galéria megtekintése

Felcsút vagy Názáret

51 komment


Lengyel László

Öt választóvonal húzódik a jobboldalon belül: nyugatiak vagy keletiek vagyunk, kormányzunk vagy foglalunk, az oligarcha király vagy az oligarcha nagyurak emberei vagyunk, központosítunk vagy önkormányzunk, s végül Orbán-vallású vagy Jézus-hitű keresztények vagyunk-e.

Ha egy rendszernek nincs ellenzéke, akkor saját magán belül szül.

Egy korlátlanra szabott személyi rendszerben szükségképpen rendszerhiba van. A személy, aki saját rendszere korlátját se tűri: új időszámítást, új teret akar. De másnapra régi idő, régi tér és korlátok állnak elő. A „már nem" és a „még nem" között ott tátong a hatalom szakadéka.

 

Nyugat vagy Kelet

A jobboldal választóit, pártjait és kormányát belülről széthasítja egy döntő választás. Hogyan képzelik a jelent és a jövőt? A Nyugat felé akarnak menni? A liberális demokráciák, az emberi jogok, a tolerancia, a nyitott társadalom, a kapitalista piacgazdaság felé, Európa és ­Amerika felé, ahogy 1989 idején az egész társadalom gondolta? Abban a nyugati civilizációban képzelik el magukat, ahol szabad a vallás, a gondolat, a szó? Ahol nő és férfi, homoszexuális és leszbikus azonos jogokkal rendelkezik? Ahol az üldözöttet befogadják? Vagy egy „bársonyos diktatúrában", egy tekintélyi, illiberális többségi demokráciában? Egy katonai erényeket mutató nemzetek Európájában, egy államkapitalista keleti, „magyar keresztény civilizációban". Ahol államhatalom és tulajdon, poligarchák és oligarchák egymással ölelkeznek. Ahol piac helyett adminisztratív piac van. Ahol egyetlen vallásnak van joga: a nemzeti kereszténységnek. Ahol nem különböztetjük meg a fajokat, csak a mi bátor fajtánkat. Ahol a nő helye a konyhában, a gyerekszobában, a templomban, az ágyban, de leginkább kussban van.

A Fidesz, a KDNP és a Jobbik választói megosztottak. Alighanem a többség – Orbán Viktorral az élen –

a magyar és keleti úton kíván járni,

ezt várja el kormányától, illetve ellenzéki pártjától. De van egy nem elhanyagolható kisebbség mindhárom pártban, amely Nyugat-barát, vagy legalábbis Magyarország jövőjét nyugati típusú rendszerként látná szívesen, illetve tart a Nyugattal való háborúskodástól. A Fidesz és Orbán fordulata a Nyugat-ellenesség, az EU-támadás irányába fokozatosan ment végbe.

2010 óta egy ­kivételezett, minden felhatalmazás nélküli kör dönt Orbán Viktor vezetésével
2010 óta egy ­kivételezett, minden felhatalmazás nélküli kör dönt Orbán Viktor vezetésével
Reviczky Zsolt

A Fidesz-vezetők egy része korábbi elveinek és politikai gyakorlatának megfelelően elkötelezett Európa-párti. Más részük realista. Felmérték a Nyugat és Magyarország közötti politikai, gazdasági és biztonsági erőviszonyokat. Orbán, Kövér, Rogán, Szijjártó, Kósa, Habony és társaik brutális Nyugat-ellenessége Pokorni, Navracsics elvi, Lázár és Pintér pragmatikus realista, óvatosan védekező Nyugat-barátságával szembesül.

Egy keleti barbár uralkodó udvarában nyugatinak lenni mindig a karóba húzás veszélyével jár. De az uralkodónak szüksége van a Nyugat pénzére és biztonságára, illetve azokra a választókra, akik még megmaradtak a Nyugat hitén. És Orbán is realista: a Nyugat erejét még gyengeségében se becsüli le. Ha kell, háborúzik, kalandozik hadaival Nyugatra, de szükség esetén visszavonul és kiegyezik. Ehhez kellenek a „nyugatosok", akik tárgyaló- és szalonképesek. 2012 közepéig egy kisebb Martonyi-sziget és egy nagyobb Pintér-szigetcsoport volt nyugati befolyási övezet. Addig a miniszterelnök hagyott helyet az európai típusú, a fehér ló utáni trágyát söpörgető külpolitikának. Merkel becsapása a negyedik alkotmánymódosítással és az IMF második kiűzetése után a Nemzeti Tenger elöntötte a Martonyi-szigetet, s amikor Navracsics kikapaszkodott a kiálló sziklára, közel és távol nem látott földet. A Pintér-szigetcsoporton mindvégig szilárd maradt és marad mind a szervezett közigazgatás, mind a NATO-zászló lobogása: a titkosszolgálatokba, az erőszakszervezetekbe nem juthat be ellenséges ország szervezete. Pintér Sándor mindig többes kötésű hős: lojális a fennálló nemzetállamhoz, és lojális a nyugati szövetségi rendszerhez.

A „hatodik hadoszlop"

Egy keleti, barbár rendszerben, Oroszországban, Törökországban a magunkfajta függetlenek, akik évtizedek óta „nyugatiak", most „ötödik hadoszlopnak", idegen ügynöknek, nemzetárulónak neveztetnek. Nálunk csak nem tartoznak a nemzethez, a „mi fajtánkhoz". Az ilyeneket jobb helyeken letartóztatják, nálunk mind­össze elveszik az életlehetőségeiket. Menthetetlenek. Az idősebbek kihalnak. A fiatalabbak elmennek. A sesztaja kolonna, a „hatodik hadoszlop" a gyanúsakból áll. Elfogadják Putyint/Erdogant/Kaczynskit/Orbánt, rendszerük az ő rendszerük. De titkon liberálisok és Nyugat-barátok, egy modernizált és nyugatosított Orosz-/Török-/Lengyel-/Magyarországot szeretnének. Elfogadják a nyugati világba integrálódást és az európai értékeket. Azt hiszik, hogy a nők is autonóm lények. Nem buziznak. Nem szeretnének menekülteket agyonveretni.

A „hatodik hadoszlop" az Antall-kormány és az első Orbán-kormány emberei – Bod Péter Ákos, Jeszenszky Géza, Kádár Béla, Martonyi János, Stumpf István, Chikán Attila, Járai Zsigmond és államtitkáraik – értetlenül és rémülten szembesülnek a „nyereg alatt puhított hús" politikájával. Minden a nyugati világhoz köti őket. De megrázó mindez a jobboldalt támogató gazdasági szereplők többsége számára is, akik pontosan tudják, hogy a magyar gazdaságnak és így nekik, a nyugati világgal való együttműködés hoz hasznot és bővülést. Akik tudják, hogy Champagne-ba kell menni borért, Bécsbe múzeumba és Toscanába nyaralni.

Sejtik, hogy Európa baja a mi bajunk.

És a jobboldali szellemi elit pontosan fölméri, hogy mit jelent a nyugati civilizációból kizáródni. A Nyugat-barátoknak nincsenek intézményeik. Nincsenek társadalmi kapcsolataik. A jobboldali „hatodik hadoszlop" ma jutalmul kapja a seggbe rúgást, amit a mifélénk büntetésből.

Kormányzás vagy szükségállapot

Normális országban a szükségállapot néhány hetet, maximum hónapot jelent. Magyarország nem normális ország.

Öt éve szükségállapot van. Kampány. Hadjárat.

2010 óta egy kivételezett, minden felhatalmazás nélküli kör dönt Orbán Viktor vezetésével és hajtatja végre döntéseit parlamenti képviselők törvénytervezetein keresztül. E döntési rendszer megkerüli a Fidesz pártvezetését, az állami közigazgatást és a parlamenti, valamint alkotmányos ellenőrzést. Hatalmi, oligarchikus anyagi és kommunikációs szempontból kidolgozott projekteken keresztül irányít, oszt el jövedelmeket és vagyonokat. A rendszer Orbán karizmatikus tekintélyén, vezérelvű irányításán és az állandó mozgósításon alapszik. A jogi és intézményi garanciák helyét átveszi a személyi függés. A belföldi források megszerzéséhez ez tökéletesen működtethető eszközrendszer. De a fejlesztések fő forrását jelentő európai pénzekhez csak közigazgatási bürokratikus úton lehet hozzáférni. Ezért 2013-tól a kormány egy része megszerveződött, és Lázár János lassanként kormányozni kezdett. A folyamatos, normatív alapú központosító kormányzás elkezdte kiszorítani a rendszerből a kézi vezérlésű, oligarchikus, egyéni privilégiumok osztásából vagy megvonásából álló szükségállapot-rendszert.

A 2014-es második kétharmados győzelem után kiderült a források korlátozottsága. Egy korrupciósan pazarló rendszerben lehetetlen volt fenntartani az egyidejű elkötelezettséget a választói szempontból fontos társadalmi csoportok jövedelmei emeléséhez és a magyar oligarchák korlátlan vagyonszerzéséhez. A pozitív eszközök elosztásának helyét a negatívok alkalmazása vette át:

elvehetem, sőt el is veszem az általam adott tulajdonodat, privilégiumodat.

A központosító állam érdekei beleütköztek a nagy oligarchák érdekeibe. Az együtt rablást az egymást rablás rendszere váltja. A skizofrén állam és vezetője – egyszerre vagyok minden hatalom és minden pénz ura – döntési kényszerbe került: államgazdasági eszközökkel fosztom ki saját oligarchiámat, vagy oligarchikus eszközökkel saját államgazdaságomat.
Az egyik ajánlat Lázár János bürokráciájáé, a másik Rogán Antal kézi vezérléséé. Lázár és csapata tudja: a szükségállapot-rendszerrel lehetetlen fejlesztési forrásokat bevonni, itt csak fenntartható stagnálás lesz. Társadalmi feszültség. Konfliktus. Rogán viszont azt is tudja: a hatalom kampány, kommunikáció és nem a gazdasági, társadalmi valóság kérdése. Addig szerezz, ameddig lehet. A főnök rámutat valakire: tőle vegyétek el! Elvesszük. Konfliktus? Annál jobb. A főnök végre aznap is lemészárolhat valakit. Mindig lesz rezsi-, menekült- vagy más, egymondatos üzenet, ügy. Az a fontos, hogy kitaláljuk ezt a mondatot és a főnök szájába adjuk.

A harc az államhatalomban, az adminisztratív piacon valódi élet-halál harc. Ugyanilyen vérre menő az oligarchaháború, amely egyszerre folyik a pénzintézeti, föld-, médiafrontokon. Komoly törésvonal van a minden hatalmat és forrást bevonó központi hatalom és az önkormányzatok között. És bár nevetségesnek hangzik, de komoly feszültség szikrázik az ideológia, a hit frontján. Egy rendszer vezetője, aki „keresztény" ideológiai alapokra helyezkedik, nem kérdezheti büntetlenül: – Hány hadosztálya van a pápának? Meddig lehet keresztény rezsimet játszani a pápával, a reformáció egyházaival – az irgalmas Jézussal szemben?

„A totalitárius vezetők szemszögéből nézve az olyan emberek, akik a sakk kedvéért szeretnek sakkozni, csak fokozatilag különböznek azoktól, és csak egy fokkal kevésbé veszélyesek az olyanokhoz képest, akik a földművelés kedvéért művelik a földet" – írta Arendt. Még ennél is veszélyesebbek, akik

Jézus Krisztusért, a hit kedvéért hisznek, és nem Orbán Viktorért.

Akik nem hiszik, hogy a megváltó kisded Felcsúton született.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.