galéria megtekintése

Hiába próbálkozott kétszer is, nem jutott be a mozgássérült férfi

4 komment


Doros Judit, Eger

Hiába szerette volna látni a szentségtartókat, kelyheket, miseruhákat, sőt azt a palástot, amelyet Erdődy Gábor egri püspök egyenesen Mária Teréziától kapott ajándékba, Márkus László elektromos kerekesszékével nem került közel a kegytárgyakhoz. Nem fért be a „keretbe".

Az egri Márkus László izgatottan várta, hogy idén megnyíljon a 2009-ben elkezdett, s idén végre befejezett új egri turisztikai attrakció, a sétáló belvárosban közel másfél milliárd forintért felújított érseki palota. Maga is odagördült elektromos kerekesszékével a bejárathoz, ám ott közölték vele, hogy ezzel a járművel nem juthat fel az emeletekre. Noha minden uniós beruházásnak elvileg elengedhetetlen feltétele a teljes körű akadálymentesítés, őt azzal utasították el: nem rendes kerekesszékkel jött, hanem elektromossal, márpedig az nem fér fel a rámpára, sőt kilóg a meglehetősen szűkre méretezett liftből, ráadásul félő, hogy „motorjával" még leverne valamit a kiállítási tárgyak közül.

A bejáratnál nem jut tovább, mert a rámpára nem fér fel a kocsija
A bejáratnál nem jut tovább, mert a rámpára nem fér fel a kocsija
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A minap mi is elkísértük a férfit, aki másfél hónappal a megnyitó után megmutatta nekünk, miért nem működik az akadálymentesített épület. Mivel korábban jelezte problémáját az érseki gyűjtemény kezelőinek, azt hitte, majdcsak kitalálnak valamit, hogy ő is bejuthasson egyszer a hőn áhított tárlatra.

 

Tévedett. Az aulában az érsekség két munkatársa fogadott minket, akik udvariasan, de azért határozottan azt mondták: elektromos kerekesszékkel nem lehet bemenni a kiállításra. Természetesen annak nincs akadálya, hogy a kézzel hajtott, „normális" változattal ingyen körbejárja a termeket.

– S azt vajon hol hozzam magammal? A hátamon? – kérdezett vissza ő kissé ingerülten. Szavai szerint cseppet sem életszerű, hogy a huszonegyedik században bárki egy régi típusú járgányon, fáradságosan, kézzel hajtva magát érkezzen ide, az általa ismert egri mozgáskorlátozottak kilencven százaléka már elektromos kocsin közlekedik. Szerinte ezért az érseki palota üzemeltetőinek kellene gondoskodniuk legalább egy olyan kerekesszékről, amelybe az ideérkező, mozgásában korlátozott vendég átülhet. Esetében persze ez sem lenne könnyű: két embernek kellene megfogni, és átemelnie őt ebbe a másik székbe, s kérdés, találnának-e erre alkalmas embereket a személyzet tagjai között.

Márkus László szerette volna látni a palota belsejét
Márkus László szerette volna látni a palota belsejét
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az érseki palota vezetői az akadálymentesítéssel kapcsolatos kérdéseinkkel a másfél milliárdos beruházás projektmenedzseréhez, Virág Zsolthoz irányítottak. Ő azt mondta: műemléki épületről van szó, s emiatt­ „meg volt kötve a kezük". A liftet például csak egy kanyargós folyosóról lehet megközelíteni, magát a szerkezetet pedig a tufába vájták, hogy ne sértsenek műemléki falakat.

Rehabilitációs szakmérnöki nyilatkozat szól arról, hogy az épület 2300 négyzetméteréből 2200 akadálymentesített, egyedül a pincében található vinotéka jelent kivételt. Azt ő is elismerte, hogy elektromos kerekesszékkel nem lehet megközelíteni a kiállítást, és hogy a kivitelezéskor valóban csak mechanikus kerekesszékben „gondolkodtak" – ám ezt az uniós előírások lehetővé teszik. Szavai szerint Márkus László­ és sorstársai számára a „szolgálati kerekesszék" lesz majd megoldás. Ennek beszerzésére pedig „már tettek lépéseket".

Akadályokkal teli belváros

Tettünk egy rövid sétát is Márkus Lászlóval az egri belvárosban, azt tesztelve, vajon melyik üzletbe tudna gond nélkül bejutni akár elektromos, akár mechanikus kerekesszékkel. Meglehetősen siralmas képet kaptunk. Az egyik gyógyszertár előtt ugyan van egy felhajtó, de az ajtó mögött már méretes a küszöb. A könyvesboltban épp fordítva: kint küszöb, bent már sima lenne az út. Nem tudna bejutni a kegytárgyboltba, a színházi jegyirodába, több pékségbe, lakberendezési üzletbe sem. Ritka kivétel azért akadt. Egyetlen étterembe jár, a régi Tábornok házból átalakított Nemzeti Kávéházba, mert tapasztalatai szerint az egri belvárosban ez az egyetlen akadálymentesített étterem. A nemrég felújított patinás Dobos Cukrászda vezetője pedig vele konzultálva alakította ki azt a feljárót, amin most már ide is bekerekezhet, ha sütire fájna a foga.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető