeretne maradni. - Menjen a sajtó vissza oda, ahonnan jött, és írja meg, hogy a szemét multik tönkretették az országot - mondta a férfi.

A vasárnapi boltbezárás nekik különben elemi üzleti érdekük, a bazár ünnepnapokon is nyitva tarthat, hiszen családi vállalkozásban működik. Benn a faluban a biotermékeket és egészséges élelmiszereket áruló virágüzlet ugyanezt nem teheti meg, bár az ott dolgozók nem is harcolnak különösebben azért, hogy nyitva lehessenek.

A központban lévő Coop élelmiszerüzlet, ahol jóval nagyobb a szívélyesség, mint a Gabi bazárban, nyitva lehet, mert a tulaj rokonai árulnak benne vasárnaponként 7-től 11-ig. Itt sima hétköznapon is akadtak vásárlók, akik elmondták, hallottak Gabi néni küzdelméről, de nem bánnák, ha vasárnap is lehetne krumplit meg panírmorzsát venni, egy-két év, és újra visszaáll a régi rend. Politika egyik falusi üzletben sincs, mert az mindenkit tönkretenne, tették hozzá. Annyit azért elárultak, hogy itt mindenki fideszes (pontosabban KDNP-s), de érdekesmód Gabi néni szimpátiáiról nem lehet tudni mindent pontosan, csak annyit, hogy a barátnője MSZP-s.

Szép kis falu ez a Tordas, kevés munkával és pompás földrajzi lehetőségekkel rendelkezik. Bicikliút vezet a szomszédos Gyúróra, patak partján, árnyékos füzek alatt kanyarog a romantikus ösvény. A falu aljában tóparti csárda üzemel, ahol westernmutatványokkal szórakoztatják a nagyérdeműt.

A jogügyletekben és a népszavazási kérdésekben igen jártas hölgyről annyit mondtak, erős akaratú, de nagyon rendes asszony, aki nem hagyja szó nélkül az őt ért sérelmeket. Azt, hogy felkapta a nyilvánosság, nem kommentálták, noha mindenki pontosan tudja, miről van szó.

Azt, hogy meghekkelte (immár negyedik alkalommal fordult elő a példátlan eset) a szocialisták népszavazási kezdeményezését, Tordason nem téma.

- Ügyes lehetett - mondták mosolyogva, amikor arról faggatóztunk, miért volt kedd reggel ott, ahol éppen lennie kellett.

A férj, aki az asszonnyal bort, sört, dohányt (?) és horgászkellékeket is árul a boltban, a kertkapura a hamis kutyákra vonatkozóan - miheztartás végett - azt is kiírta: "Ellenkező esetben a várható mellékhatások tekintetében kérdezze meg sebész ismerősét!"  De ez csak álca lehet, mert az ebek meg se moccantak, amikor a tordasi ház előterében tébláboltunk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.