galéria megtekintése

Elfoglalták a szobor helyét a tiltakozók

Nem volt kordonbontás pénteken a Szabadság téren, mert reggel még nem volt mit elbontani. Mire a munkások reggel hatkor megjelentek, a tiltakozás új formájával akadályozták meg a civilek, hogy a Szabadság térre tervezett, a második világháborút szerintük újraértelmezni próbáló szoborépítést folytassák.

Beliczay László / MTI

Miután az eddigi kordonbontások ellenére az emlékmű alapját napról napra továbbépítették, most a területet elfoglalva magukat a munkálatokat próbálták megakadályozni. Így a téren polgári engedetlenségbe ment át a megszállási emlékmű elleni tiltakozás. A demonstrálók kisebb csoportja fél hat körül jelent meg a téren, hogy elfoglalja a munkaterületet, még mielőtt újra felhúzzák az épülő emlékmű körül a kordont.

Reggel tíz aktivista foglalt helyet az építkezés területén. A résztvevők egyike, Magyar Fruzsina kérdésünkre a tiltakozásról azt mondta: itt náci emlékmű nem épül. Elmondása szerint rendőri felszólításra sem mozdulnak a helyszínről, ha pedig vinni akarnák őket, megpróbálnak majd egymásba kapaszkodni. Erre azonban az akció kezdetét követően nem volt szükség, senki sem akadályozta napközben sem a tiltakozókat a terület elfoglalásában, és egyelőre távozásra bírni sem próbálták őket.

 

A munkának elvileg reggel hatkor kellett volna kezdődnie. Ez nem történt meg. A munkások délelőtt a közelben várakoztak, és tanácstalannak tűntek. Nem nyilatkoztak, csak annyit mondtak: nem tudják, mi lesz.

Ha nincs kordon, nincs építkezés

Délután, amikor a tiltakozók kezdtek bőrig ázni, a munkásokat már nem lehetett látni a környéken. A szobor elleni tiltakozók fő célja, hogy ne legyen kordon, teljesült. Ennek hiányában semmilyen építési munkát nem lehet elvégezni a téren.

A demonstrálók elmondták: abban bíznak, hogy a vasárnapi Élet menetére tekintettel a hétvégén sem történik semmi olyan, ami tovább borzolná a kedélyeket. Ettől függetlenül tartanak attól, hogy esetleg hétvégén mégis tovább folytatódik az építkezés. Mint mondták: arra törekszenek, azért ülnek ott, hogy a kordon semmiképp se álljon.

Következő lépés a polgári engedetlenség?

Az esténként tartott, kordonbontással végződő demonstrációkat a szervezők bejelentették a rendőrségen. A hét elején azonban már olyan szórólapokat osztottak, amelyek a polgári engedetlenség fogalmáról, lehetséges jogi következményeiről adtak tájékoztatást.

„Polgári engedetlenségnek nevezzük, ha egy ember vagy csoport szándékosan azért követ el törvénysértést, hogy igazságtalan, méltánytalan, alapjogsértő szabályozásra vagy hatósági gyakorlatra hívja fel a közfigyelmet. Ilyen tettre akkor kerül sor, ha nincs más eszköz az elfogadhatatlan helyzet megváltoztatására" – egyebek mellett ez állt a szórólapon. A szöveg így végződött: „Mindenki csak saját felelősségére vállalhatja".

A rendőrség eddig több mint tíz tiltakozót beidézett rongálás miatt kihallgatásra, eleinte a polgárokat - köztük egy Soá-túlélőt - rabosítottak is. Pénteken is volt kihallgatás, de már nem vettek az érintettől ujjlenyomatot.

Arról is értesültünk, hogy a rendőrök úgymond "ki akarták emelni" a bontásban élen járó tiltakozót, Takács József Lászlót, akinek azt ígérték, csupán tanúként fogják beidézni, ha szakértőként segíti a rendőrség munkáját. "Én itt kordonbontó vagyok, nem tanú" - felelte felháborodottan a 65 éves férfi, aki minden alkalommal arra törekedett, hogy károkozás nélkül, szakszerűen bontsák el a kordont.

Az eső sem tántorította el a tiltakozókat

Az esős nap nyugodtan telt, a helyfoglaló tiltakozók esőkabátokat és csizmákat szereztek, a szobor leendő helyére pedig mini virágoskertet ültettek. Újra előkerültek azok a személyes emléktárgyak, amelyek közszemlére tételére az Eleven emlékmű elnevezésű Facebook-csoport buzdított már a tiltakozási hullám legelején.

A kérés hatott: egyre több az építési területre kitett dokumentum, fotó, újságcikk, könyv és emlékkő. A csoport pénteken is közös "kibeszélést" tartott a helyszínen, amikor is székeken, körben ülve mondták el a megjelentek a történelemhamisítással kapcsolatos álláspontjukat.

A délutáni órákban elállt az eső, meg lehetett tartani a rövid beszédekkel tarkított demonstrációt. Nagy derültséget keltett, amikor egy fiatal aktivista emlékműépítés helyett erőműépítést mondott.

A szervezők a lehetséges folytatásról is beszéltek. Eszerint arra számítanak, hogy a hétvégén csönd lesz. Ha mégsem, akkor működik a riadólánc. Azt, hogy a vasárnapi Élet menetén résztvevő Fidesz-politikusok is a helyszínre jöjjenek, eléggé bizarr fordulatnak tartanák. De a rendezvény, mint hangsúlyozták, talán önmérsékletre ösztönzi azokat a kormánypárti vazallusokat, akik hajlamosak a tüntetőket szélsőbalos "terroristáknak" minősíteni.

Hétfőn Fischer Ádámot és Parti Nagy Lajost is várják

A következő összejövetelre a tervek szerint hétfőn kerül sor. A Szabadság térre várják Fischer Ádám karmestert és Parti Nagy Lajos írót. Hogy aztán mi lesz - fogalmaztak többen is a részt vevők közül - a jövő zenéje. A cél, hogy a vitatott emlékmű ne épüljön meg.

A szervezők örömmel vették, hogy Szegeden a Demokratikus Koalíció tüntetést szervez a szoborépítés ellen. - Lám, nem kell ahhoz Pestre jönni - fogalmazott Zoltai Andrea -, hogy valakik kifejezzék velünk az együttérzésüket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.