Tarlós István főpolgármester nem is hívta el Demszkyt az avatásra. Nemcsak azért, mert szerinte az egész vállalkozás elhibázott, nem annyiért és nem ott kellett volna megépíteni, ahova letették, de hát a kontaktusképtelenség önmagában is alapszabály nálunk, ha különleges politikai kérdésről van szó. A metró pedig az. És ahogy Orbán Viktort annak idején Medgyessy Péter még meghívta az uniós csatlakozási szerződés aláírására, mert az ott egy különleges politikai helyzet volt, úgy lett azzá most már minden, azzal a különbséggel, hogy éppen ezen az alapon tilos szóba állni a másikkal. Különleges politikai tényező a gáz ára, erről tehát nem lehet csak úgy beszélni, ilyen egy jövőbeli atomerőmű éppen úgy, mint a génmódosított élővilág, amelyről a mostani politika alaptörvénybe foglalta a véleményét, hogy senki ne beszélhessen róla többet, maga az alaptörvény is vagy a választási törvény is monodramatikusan született, ahogyan így van ez a Magyar Művészeti Akadémiával, csak azt nem betiltották, mint a génmódosított növényeket, hanem éppen hogy beszentelték. A vízi erőműről hallgatni kell, mert rendszerváltó szimbólum, a kettős állampolgárságról és politikai velejáróiról ne essen szó, mert érzékenységeket sértenek (valóban), lényegében semmiről sem lehet beszélni, ebből pedig következik, hogy nincs is vita. Még a választások előtt sem. Aki nagyobb pszichés nyomást tud gyakorolni a másikra, gondolják, az nyer. A parlamentből a parla ment világgá. Beszéd nincs, csak szónoklat. Előbb-utóbb énekelni fognak a főszereplők olaszul, bel canto, úgyis csak az a fontos, hogy domború legyen a mellkas és nagy a hang, érteni nem kell semmit.
A metró meg menjen a csőben, ne is halljunk többet róla.
Pedig komoly ipari-műszaki teljesítmény. Vannak megoldásai, amelyeket a szakma lényegében innen szabadalmaztat. De a szakemberek produkcióját begyömöszölte az alagút homályába a felszíni beszéd. Igaz, ismerősöm, a Siemensnél dolgozó mérnök azt mondta, teleépítette már a világot metróval, de az ittenihez hasonlót nem látott. Sosem tudta megmondani a családjának, mikor kell utaznia. Egyszer csak szóltak, hogy na most munka van, és jönni kellett... Talán idetartozik az is, ahogy lassan a BKV is elveszítette minden presztízsét – már Hagyó előtt és utána is. Nemrég élő adásban visszakérdezte a riportert egy énekesnő: maga BKV-ellenőr? – Én? – döbbent meg a rádiós. – Miért? – Mert BKV-s ilyen jókat még nem kérdezett tőlem... Nem az? Pedig olyan. A pofon védhetetlen volt. A BKV-nál a város szemében nincs lejjebb. A metró a maga 452 milliárdos árával és hússzor halasztott határideivel is ebbe a körbe tartozik. Pedig a helyzet egyszerű is lehetne. Barátom ezt akkor tanulta meg, amikor (még a 3-asnál) lement a metróépítkezésre dolgozni. Úgy alakult, hogy kellett neki a pénz. Nem oda tartozott, látták rajta. Be kellett avatni. Elkapták, kezét-lábát összekötötték, és bokával felakasztották egy kampóra, ami éppen ment körbe-körbe. Mondták, leveszik, ha kiváltja magát. Ígért mindent: rekesz konyakot, hordó bort, nőt, svédasztalt, Fradi-bérletet, de nem találta el, mire gondoltak, a feje pedig már majd leszakadt. Úgy érezte, kevés választja el a haláltól, amikor elárulták: mindenkinek egy üveg sört kell vennie. Ilyen egyszerű. Ha lehet beszélni.
Fent, ahol mi vagyunk, ezt néha képtelenség felfogni. Ez a metró például két politikai végállomás között próbált valahogy utat találni.
Orbán Viktor első kormányának élén négy évre leállította, mert szükségtelenül drágának találta. 2010-es győzelme után pedig ezt mondta: A főváros súlyos állapotban van, a helyzet lassacskán tarthatatlan, „ebben a városban nagyon nehéz élni”, kifejezett személyes erőfeszítést igényel a kulturált viselkedés. Továbbá: Az új kormánynak és Budapest új vezetésének választ kell adnia arra, miért kerül a 4-es metró két-háromszorosába annak, mint kellene; a metró az egyik nagy ügy lesz, amit lehetőleg rövid idő alatt ki kell vizsgálni. Kósa Lajos, a Fidesz egyik erős embere általánosabban fogalmazott: A főváros az utolsó fészke annak a politikai gondolkodásnak, amelyet szeretnénk a múlttá tenni.
A másik végállomás pedig mindaz, amit Demszky Gábor húszesztendős főpolgármestersége jelent: a metró nevéhez méltóan (metropolis) jelképe a szabadságnak, a gyorsaságnak, a városiasodásnak, miközben a jobboldal még mindig a Horthy-féle bűnös városként kezeli Budapestet és a metróját.
Ebben a közegben valóban nehéz rájönni arra, hogy hol van az üveg sör, amit együtt meg lehetne inni.
A helyzetet, illetve a megoldások keresését nehezíti, hogy az országot négy éve és korántsem valószínűtlen, hogy még tovább olyan emberek vezetik, akiket nem köt semmi Budapesthez. Nem itt születtek, nem itt nőttek fel. (Pokorni Zoltán a budapesti, aki az előző Orbán-kormány idején, illetve utána rövid ideig még pártelnök volt, a Fidesz 2014-es országos listájának utolsó helyén található.) Ha például a metróról van szó, az, akit a 7-es buszon soha életében nem daráltak be utastársai, hogy aztán formátlan izzadságcsomóként lökjék ki, nem fogja megérteni, hogy mit jelent, ha ezt a járatot kiváltja, tehermentesíti egy kényelmesebb. És mert Budapesten járatlan, idegen férfiak vezetik az országot, játszanak is ezzel a várossal, mintha csak bábuk élnének benne farostlemez díszletek között. Könnyű kézzel leborotválják a Kossuth teret, átszobroznák a Szabadság teret, szétszervezik a Várat, legörgetik onnan a nemzeti galériát, a Széchenyi könyvtárat, fölvinnék a kormányt, újraosztják a szerepeket a Városligetben, és Tarlós Istvánon kívül semmit sem úgy hívnak már, mint ahogy a város lakói megismerték. A hatalomban lévők nem veszítenek régi helyeket, mert nem is volt nekik ilyen, viszont felmutathatnak újakat. Ahogy az eredeti terveken még Népszínház utcai vagy Köztársaság téri új metrómegálló is „II. János Pál pápa tér” lett, ami azért gond, mert a fővárosiak kilencven százalékának fogalma sincs róla, hogy mi az és hol van, miközben a megálló szinte bemegy az Erkel Színház öltözőibe, tehát legalább ezt a budapestiek számára ismerős nevet kaphatta volna. De nem. Az átnevezések nagymestere, Tarlós főpolgármester ugyan budapesti, de nem éppen a lélek embere. (Figyelemre méltó viszont, hogy a közszolgáltatók jelentős része a számláin még mindig a Köztársaság tér megnevezést használja, nem tud a II. János Pál pápa térről.)
Ez a város a Fidesz, illetve a kormány vezetői számára csak egy munkahely, ahova természetesen autóval járnak, ha nem, akkor forgatócsoporttal.
Nem tudta egyik Fidesz-kormány sem elfogadni a budapesti metróra költött valóban óriási – most 452 milliárdnak számított, tehát Paks 2-be majdnem hétszer beleférő – árát. 2010-ben viszont már nem volt mit tenni, Boross és Bochkor (hivatalosan így hívták a két fúrópajzsot) már elvégezte a dolgát, visszafordíthatatlanná tette az ügyet. Nem szereti a hatalom, pedig hát kínál tapadási pontokat a Fidesznek. Lemegy az utas a mélybe, csendben halad, kiszáll ott, ahova érkeznie kell, a köztes útról, arról, hogy mi van ott fenn, nem tud semmit, és nem is érdekli. Príma szavazó lehetne. Persze nem az. Ez egy nagyváros. Lakói látnak, figyelnek és reagálnak. Nehéz kiszámítani őket.
Talán ezért van az, hogy mégsem ez a mostani avatás az, ahol nagy kormányzati tűzijátékot rendeznek – legfeljebb horizontálisat az alagútban –, de azért nem feledkeznek meg az ügyről. Helyén kezelik.
Február közepén jelent meg a hír: Meghosszabbították a 4-es metró beruházásánál kötött tanácsadói szerződések és a metrókocsik beszerzésének ügyében a nyomozást június 3-ig. A Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya, illetve jogelődje negyedik éve vizsgálódik hivatali vesztegetés gyanújával, ám gyanúsított még nincs – írta a Magyar Nemzet.
Ők is figyelnek a városra. Az pedig mozgólépcsőn alámerül, és még az is lehet, hogy kibekkeli.
