Pedig a támogatási folyamatot nem az egyszerűség jellemzi. Az első lépés az, hogy az egylet kidolgozza sportfejlesztési koncepcióját, amelyet a szakszövetség elbírál. Ha a kvázi pályázat zöld utat kap, akkor az egyesületnek nyereséges vállalkozást kell találnia, amely hajlandó az államkassza helyett a klub számlájára utalni a társasági adója vonatkozó részét.
A modell – az efféle adminisztrációs követelményekhez nem szokott sportközegben is – működik: több tízmilliárd forint áramlott a szektorba. A summából több nagy beruházásra is futotta, ám úgy véljük, az igazi társadalmi hasznot inkább a kis projektek hajtották. Mert e programnak köszönhetően stabilizálódott megannyi túlélésért küzdő kis klub helyzete. Sokuknak régen nem volt lehetősége mez és labda vásárlására, az öltöző kifestésére vagy a vizesblokk felújítására.
|
A futball fiktív temploma
Koszticsák Szilárd / MTI |
Ám a remek kezdeményezés – szélsőséges esetben – katasztrófába is sodorhatja a rendszert. Több tényező is komoly dilemmákat vet fel. Például az üzleti alapú szponzoráció visszaszorulása. Ez dermesztő fejlemény, mert a magánszektor forintjainak eltűnése egyúttal a teljes állami függés kialakulását jelenti. (A tao közvetett állami támogatás, azaz nem a cégek marketingbüdzséjét terheli. A rendszer keretében elköltött pénzt amúgy leadóznák.) Ugyancsak a szisztéma aggasztó eredménye, hogy a klubok többségének működése a taobevételekre épül, így a program kivezetése a struktúra összeomlásához vezetne. A sportvezetők megannyi konferencián hangsúlyozták: jelenleg nincs B tervük, azaz a támogatási forma megszűnése esetén szakosztályok, akadémiák sora zárhatná be azonnal a kapuját. Korábban a részt vevő cégek jelentős profittal számolhattak, ha közvetlen adóbefizetés helyett a taorendszert választották. Az Országgyűlés viszont változtatott a jogszabályon, minek nyomán a szerepvállalás sokkal kisebb hasznot hajt. Ezért aztán sok vállalat búcsút intett a programnak, így kevesebb pénz van a rendszerben, mint egy évvel korábban.
A legsúlyosabb probléma az ellenőrzési mechanizmusok kudarca. Az illetékesek eddig főként a formai előírások betartását vizsgálták, miközben megannyi – az abszurd műfaji kereteit feszegető – sztori ismert a visszaélési trükkökről. A legelterjedtebb módszer, hogy amatőr csapatok úgy adnak fizetést játékosaiknak, hogy utánpótlástrénerekké nevezik ki őket, mert az edzői díjazásra elkölthető a taotámogatás. (Természetesen a meghatározó többség el is végzi a munkát, ám sokan vannak olyanok, akik látszatállásban fiktív profikká váltak.) Különös történetek keringenek arról, hogy megyei ligában fellépő csapatok edzőtáborozásra pályáznak, ám az utazás inkább külföldi vakáció, semmint a felkészülést elősegítő rendezvény. Mindennek ellenére egyetlen olyan esetről sem tudunk, hogy machinálókat buktattak le, akiket ezért kizártak volna a taoszisztémából. Pedig meglehetősen valószerűtlennek tetszik, hogy a sport – a társadalom összes többi alrendszerével ellentétben – korrupciómentesen működik...
Kiemelt sportágak finanszírozása
A taorendszer kialakítása megoldotta a népszerű labdajátékok finanszírozását, ám nem jelentett orvosságot az egyéni sportágak problémáira. Az olimpiacentrikus országban legalábbis különösnek tetszett, hogy a sikersportágakat szervező szövetségek állandóan anyagi gondokkal birkóztak. Az Orbán-kormány véget vetett e korszaknak, s az említett kört ma már a pénzbőség jellemzi. A kabinet százharmincötmilliárd forintot szán 2014 és 2020 között az úgynevezett kiemelt sportágak támogatására. Az óriási összeg új dimenziót nyit a szervezetek előtt, amelyeknek megsokszorozódik a költségvetésük.
Igaz, a kulcskérdés a pénz felhasználása, s akadnak nem túl biztató jelek. Egészen lehangoló például néhány szakszövetség stratégiájának a nívója. Az állami sportirányítás deklarálta ugyan, hogy csak programalapon támogat, ám ez csupán hangzatos retorikai mutatvány maradt, mert az illetékesek nem dobtak vissza egyetlen – akármilyen silány – koncepciót sem. Pedig akadt a szövegek között olyan, amely – a közhelykollekción túl – a magyar nyelv alapvető ismeretének hiányáról tanúskodott. De a magas színvonalú dolgozatok is kérdéseket vetnek fel. A többség az iskolai toborzásra fókuszál, ám koordináció hiányában nehezen látható, mihez kezd egy átlagos oktatási intézmény, ha egyszerre kap tatamit, ringet, kenut és pástot.
Ez persze csak a jövő zenéje, a kiemelt klubok adósságrendezése viszont a jelené. A kormány nem elégedett meg a szövetségek anyagi helyzetének stabilizálásával, a kiválasztott műhelyeket is bőkezűen dotálta. Együttműködési megállapodást kötött hat kiemelt fővárosi klubbal, amelyeknek nem csupán a holnapját, hanem a tegnapját is széppé teszi, mivel átvállalta az egyesületek felhalmozott adósságát.
Jelentős intézkedés az edzőprogram létrehozása. Régi problémája a magyar testkultúrának, hogy legjobbjai közül sokan külföldön vállaltak munkát, mert idehaza nem kaptak versenyképes jövedelmet. Ez a korszak véget ért: a kiválasztott elit trénerek akár egymillió forintot is kasszírozhatnak havonta. Az ösztöndíjrendszer fő kedvezményezettjei persze a sportolók: az ötkarikás esélyeseknek csöpp okuk sincs a panaszra.
Létesítményfejlesztés
A rendszerváltás után – az első Orbán-kormány időszakát leszámítva – nem voltak érdemi sportinfrastruktúra-fejlesztési beruházások. E hosszú periódus idején a stadionok állapota egyre csak romlott. A keserves emberöltőnek vetett véget a második Orbán-kormány, amely fejlesztési programot indított. Ennek eredményeként hamarosan átadják a debreceni stadiont, s elkészül az FTC szintén a legfrissebb trendeket követő, ultramodern otthona is. Mi több, a kabinet elindítja a Nemzeti Stadionfejlesztési Programot, melynek keretében huszonhat létesítmény újulhat meg. (E körbe nem csupán nagy hagományú NB I-es klubok arénái tartoznak, hanem például a balmazújvárosi, a ceglédi vagy a kisvárdai pálya környezete is.) Ugyanakkor a legnagyobb projekt egyelőre előkészítés alatt áll: az új Puskás Ferenc stadion építése el sem kezdődött, pedig Budapest kandidál majd a 2020-as Európa-bajnokság néhány csoportmeccsének és egyik negyeddöntőjének megtartására. Ha a Fidesz-kormány újrázhat, szinte biztosan megvalósul a terv.
Nem csupán a labdarúgás profitál a beruházásokból: Angyalföldön nyolcmilliárd forintból építenek impozáns uszodakomplexumot, mivel a főváros ad otthont a 2021-es úszó-világbajnokságnak. Mindemellett az alap-infrastruktúrát is fejlesztik: összesen hatmilliárd forintot szánnak új tornatermekre és tanuszodákra.
Az utóbbiak gazdaságos működtetére jó sansz van, ám ez nem mondható el a több tízezer néző befogadására alkalmas arénákról. Ezek „nullás" üzemeltetéséhez még az is kevés, ha a meccsnapokon megtelnek. Márpedig a hazai futball nívója alapján erre sem mutatkozik reális esély.
|
Taotágas
Kurucz Árpád / Népszabadság |
Sportállampárt
A sport lehetett volna a második Orbán-kormány legsikeresebb, legnagyobb társadalmi támogatottságot élvező szakpolitikája. Meglehet, így sincs, amelyik konkurálhatna vele, ám a testkultúrát érintő intézkedéssorozat sem lett általánosan ünnepelt sikertörténet. Mégpedig azért nem, mert a kultúra részének tekintett sportot pártpolitikai keretbe helyezték. Meghökkentő a közvetlen intervenció, amelynek jellege az állampárti időket idézi: Kubatov Gábor pártigazgató az FTC, Deutsch Tamás az MTK, Szalay Ferenc a kosárlabda-, Csampa Zsolt a vívó-, Kósa Lajos a korcsolyaszövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottságot pedig Borkai Zsolt irányítja. A hokisok első embere Németh Miklós Közgép-vezérigazgató lett... Mindezt Orbán Viktor korlátlan futballszerelme tetőzi be. Ezzel nem lenne baj, ha az „első számú szurkoló" nem keverné össze a közhatalmi pozícióját a civil rajongással. Ezért lehetséges, hogy felcsúti házától néhány méterre valóságos ékszerdoboz épül, amelyről a The Guardian című brit és a The New York Times című amerikai lap egyaránt cikket közölt. A kormányfő nyilvánvalóan hamisan érvel, amikor kijelenti: egyetlen forint közpénz sem járult a falusi „templom" építéséhez. Állítása nem felel meg a valóságnak, mivel a stadiont tao- (azaz közvetett állami) támogatásból húzták fel. Ha pedig azt nem tekinti közpénznek, akkor a kormány nem segítette több tízmilliárd forinttal a sportstruktúrát...
Mindenesetre – a Magyar Labdarúgó Szövetség összesítése szerint – Felcsút a taorendszer abszolút nyertese: a magyar futball „fővárosa" az előző támogatási időszakban másfélszer annyit kasszírozott, mint a Tállai András államtitkárhoz köthető második helyezett Mezőkövesd. Azt fontos tudni a szisztémáról, hogy a beruházások minden esetben önerősek. Azok a sportszervezetek tudnak nagy projektet befejezni, amelyeknek jelentős a tőkeerejük. A magyar korrupció természetrajzának is tekinthető, hogy cégek sora igyekszik támogatni a felcsúti futballalapítványt, miközben az üzleti racionalitás nem indokolja a vidéki bázis patronálását. A felnőttcsapat nézőszáma minimális, több rivális akadémián sem zajlik gyengébb szakmai munka, nem szólva arról, hogy a kormányfőn kívül semmiféle komoly fogyasztói célcsoport nem köthető hozzá.
Ez pedig azt jelenti: a politikai kapcsolatrendszer, s nem a teljesítmény, az érdem határozza meg, ki mennyi pénzre számíthat, miből gazdálkodhat. Erről tanúskodik a Fidesz-politikusok sorának sportelöljárói megbízása is. A lehető legkárosabb magatartásminták honosodnak meg, mert semmiféle jelentősége nincs az elvégzett munkának, miközben a móriczi Rokonokat idéző az urambátyám szisztéma uralkodik ismét.
Mindennek tetejébe pártpolitikai kontextusba kerül a sportot érintő intézkedések sora. Ezzel pedig hitelét veszítheti a rendszerváltás utáni legnagyobb sportcélú fejlesztés, amelynek kapcsán nincs tisztázva: miből tarthatók fenn egyes grandiózus létesítmények. Elsőre úgy tetszett, a sport nyerésre áll, de az erős kezdés megbosszulhatja magát...
