Fukuyama úgy látja,
az emberek a világon mindenütt elégedetlenek a jelenlegi intézményrendszerrel és elittel. Ez látszott az arab tavasz forradalmai során, de a kijevi Majdnanon és az amerikai Fergusonban is.
Még a működő demokráciák is nyomás alatt vannak, a lakosság Európában és az Egyesült Államokban is több beleszólást kér a döntésekbe. Ennek jele az is, hogy az európai polgárok szélsőjobboldali, euroszkeptikus pártokat szavaznak be az európai parlamentbe, és az egyébként jól működő Skandináviában is előretör a szélsőjobb.
Épp ezért a demokratikus intézményrendszereket mindenütt érdemes megvizsgálni, és Amerikának sem szabad azt hinnie, hogy tökéletes a demokratikus rendszere. Fukuyama és társai egyik kezdeményezése a Stanfordon épp arról szól, mit tanulhat az Egyesült Államok más demokráciáktól olyan témákban, mint lobbizás, transzparencia vagy kampányfinanszírozás.
Az amerikai szövetségi rendszert Fukuyama szerint nem az európai nemzetállamokhoz, inkább az EU-s föderális rendszerhez érdemes hasonlítani.
„Az amerikai rendszer sok tekintetben jobban működik, mint az európai, mert a maastrichti egyezmény megalkotói alapvető hibákat követtek el” – véli Fukuyama, aki szerint rosszul súlyozták, milyen területeken kapjon erős hatalmat a kezébe Brüsszel.
„Az EU csak közös fiskális politikával tudna kilábalni az euróövezet válságából” – mondta a professzor, ám ehhez az uniós intézmények túl gyengék. Bezzeg abba, hogy „milyen címke legyen a sajton”, beleszólhat a brüsszeli bürokrácia, ami így nem meglepő, hogy sok európai polgárt az őrületbe kerget.
Az Egyesült Államok problémája ennek épp ellenkezője,
ott olyan sok „fék és ellensúly” van a rendszerben, hogy már-már működésképtelen.
Az amerikai rendszer a kisebbséget védi attól, hogy a többség ne tudja rákényszeríteni az akaratát. Ez jó, de ahhoz is vezet, hogy a többség egy-egy észszerű ügyet sem tud átvinni. Erre a fegyvertartás korlátozása a legjobb példa, amelyet annak ellenére nem sikerült elfogadtatni, hogy egyes felmérések szerint a lakosság 90 százaléka támogatja. Ám a fegyverlobbi ellenáll ennek.
Egy a közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva Fukuyama leszögezte: ez nem azt jelenti, hogy ne lenne szükség arra, hogy egy állam politikai berendezkedésében legyenek olyan pontok, ahol a káros folyamatokat valaki megvétózhatja, megállíthatja. Ennek illusztrálására is Magyarországot és Nagy-Britanniát hozta fel példának.
Az új magyar alkotmányt a westminsteri modellről mintázták, ám a hasonlóság nem teljes. Nagy-Britanniának gyakorlatilag nincs írott alkotmánya, és nincsenek kimondott fékek és ellensúlyok a rendszerben. Mégis működik:
a többség tiszteletben tartja a kisebbséget, a kormánypárt nem nyomja el az ellenzéket.
Ezzel szemben a magyar alkotmányban írásban rögzítették ezeket az eszközöket. „A hivatalos szabályok fontosak, de nagyon különböző módokon lehet őket használni és kihasználni, akár arra is, hogy az ellenzéket ellehetetlenítsék” – mondta Fukuyama, aki szerint a magyar demokrácia problémái nem az alkotmányból vagy az intézményrendszer felépítéséből származnak. Fukuyama szerint egy dolog számít: a politikai kultúra.
