galéria megtekintése

Áll a bál a roma önkormányzatnál

1 komment

MTI

Félbeszakadt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) csütörtöki, a szervezet elnöke által összehívott rendkívüli közgyűlése, mert a képviselők egy része kivonult az ülésről, és a testület nem tudta megszavazni a napirendi pontokat.

Hegedüs István (Lungo Drom) a Budapesten tartott ülés elején elmondta, hogy a közgyűlésnek értékelnie kellene a pénzügyi ellenőrző bizottság munkáját, továbbá két taggal növelni kellene a testület létszámát. Második napirendi pontként tárgyalták volna a költségvetés módosítását.

A határozatképes testületben már a jegyzőkönyvvezető személyének elfogadásánál heves vita alakult ki a szavazási arányokról. Erről végül név szerinti szavazással sikerült dönteni.

A napirend megszavazásánál a képviselők egy része kivonult a teremből, majd az ORÖ elnöke szünetet rendelt el. A szünetet követően Hegedüs István azt mondta: tekintettel arra, hogy a napirendi pontokat nem tudták elfogadni, az ülést berekeszti.

 

Hegedüs István ezt követően újságíróknak arról beszélt: mindenki arra vár, hogy az ORÖ újuljon meg. Az elmúlt egy-két évben az ORÖ nem a választók érdekeit szolgálta, ezért nagyon fontos, hogy az ügyben tárgyalásokat folytasson a képviselőkkel - tette hozzá. Megjegyezte azt is: a magyarországi cigányságnak nem az az érdeke, hogy az ORÖ megosztott legyen.

Kijelentette, az ORÖ mostani vezetése nem követett el szabálytalanságokat, nem felelősek azért, ami "az elmúlt időszakban történt". Azok, akik a szabálytalanságokat okozták, elhagyták a süllyedő hajót, és most nevetnek rajtunk - mondta Hegedüs István, hozzátéve:

"nem cigány emberek voltak, akik miatt a jelenlegi helyzet kialakult".

Arra a kérdésre, hogy pontosan kire gondol, azt válaszolta: mindenki előtt teljesen világos, hogy kik vezették az előző ciklusban az ORÖ hivatalát.

Hegedüs István kérdésre válaszolva nem értékelte kudarcosnak a csütörtöki rendkívüli közgyűlést. "Nem gondolom, hogy ez egy kudarcos közgyűlés volt, nyilván nem véletlen az, hogy nem sikerült ma ezt a közgyűlést megrendezni" - fogalmazott, jelezve, rövidesen újat szerveznek.

Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke újságíróknak arról beszélt: szerinte bebizonyosodott, hogy Hegedüs István elvesztette a többségét az ORÖ-ben.

Hegedüs Istvánnak és Farkas Flórián korábbi ORÖ-elnöknek, miniszterelnöki biztosnak "egymást kezét megfogva kellene a magyar politikából és a roma közéletből távoznia, és egy teljes megtisztulási folyamaton kellene átmennie az Országos Roma Önkormányzatnak" - fogalmazott.

Közölte, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói iratokat foglaltak le csütörtökön az ORÖ-székházban.

Vajda László, a Lungo Drom országos alelnöke szerint a csütörtöki nap bebizonyította,

"a magyarországi cigányság képes arra, hogy szétszedje önmagát". "Ma az országos Lungo Drom saját magát szedi szét, és ebben partner Farkas Flórián"

- fogalmazott. Mint hozzátette, Farkas Flóriánnak olyan személyre volt szüksége az ORÖ élén, akit tudott irányítani, de Hegedüs István meg mert tenni bizonyos lépéseket, így Farkas Flórián már ellenségként kezeli.

Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője úgy értékelte a történteket, hogy az ORÖ, jelenlegi formájában nem tölti be a szerepét. Szerinte a legjobb megoldás az lenne, ha képviselők feloszlatnák az önkormányzatot, és egy új szervezet jönne létre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.