galéria megtekintése

Lemondás

45 komment

A szerk.

Ami fél évszázada csupán húsz hónap börtönt ért, azt ma sokkal súlyosabban ítéli meg a közvélemény. Az úszó szövetségi válogatott kapitánya, Kiss László egyetlen módon tudta volna megőrizni arcát és életművét: ha azonnal lemond, amikor fény derült 55 évvel ezelőtti tettére.

Annyit tehetett volna még hozzá, hogy egész felnőtt életével szerette volna bizonyítani, mennyire megbánta fiatalkori bűnét, utólag is megköveti a csoportos nemi erőszak áldozatát és minden nőt, akinek ilyesmit kellett elviselnie. Ám nem így tett, és két nappal később erkölcsi értelemben kétszeresen is bukott emberként kellett távoznia.

Közben a kínosnál is rosszabb helyzetbe hozott mindenkit, aki védeni próbálta. Például hazugságba hajszolta az úszószövetséget, amely előbb azt állította, hogy az elnökség egyhangú szavazással állt ki mellette, majd Cseh László tiltakozása nyomán beismerte, mégsem volt elnökségi ülés, csupán a vezetők „szűkebb köre” szavazott Kissnek további bizalmat.

 

Ezek után távozniuk kéne azoknak is, akik megpróbálták félrevezetni a közvéleményt. Botrány sosem jön jókor, de ez most nem hiányzott. Néhány hónap múlva kezdődik a riói olimpia, jövőre Budapesten lesz az úszó- és vízilabda-világbajnokság.

Fotó: Mediaworks - archív

Az állam a társadalom erején felüli pénzt fordít sportra, ám annak irányítói képtelenek tisztességes, átlátható körülményeket teremteni. Botrány botrányt követ, csütörtökre is jutott még egy, a bundabotrányban hozott bírósági ítélet.

A magyar sport riasztó morális állapota pontosan tükrözi az országét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.