galéria megtekintése

Az ár számít, nem a márka

2 komment


Marnitz István

Hiába nőnek a jövedelmek és lesz olcsóbb az üzemanyag, az árelőny továbbra is fontos a magyar autósoknak. Míg tavaly a márkás üzemanyagkutakon csak szerény mértékben nőtt a benzinforgalom, addig a kedvezőbb árú márkátlan töltőállomások kiugró emelkedésre engednek következtetni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemrég közzétett adatai szerint.

Lapunk kutatásai nem igazolták azokat a szakértői véleményeket, melyek szerint a jobb gazdasági körülmények között a honi autóstársadalom visszacsábul a márkás üzemanyagkutakhoz. Ellenkezőleg: a kedvezőbb jövedelmi helyzet ellenére a hazai közlekedők az olcsóbb tankolás reményében egyre szívesebben tankolnak márkátlan kutaknál – számítható ki a NAV nemrég megjelent, valamint a márkás kutak adatait közlő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tavalyi üzemanyagforgalmi adatainak összevetésével.

A NAV adatai szerint Magyarországon összesen 5,5 milliárd liter benzint és gázolajat tankoltak. Ebben benne van a hajók, a mezőgazdasági gépek, a közlekedési vállalatok zárt kútjainak gázolajértékesítése is. A tavaly elfogyasztott 3,8 milliárd liter gázolajból a 2014-esnél százmillió literrel több, 900 millió liter a nem közforgalmú kutakon kelt el. A közkutak forgalma 4,6 milliárd litert tett ki. Ez 3,1 milliárd liter gázolajból és másfélmilliárd liter benzinből adódik össze. Az összes üzemanyag 8, a gázolaj 10,5, a benzin 3,8 százalékos bővülést mutat.

 

A MÁSZ szokása szerint már korábban közzétette márkás tagvállalatainak forgalmi adatait. Ez 1,9 milliárd liter gázolajat és 1,2 milliárd liter benzint mutatott: a gázolaj 11, a benzin ellenben szerény, 2,2 százalékos emelkedést mutatott. Noha a mintegy kétezer magyarországi üzemanyag-töltőállomás körülbelül harmadát kitevő „márkátlan" kutakra pontos adat ekkor még nem hangzott el, szakértők úgy vélték, hogy kedvezőbb gazdasági széljárás idején az autósok szívesebben fordulnak be a márkás kutakhoz. Ha kivonjuk a MÁSZ számait a NAV összes kútra vonatkozó adatsorából, megkapjuk a többi töltőállomás adatait. Ez pedig arról tanúskodik, hogy e körben tavaly nagyobb, 9,2 százalék volt a forgalombővülés mértéke. Ami talán még meglepőbb, ez kizárólag a benzin iránti kereslet megugrására vezethető vissza: míg a gázolaj iránti kereslet a márkátlan egységeken a márkásoknál szerényebb, 9,6 százalékos mértékben bővült, addig a benzinigények ahhoz képest kiugró, 8,3 százalékos mértékben nőttek.

Grád Ottó, a MÁSZ főtitkára megkeresésünkre inkább statisztikai okokkal magyarázta ezt. Meglátása szerint gyakorta változik a MÁSZ-hoz tartozó kutak száma, például a piaci felvásárlásokra visszavezethető kútbezárások miatt. Azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy ilyen esetben a franchise-kút „színesből" átalakuljon „fehérré". Ráadásul a márkátlan kutak is egyre több szolgáltatással várják az ügyfeleket – tette hozzá. A MÁSZ tagvállalatainál nem tapasztalták, hogy az utazók a gazdasági fellendüléshez képest kisebb mértékben választanák őket. Szakértők megjegyzik, hogy a NAV adatszolgáltatása a kútszámok és a forgalom tekintetében is bizonytalanabb a szövetségénél.

Nőnek a benzinárak

Holnaptól hat forinttal nő a benzin, és kettővel a gázolaj ára – tudtuk meg. Ennek megfelelően számításunk szerint a benzinért 324, a gázolajért 318 forintot kérhetnek átlagosan a kutaknál. A múlt héten a benzin nemzetközi ára a gázolajénál nagyobb mértékben nőtt. A nyersolajkurzus tegnap megnyugodni látszott, a dollár viszont erősödött a forinttal szemben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.