galéria megtekintése

Horváth Csaba az Együtt ötletével próbál élre törni

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 01. számában
jelent meg.


Bednárik Imre
Népszabadság

Fordultak a szerepek, most az MSZP szeretné közvélemény-kutatás segítségével kiválasztani a közös ellenzéki jelöltet, és az Együtt – amely tavaly ilyen ötlettel állt elő – hárítja el ezt a lehetőséget az önkormányzati választások előtt.

Az ellenzék lehetséges főpolgármester-jelöltjeiről a lehető leggyorsabban készüljön egy közvélemény-kutatás és annak eredménye legyen a meghatározó a személy kiválasztásánál – a Népszabadság információi szerint az MSZP vezetése részéről így próbálják feloldani azt a tartós patthelyzetet, amely a közös főpolgármester-jelölt személye kapcsán a három ellenzéki párt között kialakult.

Három lehetséges jelölt van, de mindhármat elutasítja legalább egy párt

Úgy tudjuk, a legutóbbi, szerdai tárgyaláson elhangzott szocialista javaslatot a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM sem támogatta.

 

Az Együtt egyik vezetője lapunknak azt mondta, hogy a közvélemény-kutatást egyértelműen Horváth Csaba szocialista politikus szorgalmazza, mert az eredmény vélhetően neki lenne kedvező. Az Együtt egészen biztosan nem megy bele olyan megegyezésbe, hogy Horváth Csaba legyen a közös jelölt. Bíznak abban, hogy az MSZP vezetői, nem feltétlenül Horváth Csaba, hanem a többiek elfogadják végül a Demokratikus Koalíció jelöltjét, Balázsovits Lajost.

Horváth Csaba az MSZP kongresszusán
Horváth Csaba az MSZP kongresszusán
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Mint arról beszámoltunk, a szerdai tárgyaláson három lehetséges név merült fel: a Demokratikus Koalíció Balázsovits Lajos színész-rendezőt javasolja, az MSZP jelöltje továbbra is Horváth Csaba, míg az Együtt–PM Karácsony Gergelyt ajánlotta. (Más hírek szerint Karácsony nem vállalná a jelölést.)

A DK és az Együtt–PM változatlanul elutasítja Horváth Csabát. Karácsonyt az MSZP hajlandó lett volna elfogadni, ám a DK ragaszkodik ahhoz, hogy ne pártpolitikus legyen a jelölt. Azzal érvelnek, hogy Karácsony mögött csak az Együtt–PM neve szerepelne a szavazólapon, a másik két párté nem, ezzel szemben Balázsovits függetlenként indulna.

A Játékszín korábbi vezetőjének alkalmasságát viszont eddig az MSZP-ben kérdőjelezték meg.

A szocialisták fenntartják azt az álláspontjukat, hogy akár most hétvégén is meg lehet csináltatni a jelöltekről a közvéleménykutatást

Egyes hírek szerint a három párt egyike sem számít igazán arra, hogy sikerül legyőzniük Tarlós Istvánt, ezért voltaképpen mindegyikük hajlandó lemondani a jelölés jogáról, hogy cserébe jobb pozíciókat kapjon a kerületekben.

A három ellenzéki párt vezető testületei még pénteken tárgyalnak a választási együttműködés részleteiről, és terveik szerint hétfőn csúcsszinten folytatják, de akár megállapodással le is zárhatják a tárgyalásokat. Úgy tudjuk, a szocialisták fenntartják azt az álláspontjukat, hogy akár most hétvégén is meg lehet csináltatni a jelöltekről a közvéleménykutatást, így az eredmény ismeretében lehetne hétfőn dönteni Tarlós István kihívójáról.

A parlamenti választás előkampányában volt már hasonló javaslat. Akkor az Együtt–PM állt elő azzal, hogy kéthetes kampány után két közvélemény-kutató eredményei döntsék el, Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila legyen-e a közös miniszterelnökjelölt. Akkor ezt a felvetést a szocialisták utasították el.

Most a szocialisták azzal érvelnek a közvéleménykutatás mellett: a pártok helyett a választópolgárokra kellene bízni annak eldöntését, hogy ki legyen az ellenzéki jelölt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.