galéria megtekintése

Kezd veszélyes lenni, de egy fillér sincs a Lánchídra

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 20. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Egy elkorrodálódott vaslemez miatt szakadt be az útburkolat hétfőn egy tűzoltóautó elől kitérő kocsi alatt a Lánchídon. A városvezetés abban bízik, hogy a hidat eleink sokszoros túlbiztosítással építették meg, a felújításra ugyanis nincs pénz.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a hétfői eset ellenére az átkelés továbbra is biztonságos a Lánchídon, lévén az útszegély és a láncok közötti keskeny sávot általában sem a gyalogosok, sem a járművek nem használják. A Népszabadság kérdésére később még annyit hozzáfűztek, hogy „egy hídszerkezetnél az elöregedés a szükséges biztonsági ellenőrzésekkel nem okoz balesetveszélyes helyzetet, hiszen ezek a szerkezetek mindig sokszoros túlbiztosítással épülnek meg.”

Az útpadka hétfőn kijavított része egy ideig védett lett, a többit a szentlélek tartja
Az útpadka hétfőn kijavított része egy ideig védett lett, a többit a szentlélek tartja
Teknős Miklós / Népszabadság

Kissé soványnak tűnik ez az érvelés annak ismeretében, hogy a BKK már tavaly sem tagadta, a „Lánchíd állapota a műszaki-szakmai fogalomrendszer szerint kritikus, így az átfogó felújítás nem halogatható tovább”. A Lánchíd átfogó rekonstrukcióját már 2002-ben tervbe vette a városvezetés. Az átkelőt ugyan 1986 és 1988 között javították, de átfogó felújításra nem került sor.

 

A 2011-re elkészült műszaki felülvizsgálat zárójelentéséből pedig az is kiderült, hogy a huszonnégy évvel ezelőtti felújításkor használt anyagok – festékek, szigetelés, burkolatok – ma már nem garantálják a teherhordó szerkezetek elvárható mértékű védelmét. A híd vasbeton pályalemeze olyan súlyosan károsodott, hogy ki kell cserélni. A BKK ezután tervezői tendert hirdetett a Lánchíd, a Váralagút – és ehhez kapcsolódóan a Clark Ádám tér – teljes felújítására. A közbeszerzési pályázatot a Főmterv–MSc–CÉH konzorcium nyerte meg. A felújítási tanulmányterv tavaly áprilisra készült el.

A felújítási tervben a Lánchíd tönkrement pályalemezének újjáépítése, a díszvilágítás korszerűbbre cserélése, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárók kiszélesítése, valamint a Várhegy alagút szigetelésének és légtechnikai rendszerének megújítása szerepel
A felújítási tervben a Lánchíd tönkrement pályalemezének újjáépítése, a díszvilágítás korszerűbbre cserélése, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárók kiszélesítése, valamint a Várhegy alagút szigetelésének és légtechnikai rendszerének megújítása szerepel
Teknős Miklós / Népszabadság

A műszaki rekonstrukció meghatározó jelentőségű feladataként írták elő a korrózió miatt tönkrement pálya- és járdaszerkezet átépítését, a teljes acélszerkezet korrózióvédelemét, a saruk cseréjét, a kapuzat járdalemezének átépítését, valamint a kőfelületek és a szobrok teljes körű felújítását. Ebben szerepelt a járdák szélesítésének ötlete is, de

a műemlékvédelem teljesen elzárkózott a hídszerkezet bármilyen módosításától,

így ezt a városvezetés elvetette. A Lánchíd és a Váralagút felújításának előkészítése a jelenlegi szélességi paraméterek mentén folytatódott.

A felújítási tervben a Lánchíd tönkrement pályalemezének újjáépítése, a díszvilágítás korszerűbbre cserélése, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárók kiszélesítése, valamint a Várhegy alagút szigetelésének és légtechnikai rendszerének megújítása szerepel. A BKK tájékoztatása szerint az engedélyezési eljárás júniusban indul, a hatóság által jóváhagyott kiviteli tervek jövő márciusra készülnek el. Ezt követően írhatják ki a kivitelezési tendert,

a felújítás legalább két évig tart.

Ezalatt várhatóan lezárják a hidat, amelynek napi 19 ezres forgalma a Margit, az Erzsébet és az Árpád hídra terhelődik át. A felújítás 2019-re fejeződhet be. Ha lesz rá pénz. A 16 milliárd forintosra becsült beruházás ugyanis sem az idei költségvetésben, sem a 2020-ig szóló gazdasági programban nem szerepel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.