galéria megtekintése

Gumibabát csókolgat a szombathelyi polgármester, és ő szégyelli magát helyettünk

2 komment


Hajba Ferenc

Sokszor hallottam már, amint Puskás Tivadar szombathelyi polgármestert politikai ellenfelei szidják, éles hangon számon kérik a testületi ülésen. A városvezető megszokta már a támadásokat, a gúnyos megjegyzéseket. Egyszer láttam csak rajta, hogy megremeg, és elkeseredik az egyik hozzászólástól.

Valamelyik ellenzéki képviselő azt vágta a fejéhez, hogy az utcán félóránként egy fekvő műanyagbabát csókolgat.

– Én szégyellem magam ön helyett

– válaszolta akkor a mentőorvosból polgármesterré választott Puskás, aki programjába vette, hogy megtanítja Szombathely lakóinak legalább harminc százalékát az újraélesztésre, valamint polgármester kollégáit is megpróbálja kiképezni az életmentő metodikára.

 

Közismert, hogy Magyarországon a vezető halálokok a szív- és érrendszeri betegségek, az összhalálozás mintegy 54 százalékát ezek teszik ki. E halálokok egyike a hirtelen szívhalál – futballpályákon, mérkőzés közben is láttunk már ilyen tragédiákat, sajnos magyar játékosok is érintettek voltak benne –, melyek hátterében egy ingerületvezetési zavar áll. Ennek következtében a szív remegésbe kezd, pumpafunkcióját képtelen ellátni, tehát a keringés megáll.

A zavar elhárításának leghatékonyabb módja a defibrillátor alkalmazása, azonban a legtöbb esetben nem áll rendelkezésre azonnal újraélesztő készülék, így a keringést és a légzést másként kell helyreállítani. Ezt laikusok is eredményesen elvégezhetik, ha ismerik a szükséges fogásokat.

Az újraélesztés protokollja a tapasztalatok és az egészségügyi eszközök fejlesztése, megújulása eredményeképpen ötévenként frissül.

Legutóbb 2010 decemberében publikálta az Európai Újraélesztési Társaság az időszerű beavatkozási formákat.

Szombathely polgármestere elhatározta, hogy átadja hosszú éveken át gyakorolt életmentő tudását. Van persze, aki azt mondja, inkább a város ügyeivel törődne, lobbizna, fejlesztene, foglalkozna a panaszokkal, mások viszont szívesen és önként vesznek részt ezeken az életmentést gyakorló foglalkozásokon.

– Ha Szombathely lakosságának 30 százaléka megtanul újraéleszteni, az jelentősen növelheti keringésleállás esetén az érintettek túlélési esélyeit a közterületeken, a munkahelyeken, sportolás közben vagy az élet bármely területén

– mondja a polgármester. Ez a folyamat elkezdődött, a legaktívabb újraélesztők a szombathelyieken kívül a dunaújvárosiak és a diósdiak.

Puskás Tivadar. Az életmentésnek jó a marketingje is
Puskás Tivadar. Az életmentésnek jó a marketingje is
Varga György / MTI

Nemrég a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház és az egészségügyi intézettel is rendelkező Széchenyi István Egyetem kezdett el egy nyilvános elsősegélynyújtó tanfolyamot, ahol már a félautomata defibrillátorok kezelését is meg lehet tanulni. A tanulók között ott volt Borkai Zsolt polgármester is. A szombathelyi mentőoktatók a győri bírákat, az igazságszolgáltatás dolgozóit képzik.

Hatalmas szükség van erre a tudásra, hiszen

évente 25 ezer ember hal meg hirtelen szívhalál miatt Magyarországon.

Jellemzően nem tudunk megküzdeni a beteg életben tartásáért a mentők kiérkezéséig. Erre a tudásra persze a vasi megyeszékhelyen is sokszor volt már szükség. Szabó Zoltán rendőr törzszászlós egy horgászversenyen vett részt, amikor a társa rosszul lett. A programban megtanultak szerint újraélesztette a beteget, s ezzel megmentette az életét.

Az életmentésnek a marketingje is jó Szombathelyen. Az idén egyetlen délelőttön 600-an tanulták az újraélesztési gyakorlatot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.