Az ügyről 2014. február 21-én számolt be a NAV bűnügyi szóvivője: „Cukor-, olaj- és élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetre csaptak le NAV nyomozói. A gyanúsítottak több gazdasági társaságot működtettek, amelyek egy általuk létrehozott cégláncolaton keresztül nagyüzemi felhasználóknak és multinacionális kereskedőknek értékesítették a papíron Szlovákiában beszerzett cukrot és étolajat."
A cégláncolat végén lévő gazdasági társaságok élére kinevezett ügyvezető igazgatókról a nyomozás kiderítette, hogy hajléktalanok. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt az állam több mint kétmilliárd forint forgalmi adótól esett el. Az öt strómanon kívül a vámnyomozók még három személyt fogtak el, azaz – a februári tájékoztatás szerint – összesen nyolcan voltak előzetes letartóztatásban.
A Varga által ismertetett ügyről lapunk is beszámolt, ám az akkori tájékoztatásból nem derült ki, hogy a nyomozás egy piaci szereplő bejelentése nyomán indult. A gyanúsítottak számáról, az okozott kárról és a kármegtérítésre biztosított vagyonelemek összértékéről Varga által elmondottak megegyeznek ugyan a februári NAV-os tájékoztató számaival, ám azon túl, hogy egy megbízható forrásunk azt mondta, „bizony isten ez az az ügy", semmi nem támasztja alá, hogy tényleg az.
A NAV az elmúlt években több, a költségvetésnek milliárdos kárt okozó áfacsalási ügyet derített fel, amelyekben a csaláshoz használt áruk rendszerint az étolaj, a cukor, a gabonafélék és a sertés-tőkehúsok voltak.
E termékekből nagy mennyiséget értékesítenek, és a magas áfa miatt nagy haszonnal lehet trükközni velük. A brüsszeli engedélyhez kötött és csak korlátozottan alkalmazható „fordított áfarendszer" bevezetésén kívül sem az Orbán-, sem a korábbi kormányok nem találtak még hatékony ellenszert.
Ám felvetődik a kérdés: miért tartott több mint két évig a nyomozás? A NAV illetékesei szerint a titkos nyomozást pár nappal azután elrendelték, hogy a hivatal megkapta a Bunge első anyagát, ám időigényes volt a munka. Állítják: amint összeállt a kép, lecsaptak.
Az amerikaiakat ez valószínűleg nem nyugtatta meg. Ők ugyanis csak annyit láttak, hogy miután 2011-ben átadták a csalásokat alaposan és mélyrehatóan feldolgozó jelentésüket, a bűnszervezet majdnem három évig zavartalanul működhetett. Ebben az időszakban nem csupán az államkasszából húzott ki milliárdokat, hanem a versenytársak zsebéből is, hiszen a csalásnak köszönhetően alacsonyan tartott árakkal rontotta a riválisok piaci pozícióit.
Arról nem szólva, hogy a büntetőeljárás középpontjában a gyanúsítottak letartóztatása mellett az állam kárának a megtérítése állt. Az, hogy a tisztességesen adózó piaci szereplőket mekkora kár érte, a magyar gyakorlatban mellékes. Sőt, a hatóságok – más hasonló ügyek tapasztalatai szerint – azon sem sokat rágódnak, hogy a gyanúsan olcsó termékeket felvásárlók vajon tudták, tudhatták-e, hogy a nekik eladott áruk bűncselekményből származnak.
A Bunge polgári perben kérheti az okozott kár megtérítését. A magyar bírói gyakorlat szerint tíz év múlva megítélik a kártérítést. De kitől hajtják majd be? A csalóktól, akiknek minden vagyonát elvitték a be nem fizetett áfa fejében?
Itt a vége. Hiába „magánnyomoztatott" a Bunge, az egésszel csak azt érte el, hogy a NAV-nak lett egy sikersztorija.
