galéria megtekintése

Forrongó sértett szocialisták

18 komment


Bita Dániel
NOL

Az Együtt-PM és a DK elfogadta, az MSZP éjszakába nyúló vita után elhalasztotta a döntést az ellenzéki megállapodásról.

Nem tudott határozni kedd éjjel az MSZP kerületi vezetőkből álló budapesti párttanácsa, hogy elfogadja-e azt a megállapodást, amelyet a szocialisták, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM tárgyalódelegációja dolgozott ki hétfőn. A döntést a pénteki küldöttértekezletre hárították.

Horváth Csaba az utolsó pillanatig harcolt
Teknős Miklós / Népszabadság

A testület ülése délután ötkor kezdődött és heves vitába torkollott, így este tízig nem szavaztak a tervezetről, amely szerint Falus Ferenc volt tiszti főorvos lesz Tarlós István főpolgármester baloldali kihívója, hat kerületben az MSZP, öt-ötben pedig a DK és az Együtt–PM nevezheti meg a polgármesterjelöltet. A tanácskozás közben meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az Index és a Hvg.hu is azt írta, Horváth Csaba beletörődött abba, hogy nem ő lesz a főpolgármester-jelölt. Egy forrásunk szerint azonban Horváth csak akkor lépne vissza, ha a kerületek többsége elfogadja a megállapodást.

 

A szocialisták fővárosi frakcióvezetője, akit még ősszel választottak meg az MSZP főpolgármester-jelöltjévé, kedd reggel az ATV-ben ultimátumnak minősítette azt a csomagot, amelyről a tárgyalódelegációk megállapodtak. Falus Ferencet pedig egy „nagyon tiszteletreméltó, nyugdíjas köztisztviselőnek" nevezte, akit a választásig hátralévő kevesebb mint hetven nap alatt nem lehet esélyes jelöltté felépíteni.

„Horváth Csabának több fontos részletkérdésben igaza van. Tényleg nem ez a legjobb alku, ultimátumot kaptunk a másik két párttól, a kisebbik rossz mégis az, ha megegyezünk. A nagyobbik, ha mindenki önállóan indul, és mindenhol veszítünk, meglévő polgármestereink is elbuknak" – mondta a fővárosi szocialisták egyik meghatározó politikusa még a párttanács ülése előtt. Azt jósolta: végül győz az életösztön, és nagy vita után, de a testület beleegyezik a megállapodásba.

Egy másik pártvezető is ezt vetítette előre lapunknak a vita közben, este kilenc óra körül, de hozzátette: szűk többségre számít. Tévedtek.

Információnk szerint több kerületi politikus arról panaszkodott, hogy az Együtt–PM és a DK ajánlata voltaképpen nyílt zsarolás, és egyértelmű, hogy a két párt egymással előzetesen egyeztetve kész helyzet elé állította a szocialistákat, amikor közölték: nem alkudoznak tovább, az MSZP vagy az egész csomagot elfogadja, vagy semmilyen együttműködés nem lesz.

Lapunknak az Együtt–PM és a DK politikusai is elismerték, volt tárgyalás köztük, például akkor, amikor a szocialisták a kerületekről folyó egyeztetésekben sem vettek részt arra hivatkozva, hogy számukra csak a teljes összefogás elfogadható. Az Együtt–PM és a DK közötti vitás kérdések így már több mint egy hete rendeződtek, ezért tudták közösen válaszút elé állítani a szocialistákat.

Horváth Csaba tehát közel sem egyedül ellenezte a megállapodást – csatlakoztak hozzá azok a kerületi vezetők, akik úgy látják, számukra a koordinált indulás (vagyis az, hogy kerületükben a baloldali pártok egymással szemben is állítanak jelölteket) azzal járhat, hogy a képviselő-testületben nem lesz MSZP-s politikus. Több olyan kerületi szervezet is elégedetlenkedett, ahol bár győzelmi eséllyel, közösen indulnának az ellenzéki pártok, értékelésük szerint nem kaptak elég képviselő-jelölti helyet, és ezen változtatni akartak. Úgy tudjuk, az órákon át tartó párttanácson kerületről kerületre értékelték a lehetséges megállapodást, de végül nem döntöttek.

„Készen állok a megmérettetésre" – írta ki tegnap délután Facebook-oldalára Falus Ferenc, első félig-meddig hivatalos reakciójaként arra, hogy a baloldali pártok főpolgármesternek jelölik. De ez még az MSZP-s párttanács ülése előtt történt.

A DK és az Együtt-PM rábólintott

A Demokratikus Koalíció, az Együtt és a PM elnöksége is megszavazta tegnap a fővárosi együttműködésről szóló megállapodást. A DK közleményében azt írta: korrekt és minden fél számára méltányos megállapodás született. Falus Ferencet államigazgatási tapasztalatokkal rendelkező, kiváló egészségügyi szakértőként jellemezték, olyan becsületes demokrataként, akinek esélye van leváltani Tarlós Istvánt. A kerületekről szóló megállapodás alapján a DK úgy látja, a négy évvel ezelőtti háromnál lényegesen több kerületben lehet ellenzéki polgármester.

Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke sajtótájékoztatón azt mondta: a megállapodás minden elemét támogatta elnökségük. Falus Ferencről úgy vélekedett: tiszteletreméltó karrierrel, érdemi közigazgatási és szervezetvezetési tapasztalattal rendelkezik.

Karácsony Gergely, a PM társelnöke az MTI-nek elmondta: elnökségük támogatta a megállapodást, amely pártszövetségüket megkerülhetetlenné teszi, ugyanakkor méltányos a másik két párt számára. Szerinte egyik párt sem lehet maradéktalanul elégedett, de most ezt lehetett elérni, és a választási együttműködés végső soron a budapestiek érdekét szolgálja.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.