galéria megtekintése

Gyorstalpaló házkutatástan nyugdíjas rendőröktől

Régi tétel, hogy amit az egyetemen a jogászok kriminalisztikából tanulnak, kevés az igazán hatékony ügyészi munkához. Ezt most némi gyakorlati oktatással egészítik ki a nyomozó ügyészeknek.

Sokat tapasztalt, a szakterületükön nagy tekintélynek örvendő nyugdíjas rendőrök is oktatják a nyomozó ügyészeket gyakorlati kriminalisztikai ismeretekre. Egynapos elméleti oktatás után két nap a gyakorlaté, amikor konkrét eseteken keresztül mutatják be a nyomozás menetét, a nyomozók lehetőségeinek korlátjait, s azokat a hibákat is, amelyeket a leggyakrabban követnek el az eljárás kezdeti szakaszában.

A január óta zajló legújabb képzéssorozatban oktatóként részt vesznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az ORFK szakemberei is. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője szerint az ilyen típusú képzések célja nem az, hogy rendőrré képezzék át az ügyészeket, hanem az, hogy a kollégái az egyetemi kriminalisztikai előadásokon hallottaknál részletesebb és gyakorlatiasabb ismereteket szerezzenek a nyomozók munkájáról.

– A nyomozás a büntetőeljárás alapja, ha ott és akkor valamit elrontottak vagy elmulasztottak, kevés kivételtől eltekintve később már szinte lehetetlen pótolni – fogalmazott Fazekas, hozzátéve: ezért is rendelte el Ibolya Tibor fővárosi főügyész például azt, hogy Budapesten minden ügyészségi fogalmazónak, azaz leendő ügyésznek az ügyészségi nyomozóhivatalban kell kezdenie az ismerkedést a szakmával.

 

Régi tétel ugyanis, hogy „amit az egyetemen a jogászok kriminalisztikából tanulnak, kevés az igazán hatékony ügyészi munkához". Nemcsak a nyomozó ügyészek feladatainak ellátásához, végül is nekik többnyire a rendőrökével azonos nyomozói munkát (is) el kell végezniük, de a nyomozás felügyeletének ellátásához és az eredményes vádképviselethez is.

– A nyomozás sikeréért ezután is a rendőrség illetékes vezetői felelnek – szögezte le Fazekas. – Azonban egy, a nyomozói munka gyakorlatát, annak esetleges buktatóit, az egyes nyomozati cselekmények korlátjait jobban ismerő ügyész másképp értékeli az elé tárt bizonyítékokat, s talán kevesebb olyan utasítást ad, amelyről a gyakorlatban nála jártasabb nyomozók előre tudják, hogy kevesebb hasznot hoz, mint amennyi energiát a végrehajtására kell fordítaniuk.

A január óta zajló képzéssorozat fő témája a házkutatás. Mit lehet és mit nem lehet összegyűjteni a rendőrség mai technikai felkészültsége mellett? Azaz: mire számíthat egy ügyész a házkutatás végén, és mi az, amit ne is reméljen.

Fazekas Géza elmondása szerint a most folyó továbbképzés azért sem példa nélküli, mert amikor a Központi Nyomozó Főügyészségen megalakult a korrupció elleni egység, hasonló céltovábbképzést tartottak az új szervezet munkatársainak. Akkor olyan előadókat hívtak, akik korábban már dolgoztak kisebb-nagyobb korrupciós ügyekben, s tapasztalatokkal rendelkeznek az ilyen ügyek felderítésével kapcsolatban. Nemcsak a nyomozások nehézségeiről, előre látható és az egyes ügyekben tapasztalt váratlan buktatóiról tudtak „mesélni", hanem azokat a trükköket is elmondták, amelyekkel korábban már értek el sikereket.

Az új ügyészségi szolgálati törvény megkönnyítette a megfelelő végzettséggel és gyakorlattal rendelkező rendőrök ügyésszé válását. A törvénymódosítások miatt mind több nyomozó ügyészre van szükség, akiknek már a kiképzése is éveket vesz igénybe, s ahhoz is évek kellenek, hogy gyakorlatot szerezzenek. Ezért azoknak a rendőröknek, akinek van jogi szakvizsgájuk, immár nem kell évekig fogalmazónak és ügyészségi titkárnak lenniük, közvetlenül felvehetők ügyésznek. Ez nemcsak a ma is hivatásos állományban lévő rendőrökre igaz, hanem azokra is, akik a kormányváltás előtt még létező lehetőséggel élve szolgálati nyugdíjba vonultak.

Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

Azonban nemcsak rendőrök tanítanak ügyészeket nyomozni, hanem – különböző fórumokon – az ügyészek is részt vesznek a nyomozók továbbképzésében. Ők az eredményes vádképviselethez szükséges feltételekkel, illetve a bírósági gyakorlattal ismertetik meg a nyomozókat, akik – reményeik szerint – a tőlük kapott információk alapján javíthatják majd saját munkájuk hatékonyságát.

– Ezeken az előadásokon az ügyészek – szintén gyakorlati példákon keresztül – mutatják be a nyomozók által összegyűjtött bizonyítékok „további sorsát", és azt például, hogy egy látszólag jelentéktelen, és kis odafigyeléssel könnyen elkerülhető hiba, pontatlanság, miképpen „semmisíti meg" az olykor fáradságos munkával megszerzett bizonyítékot – mondta Fazekas Géza.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.