Megszállási emlékmű: tiltakozás szélsőjobbról

Újra szétszerelték a kordont a Szabadság téren a megszállási emlékmű ellen demonstrálók. Ebben már nincs semmi rendkívüli, ez történik hetek óta. A különleges eseményt az jelentette, hogy megjelentek a szélsőjobboldali HVIM (Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) képviselői is, akik – mint kiderült – szintén ellenzik az emlékmű felépítését. Csak éppen egészen más okok miatt.

A nap folyamán a legkülönbözőbb hírek terjedtek a sajtóban arról, hogy mire készülnek a vármegyések. Az egyik feltételezés úgy szólt, hogy a Szabadság tér túlsó oldalán lévő szovjet katonai emlékmű kordonjait akarják eltüntetni. Mivel a rendőrség ezt előzőleg megtette helyettük, a szélsőjobbos rendezvény okafogyottnak tűnt.

Végül – mintegy harminc szimpatizáns kíséretében – Barcsa-Turner Gábor, a HVIM „társvezetője” és Incze Béla alelnök az épülő sasos-arkangyalos emlékmű szomszédságában tartott sajtótájékoztatót. Elmondták, hogy miközben szégyenletesnek tartják a szovjet emlékmű létét, a baloldaliakhoz és a liberálisokhoz hasonlóan ők is tiltakoznak a készülő megszállási szobor ellen. De teljesen más okból. Hiszen 1944 március 19-én nem szállták meg Magyarországot: a németek bajtársként, szövetséges haderőként érkeztek.

Ennek alátámasztására korabeli plakátokat, fotókat mutattak, amelyek német és magyar katonák baráti viszonyáról tanúskodtak. (Előkerültek másfajta fotók is, amelyek – mondanunk se kell – azt próbálták prezentálni, hogy valójában a szovjetek voltak a megszállók.)

A tájékoztató után a megszállási emlékmű körüli kordon ponyvájára festékszóróval felfújták, hogy „Szabadságot a térnek!”. A rendőrség nem avatkozott közbe. Az egyik vármegyés közölte, hogy „ha mi nyertük volna meg a háborút, nem lenne ez a hiszti”. Közben a demokraták is szép számmal gyülekeztek a szokásos kordonbontásra. Valaki visszakiabált: „Szerencsére nem ti nyertétek!”

A vármegyések aztán átvonultak a szovjet obeliszkhez, és kitettek rá egy transzparenst: „Gyilkosok emlékműve”.

A túloldalon – ahol ekkor már több százan voltak – felháborodás fogadta az akciót. Lovas Zoltán, a kordonbontó tiltakozások egyik szervezője hangsúlyozta, hogy a mindenkori magyar kormánynak kötelessége megvédeni a szovjet emlékművet. Nem hisztérikusak, nem szélsőbaloldaliak vagyunk, hanem európai demokraták – jelentette ki.

Rövid beszédet mondott Szabó Zoltán (DK) is, majd Popper Gábor a liberális párt képviseletében közölte, hogy amennyiben polgári engedetlenségre kerülne sor, abban a liberálisok részt fognak venni.

Aztán megint következett a kordonbontás: ez volt a tizenkettedik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.