galéria megtekintése

Alámosott világváros

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 19. számában
jelent meg.

Hírösszefoglalónk
Népszabadság

Katasztrófafilmbe illő jeleneteket hozott magával a hétfő esti budapesti vihar, az egyhavi csapadékmennyiség lezúdulása órákra megbénította a világvárost. Kedden megkezdődött a károk felmérése és a helyreállítás.

Hétfő este egy óra alatt több eső esett a főváros belső részén, mint az augusztus havi átlag. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadékot a belvárosban nem tudta elvezetni a csatornarendszer, így az több helyen utcákat, pincéket, alagsori helyiségeket és mélygarázsokat árasztott el, továbbá fennakadásokat okozott a közlekedésben. A katasztrófavédelemhez mintegy 2200 bejelentés érkezett, a tűzoltóknak közel 500 helyszínen kellett beavatkozniuk.

Több helyen beszakadtak az utak

A víz számos banképület, kórház, könyvtár, illetve egyéb középület pincéjét, mélygarázsát is elöntötte, de súlyos fennakadások voltak a főváros közlekedésében is. A víz több aluljárót is elöntött, ezeket áramtalanítani kellett. Néhol az eső miatt átázott mennyezetről vakolat hullott le, máshol a lépcsőből fokok szakadtak le. Előfordult, hogy megsüllyedt egy társasház belső udvara, a tűzoltóknak pedig több gépjárműből is ki kellett menteniük a bent rekedt embereket. Több helyen is beszakadt az úttest, a legnagyobb kráter a Fővám térnél keletkezett, emiatt a Szabadság híd Pestre vezető oldalát le is kellett zárni.

 
Turistalátványosság lett az esővájta Fővám téri „barlang”
Turistalátványosság lett az esővájta Fővám téri „barlang”
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A viharok nyomán biztonsági okból mintegy negyvenezer háztartásban kapcsolták le az áramot – tájékoztatta az MTI-t az Elmű szóvivője, aki hozzátette, szerdán délelőtt még ezer lakásban nem kapcsolták vissza az áramot. Boross Norbert közölte, ezeken a helyeken nem elektromos hiba hátráltatja a visszakapcsolást, hanem csőtörés, esetleg csatornadugulás miatt ömlik a víz, sok helyen pedig olyan magas a talajvíz, hogy hiába szivattyúzzák. Közölte azt is, hogy az érintett épületek többsége főként a főváros pesti oldalán, illetve Miskolcon található.

Hőség égeti, özönvíz árasztja

– A mostani vihar többet hozott a mezőgazdasági termelők számára, mint amennyit elvitt – vélekedett a Népszabadságnak Vancsura György, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.

– Vártuk a kánikula végét, hiszen az immár napról napra növelte a veszteségeket.

A lehűlés megérkezett, ám nem mindenki örült neki. A vele járó vihar és esőzés ugyanis rapszodikus volt, egyes helyeken 100 milliméter, máshol csupán 20 milliméter csapadék hullott. Ez azokon a helyeken már nem segített, ahol a kukorica vagy a napraforgó teljesen kiégett. Az viszont nagyon valószínű, hogy a kapás és a kertészeti növényeknek jót tett az eső. Kivéve akkor, ha a hatalmas vihar teljesen összetörte a növényeket.

Hogy országosan mekkora kár keletkezett, azt egyelőre nem lehet megmondani, mert most folyik a felmérés. Összességében annyit jegyzett meg a GOSZ-elnök, hogy a hőség és az esőzés okozta terméskiesés, kár elérheti a 100 milliárd forintot. (Á. A.)

Megállt a kórházi lift

A hirtelen lezúduló esővíz közel fél tucat fővárosi kórházban okozott problémát, de a betegeket mindenütt fogadták és ellátták. Lapunknak dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki kórház főigazgatója elmondta: eddig egy műszak maradt ki a dialízisállomáson, munkatársai egész éjjel dolgoztak az elöntött pincék és az alagsor vízmentesítésén. A sürgősségi és traumatológiai ügyeletet kedd éjszakára lemondták. A Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjában is gondot okoz a víz, több helyiség beázott, csakúgy, mint a Semmelweis Egyetem klinikáinak több épülete is. A sebészeti klinika alagsorát például megtöltötte az esővíz, emiatt a liftek nem üzemeltek.

Budapesten kívül Csongrád, Fejér, Somogy és Veszprém megyében okozott még komoly fennakadásokat a vihar. A vasúti közlekedésben kedd reggelre a legtöbb vonalon helyreállt a rend, kijavították az eső miatt meghibásodott biztosítóberendezéseket. A Balaton déli partján azonban komolyabbnak bizonyult a fennakadás. A Balatonszentgyörgy és Fonyód közötti szakaszon a heves felhőszakadás következtében több helyen is vízátfolyások keletkeztek, a víz a balatonmáriafürdői állomáson mintegy két kilométer hosszú szakaszon kimosta az ágyazatot a váltók és a sínek alól. Tegnap több vagon ágyazatkavicsot szállítottak Balatonmáriafürdőre, hogy kijavítsák a pályát. A munka menetétől függ, hogy mikor indulhat újra az érintett szakaszon a vonatközlekedés.

Sötétbe borultak az aluljárók
Sötétbe borultak az aluljárók
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ebben a térségben a közúti közlekedésben is komoly fennakadások voltak, egy balatonmáriafürdői gyerektábor 100 lakóját pedig ideiglenesen a balatonkeresztúri sportcsarnokban kellett elhelyezni.

Mi lesz a csatornákkal?

A hétfő esti budapesti káoszra való tekintettel megkérdeztük a Fővárosi Csatornázási Művektől, mi a teendő azzal kapcsolatban, hogy a budapesti csapadékvíz-elvezető rendszer képes legyen a hasonló méretű özönvizek kezelésére. Azt is kérdeztük: van-e olyan fejlesztési terv, amelynek megvalósításával elkerülhetők lennének a hétfőihez hasonló helyzetek, és ha igen, mennyibe kerülne egy ilyen beruházás?

A cég írásban azt közölte, nem áll módjukban ezeket a kérdéseket megválaszolni, „mert a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. a meglévő csatornahálózatot üzemelteti és karbantartja, a csatornák építésével, fejlesztésével kapcsolatosan a Fővárosi Önkormányzat az illetékes.” Ezek után feltettük kérdéseinket a fővárosnak is, ahonnan visszautaltak az FCSM-hez. A főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatóságától azt a választ kaptuk, hogy a kérdéseinkre „a Fővárosi Csatornázási Művek a szerdai nap folyamán küldi a tájékoztatását.”

Egy nap alatt több ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz

Máris sok százmillió forint értékben érkeztek bejelentések a hazai biztosítókhoz. Az Aegon Magyarország például kedd délig közel százmillió forint kárról kapott értesítést ügyfeleitől az elmúlt napok viharai után. A bejelentések száma valószínűleg még emelkedik, pedig idén már így is meghaladta a kétmilliárd forintot az időjárás okozta károk összege – közölte a biztosító. Az Aegonhoz eddig mintegy 560 kárbejelentés érkezett a hétfői viharral összefüggésben.

Kedd délelőttig 20 százalékkal emelkedett a bejelentések száma egy „szélcsendes” naphoz képest a biztosítónál.

A kedd délelőtti órákig mintegy 1500 bejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz, a károk becsült összértéke megközelíti a 300 millió forintot – tájékoztatott a társaság.

– Bár hazánk földrajzi adottságai miatt a tavaszi és nyári viharok nem szokatlanok, az Aegon Magyarország statisztikái is azt igazolják, hogy az időjárás egyre több és nagyobb anyagi veszteséggel járó károkat okoz. 2013-tól megugrott a vihar okozta kárbejelentéseink száma. Tavaly az Yvette ciklon nevét kellett megjegyeznünk, idén pedig a nyári időszakban érik szinte egymást a hatalmas széllel, rengeteg csapadékkal járó viharok – mondta Szombat Tamás, az Aegon vezérigazgató-helyettese.

Eddig csaknem 800, a hétfői viharhoz kötődő kárt regisztrált az Allianz, a becsült kárérték meghaladja a 60 millió forintot. (H. B.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.