galéria megtekintése

„Embertelen világ ez!” - elkapkodták a közterületesek által vegzált néni virágait

72 komment


Kovács Klára

Utoljára árult virágot Budapest belvárosában péntek reggel a gyöngyösoroszi Julika néni, az a 82 éves hölgy, akitől két nappal ezelőtt a közterület-felügyelők lefoglalták a virágait jogosulatlan közterület-használat miatt.

Az idős asszony azt mondja, nem akar több megrázkódtatást.

„Tegnap este leszedtem minden virágot a kertben, nehogy a délutáni eső elverje" - mesél, miközben sorra érkeznek hozzá a vásárlók. Többen a kollégáik által összedobott forintokat váltják be egy-egy csokor tulipánra vagy nárciszra.

Láttam a nénit a neten, a Facebook után jöttem. Milyen embertelen világ ez!" - morgolódik egy középkorú nő frissen vásárolt virággal a kezében.

 

Többen érkeznek kisebb csoportokban, kollégák, barátok, akiknek a Kossuth tér felé vitt az útjuk. A közösségi oldalakon, zárt csoportokban is sorra ajánlják fel segítségüket emberek az ország minden tájáról.

Valaki szemorvost ajánl, más pedig a gyógyszerek rendszeres eljuttatását Julika néni családjához. Az idős hölgy azonban semmit nem fogad el anélkül, hogy legalább egy csokor virágot ne adna cserébe.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

Az utolsó csokor virágot egy fiatal srác veszi meg tőle. „Ne tessék már ezt csinálni velem! Olyan híres lettem!" – nevet búcsúzóul a Julika néni, amikor fényképet készítünk a jelenetről.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.