galéria megtekintése

Enni és lenni

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 27. számában
jelent meg.


Pető Péter
Népszabadság

A karácsonyi ünnep mind a három napján több mint ezerötszázan álltak sorba a Blaha Lujza téren a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének ételosztásánál. Volt köztük, aki egy hónapra tervezett az ajándék élelmiszercsomaggal.

Fitó: Veres Viktor / Népszabadság

– Csak hajléktalanok ehetnek? –fordult hozzám váratlanul egy fiatal férfi a Blaha Lujza téren tegnap dél után, mire azonnal feleltem: – Dehogyis, bárki.

Az érdeklődő azonnal kiabálni kezdett: – Gyere anya, mi is ehetünk!

 

Ehettek, ha tudtak még karszalagot szerezni a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének hagyományos karácsonyi ételosztásánál. Az jut első körben ebédhez, aki időben beszerzi az azonosítót, amelyet reggel kilenctől lehetett átvenni a segítőktől. Akadnak rutinosak is: volt, aki már hajnal négy órakor megérkezett, hogy biztosan ne maradjon ki.

– Mind a három nap ezerötszáz adag ételt főztünk, s összesen mintegy harminc tonna élelmiszert is kiosztottunk – mondja Fodor Kata sajtóreferens. Sőt kivonult a Noé Állatotthon is, amely kutyaeledellel szolgálta ki azokat, akiknek nehézséget okoz kedvencük ellátása.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Az óriási mennyiség szervírozása, a rengeteg ember koordinálása gigászi feladatnak tűnik. Ezúttal is mindennap nyolcvan-száz önkéntes segédkezett a lebonyolításban. Köztük például Mucsi Zoltán színművész vagy Szalóki Ági énekesnő.

Akik dolgoznak, azoknak nem marad idejük bámulni, de akinek nem jár a keze, az pillanatra megdermed, amikor a végeláthatatlannak tűnő sorra néz. Megrendítő a látvány: a hajléktalanok mellett megannyi idős ember, többgyermekes család vonul fel. Kicsi gyerekek, nagymamák várakoznak a meleg ételre, s – Fodor Kata beszámolója szerint – még inkább a tartós élelmiszereket tartalmazó pakkra.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

– A minap azt kérdezte valaki: tényleg van olaj? Az ugyanis a cukorhoz és a liszthez hasonlóan kincs a rászorulóknak – mondja Fodor Kata. Megjegyzi: volt olyan nyugdíjas asszony, aki azt mondta, egy hónapra tervez a táskányi adománnyal.

Hogy ilyen hosszú időszak túléléséhez az éhséget milyen kis adagokkal kell csillapítania, az szinte felfoghatatlan.

– Összesen kétszer álltam sorba, a szenteste napján meg most. Egyet kihagytam, pedig ki kellett volna jönni, hogy több jusson a gyereknek a két ünnep között – mondja egy harmincas férfi , akinek kicsi lánya a térdéig ér. Nekik már nem sokat kell várniuk, mind kisebb előttük a sor. Nem úgy annak a hatvanas hajléktalannak, aki az utolsók egyike.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

– Nem gyors itt a menet – szólítom meg, mire így válaszol: – Nem hát! Tegnap is kurva sokat kellett várni. De nem baj, mert van karszalagom, úgyhogy a végén biztosan kapok ételt.

És a célba érve végre ehet.

Adományvonaluk: 13600 és 33-as kód az Adhat Vonalon

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.