Közelebb menve egy üstöt láttam, teli bordó szilvaszemekkel, lassan izzott alatta a parázs. Felette egy állványon gumijától fosztott csupasz biciklikerék, amelynek küllői közé nagyobb méretű fakanalat rögzítettek: ez belelógott az üstbe. A kereket egy kis villanymotor mozgatta, régi orosz mosógépből szerelték ki, s adtak neki új feladatot.
A látvány egyszerre volt bizarr és megható.
Itt álltam a világ végén, egy pici faluban, ahol fillérekből gyártottak működőképes, a célnak épp megfelelő szilvalekvár-kavaró robotot. Nem kell órákat állni felette, elég csak néha rá-ránézni, sűrűsödik-e már a cibere, nem vész el közben idő, nem fárad el kéz.
Némi panyolai furfang és lelemény ráférne a Klik szakértőire is. Ők ugyanis egy másik faluban egészen más metodikával oldottak meg egy sajgó problémát.
Történt, hogy a nem olyan régen épült tornaterem ablaknyitói szinte egyszerre romlottak el. Vagy rossz anyagból készültek, vagy a nyirkos hegyi levegő tette őket tönkre túl korán. A nyolc-tíz méter magasban lévő ablakokat csak ezekkel a karos rudakkal lehetett eső idején becsukni, tornaóra után meg kinyitni, olyan messzeségbe trambulinról sem ugrik fel a tornatanár, takarító néni pláne nem.
Írta hát a leveleket egymás után az iskolaigazgató a magasságos Kliknek, hogy sorra mondják fel a szolgálatot az ablaknyitók: amelyik épp nyitva maradt, azon ömlik be az eső, amelyiket meg zárt állapotában talált az elromlás, azt akkor sem lehet kinyitni, ha a levegőtlenségtől sorra ájulnak el a mindennapos testnevelésre odarendelt kisdiákok. S írta volna még azt is – ha meri –, hogy régebben a karbantartó egy nap alatt javította volna meg az ablakokat, kár, hogy takarékosságból elsőként őt rúgták ki.
Hosszan eltöprengtek aztán a fényességes hivatalnokok, milyen furmányos megoldás szülessen, hogy az államkassza se terhelődjék nagyon, de a nyílászárók sorsa is meg legyen oldva frappánsan.
Végül arra jutottak: legjobb, ha bedeszkáztatják az összes ablakot, így vetve véget a nyithatóság és csukhatóság bonyolult problematikájának.
