galéria megtekintése

Egy régi parcella helyén lesz a szegénytemető

0 komment


Szalai Anna
NOL

Az Újköztemető régi parcelláit jelölnék ki Budapesten a szociális temetésre. Ez a terület a ravatalozótól két kilométerre van és egyelőre több mint kétezer ember földi maradványait rejti. Azt azért megoldják, hogy ne akadjanak régi csontokra a sírt ásó, "hozzá nem értő" családtagok.

A csepeli temető helyett az Újköztemetőben alakítanák ki a szegények szociális parcelláját. Csakhogy ott már nincs hely, így a temető egyik régi, „betemetett" részét ürítenék ki. A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) emiatt feltétlenül szükségesnek tartja az „alapos rekultivációt", hiszen „megengedhetetlen az, hogy a szociális temetések sírnyitásai során a múltban eltemetettek maradványait találják meg a hozzá nem értő, és a csontok látványán felháborodott családtagok" – egyebek mellett olvasható a szociális parcellák kialakításáról szóló fővárosi előterjesztésben.

Még szerencse, hogy nem a hozzátartozóknak kell egy „szelektív gyűjtőbe" halmozniuk az általuk kiásott sírban talált csontokat. Ezt ugyanis a BTI megteszi majd helyettük. Az előterjesztés melléklete szerint a körülbelül 2000 „exhumát" 200 ládában helyezik majd el, amelyet húsz fordulóval szállítanak el. Azt nem részletezik, hogy hová.

Azt viszont igen, hogy az adminisztrációt 2363 halottról kell elvégezniük elektronikus és papír alapon. A fentiek költsége 20,2 millió forint. Ezt csak a BTI végezheti el, az új szociális parcella kialakítását viszont külsős vállalkozóra bíznák.

 
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A közbeszerzési eljárásban kiválasztott cég feladata lesz a 12 ezer négyzetméteres területen álló akác, kőris- és ostorfák kivágása, a gyökerek és a bozót kiirtása. Az így megtisztított területet azután 30 centiméter vastagságban földdel töltik fel, majd fűmagot szórnak rá és kőrisfákat ültetnek köré. A vázlatterv egyébként geodéziai felmérés nélkül készült, így azt még meg kell rendelni az új parcellák kitűzéséhez, amelyek között murvás utakat, hulladékkonténereket, csapokat helyeznek el 190 millióért.

Az így kapott 8500 négyzetméteres temetőterületen összesen 5000 urnasírhely, illetve 2000 koporsós sírhely fér el. A BTI korábbi számításai szerint egy év alatt 2380 szociális temetés valósulhat meg, amelyből 452 lehet koporsós, 1928 pedig urnás elhelyezés. Így az új szociális parcella legfeljebb 3 évre lesz elegendő.

A kijelölt szociális parcella egyébként mintegy két kilométer távolságra található a ravatalozótól. S ez különösen nehéz helyzetbe hozhatja a szociális temetést választó családokat. Ebben az esetben ugyanis nekik kell kijuttatniuk halottjukat a kijelölt területre.

A szociális temetés esetén ugyanis az állam csak akkor vállalja magára a költségeket, ha a hozzátartozó a jogszabályban meghatározott módon személyesen közreműködik a temetésben. Így például a halott rokona maga mosdatja, öltözteti az elhunytat. Azután fogja az ásót, és kalákában – szigorúan fizetség nélkül társuló önkéntesekkel támogatva – megássák a sírgödröt. (Már a törvény vitájában is azt jósolták, hogy jócskán megnövekszik majd az urnás temetések száma.) Ezután vállon kiegyensúlyozzák a koporsót a temetők újonnan kijelölt szociális szektorába, a szegénysorra, és nagy ügyességgel leengedik belé a börtönökben gyártott ingyenkoporsót, urnát kedves halottjukkal. S végül a gyásznép együtt hantolja be a sírt. A fővárosi szegényeknek a fentiek ismeretében nem árt strapabíró cipőben nekivágni a temetési ceremóniának.

Viszont teljesen ingyenes lesz. Feltéve, hogy egyetlen részletben sem térnek el az előírttól. Így nem temethetnek szociálisan a családi sírboltba, korábban megváltott többes urnasírba, nem választhat másik koporsót vagy sírjelet, nem kérheti, hogy autón vigyék a túlsúlyos rokont a sírig, és nem ácsolhat maga fejfát. Az ingyenesség csak csomagban jár. Ha valaki segítséget kér például a sírásáshoz, akkor már ugrik is a szociális temetés, helyébe a helyi önkormányzat biztosította köztemetés lép, amit viszont hagyatéki teherként kiszámláznak a rokonnak.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az állami szerepvállalás nem terjed ki a temetőüzemeltető – Budapesten a BTI Zrt. – költségeire. Így a szociális parcella kialakítására, fenntartásra, a közművek biztosítására, a parcella őrzésére, de a szociális halottak hűtésére, a hozzátartozók szerszámmal ellátására, egyéb munkafolyamatokra. A fővárosi cég így már tavaly aggódott a várható veszteség miatt. Legfőképpen a parcellák eladásából befolyó bevétel kiesését panaszolták. A BTI tavaly közel 200 millió forintos veszteséggel számolt egy évre, amelyből 28 millió a szociális hamvasztások ára. Az intézet egyébként a „fizetős" temetések számának 18-23 százalékos visszaesését prognosztizálta.

Mint arról beszámoltunk, tavaly még a csepeli temető tartalék területén alakították volna ki az ingyenes temetések helyszínét. Csakhogy később kiderült, hogy a kiválasztott terület egy része a csepeli önkormányzat tulajdonában van, ráadásul túl közel kerülnének a környező épületekhez. Így került a képbe az Újköztemető, ahol viszont nincs tartalékterület, ezért egy régi részt kell kiüríteni. A szociális parcellák megnyitásának határidejét tavaly decemberben 2015 januárjára tolta ki a Parlament. A BTI azonban jelezte: a főváros csak akkor tudja tartani a határidőt, ha a június végi közgyűlésen határozatot hoz erről.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.