galéria megtekintése

Farkasok egymás közt

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 10. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

A cigány nemzetiségi lista helyett a pártszíneket választotta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) és a Lungo Drom elnöke: marad a Fidesz parlamenti képviselője. A roma listát egy másik Farkas, a máskülönben szintén fideszes Farkas Félix, az ORÖ alelnöke vezeti.

Azoknak, akik nemzetiségi listára szeretnének szavazni, regisztrálniuk kell magukat a kisebbségi választói névjegyzékben: ebben az esetben viszont nem szavazhatnak pártlistára. „Ne regisztrálj!” elnevezéssel több roma civil szervezet tiltakozó kampányt indított. Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman megállapítása szerint arra kényszeríteni a kisebbségi polgárt, hogy válasszon honpolgári vagy nemzetiségi identitása között, olyan abszurd gondolat, amely csak az aktuális hatalomnak fordulhat meg a fejében.

Nemzetiségi listát csak az adott kisebbség országos önkormányzata állíthat. Német nemzetiségi szakértők úgy számolnak, hogy nagyjából 19 ezer és 24 ezer közötti szavazat kell egy-egy kedvezményes kisebbségi mandátum megszerzéséhez. Közös listára nincs lehetőség, a nemzetiségek lélekszámából kiindulva a romákon kívül csak a németeknek van esélyük rá, hogy saját jogon képviselőt juttassanak be a törvényhozásba. A németek pillanatnyilag nem állnak túl jól.

Bár még két hétig, március 23-ig lehet regisztrálni, jelenleg csak mintegy 6200 olyan német nemzetiségi szerepel a névjegyzékben, aki a parlamenti választáson kisebbségi listára fog szavazni. A cigányok sem tolonganak, de abból, hogy eddig tízezernél is kevesebben jelentkeztek be, hiba lenne messzemenő következtetést levonni.

 

Kétség sem fér hozzá, hogy a romák képesek összegyűjteni elegendő regisztrált szavazót. Feltehetően azt számolgatják, hány választó kell ahhoz, hogy pártlistán a lehető legkevesebbet veszítse a Fidesz, de biztosan meglegyen a roma nemzetiségi mandátum. A következő ciklusban alkalmazott új összeférhetetlenségi szabályok miatt nem világos, hogy fideszes parlamenti képviselőként Farkas Flórián továbbra is betöltheti-e az ORÖ elnöki tisztségét.

Több kisebbségügyi szakértővel is beszéltünk, de nem kaptunk egyértelmű választ: elmondásuk szerint jogértelmezés kérdése, hogy a kettő kizárja-e egymást. „Törvényesség, erkölcsösség, szakmaiság” – ez a hármas jelszó virít az ORÖ honlapján, de az oldalon lévő csekély mennyiségű tartalom a legkevésbé sem győzi meg a látogatót arról, hogy az országos önkormányzat működésére a valóságban is törvényesség, erkölcsösség és szakmaiság lenne a jellemző.

Az ORÖ sokkal inkább egy olyan szervezetre hasonlít, amely a Fidesz segédcsapataként a kormány kritikátlan ajnározását, a sikerpropaganda terjesztését és a baloldal támadását tekinti legfőbb feladatának. Az információk áramlása a jelek szerint házon belül sem mentes az akadályoktól. „Fogalmam sincs, mi folyik az országos önkormányzatban” – jelentette ki Iváncsik Erika, a testület egyik ellenzéki (nem a Lungo Dromhoz tartozó) képviselője. Az ORÖ – folytatta – évente néhány alkalommal tart közgyűlést. Az előterjesztések tartalmát csak az ülés előtt egy nappal ismerheti meg, felszólalásra vagy vitára nincs lehetőség.

A háttérben a Lungo Drom képviselői előbb mindenről megállapodnak, aztán mindent megszavaznak – jellemezte a helyzetet Iváncsik Erika. Azon túl – mondta –, hogy időnként meghívják közgyűlésre, semmilyen rálátása nincs az ORÖ tevékenységére. Szerettük volna megkérdezni Farkas Flóriánt is. Az országos önkormányzat titkárságán múlt hét szerdán készségesen megígérték, hogy még aznap visszahívnak. Mindeddig ez nem történt meg. Az ORÖ ellenben kiadott egy közleményt, amely hangsúlyozza: a cigányságnak a megkezdett úton kell haladnia, a parlamenti választáson pedig a Fidesz–KDNP programját támogatnia.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.