galéria megtekintése

Szétperelhetik a Volkswagent

Az állami támogatások visszafizetése is szóba jöhet, nem tudni, mit lép a magyar kormány

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 01. számában
jelent meg.


Kriván Bence
Népszabadság

Átvert autótulajdonosok, kisemmizett részvényesek és harcos környezetvédők egyaránt perre mennek, hogy a Volkswagennél kipattant csalássorozat miatt elszenvedett káraikat megtéríttessék. A súlyos bírságok mellett a németeknek még az állami támogatások visszatérítésére is fel kell készülniük.

A Volkswagen szűk vezérkarával szerda este ismertették a dízelbotrány kipattanását követően elrendelt belső vizsgálat első eredményeit, s a cégnél ez alapján készülnek fel a soron következő, külsősökre bízott tényfeltáró nyomozásra. Az ülésre meghívták a külső vizsgálattal megbízott amerikai Jones Day jogi iroda képviselőjét is. Olyan, nagy horderejű bejelentésre ezúttal nem számítottak a szakértők, mint amilyent kedden Matthias Müller tett.

Dízelmotorok borítólapjai. Messze még a megoldás
Dízelmotorok borítólapjai. Messze még a megoldás
Reuters

A VW-konszern egy hete lemondott vezérigazgatóját, Martin Winterkornt váltó Müller ígérete szerint a károsanyag-kibocsátást manipuláló szoftverrel szerelt dízelautók tulajdonosait októberben levélben értesítik arról, milyen műszaki megoldással, hol és mikor fogják orvosolni a hibát, vagyis kiiktatni a szoftvert és a környezetvédelmi normáknak megfeleltetni a járműveket.

 

Az biztos, hogy a 11 millió érintett Audi, VW, Seat és Skoda tulajdonosát felkérik, hogy az átalakításhoz vigyék a legközelebbi márkaszervizbe az autójukat. Hogy ott mit csinálnak majd vele, az egyre több tulajdonost izgat, attól tartanak, hogy a „tisztítókúra” az eddig megszokott teljesítmény kárára megy majd. Ez csak bolhacsípés volt, ami ezután jön, az már igazi lórúgás lesz a világ jelenlegi legnagyobb autóipari csoportjának.

A magyar gazdaságon is lyukat üthet a VW-botrány
A magyar gazdaság immár olyannyira függ az autógyártástól, hogy a kipattant Volkswagen-botrány érezhető lyukat üthet rajta. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter dízelpárti, és abban bízik, hogy a győri Audi jelentős termeléskiesés nélkül megússza az ügyet.

Kriván Bence írása: >>>

Magának a korszerűsítésnek a 6,5 milliárd euróra becsült költségeit még csak kiköhögi a gyár, de a bírságok, a környezetvédők, fogyasztók és a szintén megtévesztett és befektetésük harmadát elveszítő részvényesek által indítandó perözön következményei ennek várhatóan a többszörösét teszik majd ki. A cégnek számolnia kell még a felvett állami támogatások visszafizetésével is, hiszen több helyütt, ahol ilyenben részesültek, megszeghették az írott és íratlan szabályokat.

A 2008-as válság után a tetszhalott állapotba került európai járműipart roncsautóprogramokkal rázták fel. Hatalmas állami dotációkkal sikerült talpon tartani a gyártókat, s megelőzni, hogy még több munkahely szűnjön meg. Az első trükkös modellek is ez idő tájt kerültek forgalomba.

A mély recesszióba süllyedt spanyoloknak akkor nem volt pénzük erre, viszont később elindítottak egy csereprogramot a környezetkímélőbb autók elterjesztésére. Kocsinként ezer euró volt a dotáció, ehhez a kiválasztott autó gyártója ugyanekkora kedvezményt adott az árból. Közel 900 ezer autót cseréltek ily módon le, azt viszont nem lehet egyelőre tudni, hogy a konszern helyben gyártott, félmillió 1,6 és 2,0 literes dízelje közül hányat vettek meg ebben a konstrukcióban – írja a Bloomberg. Ha csak a csoport 22 százalékos piaci részesedését vesszük alapul, a számla akár a 200 millió eurót is elérheti.

Magyarország a győri Audi-motorgyár bővítéséhez járult hozzá olyannyira gálánsan, hogy az már a Európai Bizottság figyelmét is felkeltette. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterként a megadott mintegy 40 milliárd forintos állami dotáció harmadát ismerte el a sajtónak, ám a teljes beruházás 11 százalékát fedező összeg arányait tekintve akár tiltott állami támogatásnak is minősülhet, amit a cégnek vissza kellene fizetnie. Brüsszel júliusban rendelt el az ügyben vizsgálatot. Varga Mihály kedden ismerte el, hogy az évi kétmilliós kapacitásúra felfejlesztett Audi gyárban 2-2,5 millió trükkös motor készült az utóbbi években – közvetett magyar állami támogatással. A tárca lapzártánkig nem adott választ arra a kérdésünkre, hogy a csalásra és a brüsszeli vizsgálatra hivatkozva részben vagy egészben visszakérik-e a támogatást.

Tisztán akarnak látni a zöldek

Kikéri az NGM-től és a győri önkormányzattól a Védegylet az Audival és a VW-val kötött szerződéseket és egyedi adóelengedési vagy adókönnyítési rendelkezéseket. A zöldek kezdeményezik az Audinak infrastrukturális és más fejlesztések formájában nyújtott támogatások értékének nyilvánosságra hozatalát is. Kérésük kiterjed azokra a szerződésekre is, amelyeknek teljes szövegben történő kiadására a Kúria éppen szerdán kötelezte az NGM-et. (H. M.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.