Nem tudom, kiket zavartak eredeti helyükön – mondta a történész. A Sztójay-kormány végrehajtói is csettinthetnének: mi sem csinálhattuk volna jobban. Ők a bútorokat zsúfolták össze a zsinagógákban, az üldözötteket a vagonokban.
A Páva utcában az árnyékká vált áldozatokat bútorostul halmozták egy sarokba...
A hibák egy részét azóta kijavították: Molnár Judit beszámolóját tekintsük olyan pillanatképnek, amely jól szemlélteti, milyen állapotok uralkodnak több mint egy éve a Páva utcai emlékközpontban. A káosz tavaly tavasszal tört ki, amikor lejárt Szita Szabolcs igazgató és a kuratórium mandátuma. A kormány nem írt ki új pályázatot, nem hosszabbította meg sem az igazgató, sem a kuratóriumi tagok megbízását. Csak Haraszti György, a kuratórium elnöke maradt a helyén – amolyan intézményvezetőként, bizonytalan időre, tisztázatlan hatáskörrel.
Szita Szabolcs és Haraszti György korábban egymás szövetségesének számított, aztán megromlott kettejük között a viszony. A belső feszültségek híre nem sokkal Szita eltávolítása előtt a nyilvánosságot is elérte.
Haraszti együttműködési megállapodást írt alá azzal a Veritas Történetkutató Intézettel, amelynek vezetője, Szakály Sándor történész idegenrendészeti eljárásnak nevezte a Kamenyec-Podolszkijba történő deportálást.
A Szakály leváltását eredménytelenül követelő Mazsihisz egyebek mellett ezért maradt távol a holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából meghirdetett kormányzati rendezvényektől.
A nagy felzúdulást kiváltó együttműködési megállapodást Haraszti a Páva utca nevében, de Szita Szabolcs tudta nélkül kötötte meg. Szita hangot is adott nemtetszésének – csak éppen kevéssel később már nem ő volt az emlékközpont igazgatója. A Mazsihisz nyomására Haraszti György kénytelen volt megválni a zsidó egyetemen viselt tisztségeitől, a Páva utcában viszont teljesen átvette a hatalmat. A munkatársak egy részét elbocsátotta, mások jobbnak látták, ha maguktól távoznak. Úgy tudjuk, munkaügyi perek is indultak.
|
Szita Szabolcs, a régi-új igazgató,
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
A volt munkatársakból ömlött a panasz:
megalázó bánásmódról, pszichikai megfélemlítésről, gyanús pénzmozgásokról beszéltek.
Névvel azonban csak Szécsényi András, a Páva utcai gyűjtemény tíz év után elbocsátott vezetője nyilatkozott lapunknak. Jogszabályba ütköző, a szakmai és etikai normákkal ellentétes intézkedéseivel Haraszti folyamatosan veszélyezteti az emlékközpont működését – állította a „munkamegtagadás címszóval kirúgott” Szécsényi András. Szerinte Haraszti minősíthetetlen stílusban beszél a munkatársakkal, az épületben a terror légköre uralkodik.
„Ennyi erővel azt is terjeszthetnék rólam, hogy kecskékkel élek nemi életet” – utasította vissza múlt hónap elején a vádakat Haraszti György. Úgy vélte, az intézmény eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta az elmúlt tizenöt hónapban. A kuratóriumi elnök ekkor még semmi jelét nem adta annak, hogy elhagyni készülne posztját. Márpedig néhány hét múlva pontosan ez történt: a „védett személynek” hitt Haraszti György lemondott.
A kormányhoz is eljutott jelzések (értsd: dokumentumok, megbízási szerződések) alapján előzőleg a Miniszterelnökség vizsgálatot kezdeményezett annak feltárására, hogy jogi és gazdasági értelemben szabályosan működik-e a Páva utcai központ. A vizsgálat lefolytatására a Miniszterelnökség a nagy nehezen megalakított új kuratórium felügyelő bizottságát kérte fel.
|
Jobbra pihenő- és emlékezőhely az emlékközpont udvarán
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Az eredmény nem ismert, ám Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára leszögezte, hogy a vizsgálatnak semmi köze Haraszti lemondásához. „A Páva utcai emlékközpont egy rendkívül sikeres időszakon van túl, azonban Haraszti György elnök úr úgy ítélte meg, hogy a személye körül olyan feszültségek alakultak ki, amelyek akadályozhatják az intézmény további szakmai működését” – közölte Latorcai.
Nem Haraszti váratlan lemondása az egyetlen meglepetés.Hanem az is, hogy a kormány visszahívta igazgatónak azt a Szita Szabolcs történészt, akinek munkájára ugyanebben a tisztségben nem sokkal korábban nem tartott igényt. A Páva utcai emlékközpont létrehozásáról még az első Fidesz-kormány döntött. Szita Szabolcs vezető kutatóként dolgozott az intézményben, ahonnan 2009-ben az akkori új igazgató, Harsányi László érkezése után ment el. 2011 tavaszán igazgatóként tért vissza, és – ahogyan már írtuk – tavaly tavaszig maradt.
Amit Haraszti György vagy Latorcai Csaba sikeres időszaknak minősít, mások szemével mélyrepülésnek látszik.
Szita Szabolcs szerint sajnálatos módon inkább a mélyrepülés felel meg a valóságnak. A Páva utca látogatottsága alacsony, az emlékközpont presztízse csökkent, nem folyik érdemi kutatómunka, a külföldi kapcsolatok elsorvadtak, az intézmény nemzetközileg elszigetelődött – sorolja a régi-új igazgató.
Kérdésünkre, hogy nem érez-e személyes felelősséget a kialakult helyzetért, gondolkodás nélkül rávágta: dehogynem! Megbízott olyan emberekben, akikben nem kellett volna, és nem ment bele olyan konfliktusokba, amelyeket fel kellett volna vállalnia. Mentségeként hozta fel, hogy akkoriban mások voltak a viszonyok. Előfordult például, hogy az aláírási joggal rendelkező kuratóriumi elnök egyszerűen nem hagyott jóvá olyan projekteket, amelyekről pedig korábban már szóban megállapodtak.
|
A kiállítás
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Újbóli kinevezése előtt Szita feltételül szabta, hogy ne a kuratóriumi elnöknek, hanem egyedül neki legyen aláírási joga. A kormány megváltoztatta az intézmény alapító okiratát, így a munkáltatói jogokat is az igazgató gyakorolja. „Személyi kérdésekben szabad kezet kaptam” – nyugtázta a 70 éves Szita Szabolcs, akitől Lázár János azt kérte, nevelje ki utódját, és hozzon létre egy új csapatot. Az igazgató még nem tudja, kikkel fog együtt dolgozni, de az biztos, hogy szeretne rehabilitálni olyanokat – közöttük Szécsényi Andrást –, akiket elüldöztek a Páva utcából.
Nehezünkre esik elhinni, de Szita határozottan állította, hogy a felkérésekor kapott ígéretek szerint a kormány szakmai, tudományos ügyekbe sem akar beleszólni. Szita úgy érzi, a konkrét terveiről korai lenne beszélni. Sok múlik az anyagiakon.
A Páva utca jelenleg évi pár százmillió forintból gazdálkodik, ennyi pénzből nem lehet csodát tenni.
Arról, hogy a jövőben milyen anyagi lehetőségei lesznek a központnak, később tárgyal majd a kormánnyal.
Előtte azonban koncepcionális kérdéseket kell tisztázni. Eredetileg Szita Szabolcs állt elő az ötlettel, hogy a bezárt Józsefvárosi pályaudvar helyén létesüljön egy új, holokauszttal foglalkozó intézmény. Ebből lett aztán – az ő kihagyásával, Schmidt Mária vezetésével – a Sorsok Háza. Szita javaslata egészen más volt. Először is nem költségvetési milliárdokból megvalósított megaberuházást képzelt el, hanem más forrásokból – pályázati támogatásokból, nagykövetségek felajánlásaiból – létrehozott oktatási központot, amely hét-nyolc szerelvényből álló vagonkiállítással egészült volna ki.
|
A zsinagóga keleti középpontja, a tóratartó szekrénnyel
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Osztja azok véleményét, akik már az elnevezést is bírálják: a Sorsok Háza név olyan hatást kelt, mintha az elpusztított zsidók százezreinek ez a borzalom elkerülhetetlenül bekövetkező sorsuk lett volna. Az építkezés befejeződött. Szita egyetért azzal, hogy a Sorsok Házában addig semmiféle kiállítást nem szabad megnyitni, amíg nem sikerül legalább valami konszenzushoz közeli állapotot kialakítani a zsidó szervezetekkel. Ehhez elkerülhetetlen, hogy a Páva utca funkcióját is megtalálják. Nem biztos, hogy indokolt két állandó kiállítás fenntartása.
Lehet, hogy a volt Józsefvárosi pályaudvar erre alkalmasabb, és lehet, hogy a Páva utcából kellene oktatási, továbbképzési központot csinálni – vázolja a forgatókönyvek egyikét Szita Szabolcs. Technikai értelemben szerinte is alapos felújításra szorul a Páva utcai kiállítás, de addig töprengeni sincs értelme azon, belefogjanak-e, amíg nem körvonalazódik, milyen lesz a munkamegosztás a Sorsok Házával.
Új emlékezetpolitikára van szükség
– folytatta a régi-új igazgató. Teljesen természetes, hogy a lehető legrészletesebben fel kell tárni a múltat, beleértve a magyar állam gyászos szerepvállalását a vészkorszakban. Szembe kell menni minden olyan törekvéssel, amely Teleki Pál, Hóman Bálint vagy Horthy Miklós rehabilitációjára irányul.
Ugyanakkor meg kell szólítani a jövő nemzedékeit is, ami Szita Szabolcs szerint „piszok nehéz”, s a holokauszt oktatása révén kevésbé teljesíthető feladat. A helytörténetben viszont bőségesen van tartalék. Sokkal többet kellene beszélni a magyar–zsidó együttélés jó példáiról, arról, hogy a magyar zsidó művészek, vállalkozók, feltalálók mennyi mindennel járultak hozzá egy adott település és az ország fejlődéséhez.
„Ki merem jelenteni, hogy egy gyöngyösi rendezvényen elsőként én beszéltem nyilvánosan az Együttélés Háza koncepciójáról” – mondta Szita.
És itt újabb nyitott fejezethez érkeztünk. A kormány a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában tervezi létrehozni az Együttélés Házát, arról azonban, hogy hol tart az ügy, az igazgató csak annyit tud, amennyi a sajtóban megjelent: nincs akadálya a beruházás megkezdésének.
Ennél bővebb információja nincs. Pedig Szita Szabolcs hangsúlyozza, hogy a különféle intézményeknek világosan körülhatárolt szerepkörökben, egymást kiegészítve kell illeszkedniük egymáshoz. Máskülönben sikeresen megvalósítható emlékezetpolitikai stratégia sem lehetséges. Konklúzióként a Páva utcai központ igazgatója röviden annyit mondott: még igen képlékeny a helyzet.
