A tábort – ahol korábban négy-ötezer menekült is meghúzta magát – a hétvégén az osztrákok nagyjából kiürítették, főleg Bécs és Salzburg környékére vitték a menekülteket. A rendőrök pontosan nem mondták meg, hogy melyik tartományba szállították őket, csak azt, hogy egy részük busszal ment, a többiek a nickelsdorfi vasútállomásról vonattal.
Hétfő hajnalban három-négyszáz ember aludt a táborban. Két fedett épület zsúfolásig megtelt, egymás hegyén-hátán hortyogtak az emberek. Néhányan sátrakban éjszakáztak, többen azonban pokrócot terítettek a kinti betonra, ott heveredtek le.
|
| A szerző felvétele / Népszabadság |
Az újonnan érkezőknek egész éjjel kínálták a meleg levest, a forró teát, meleg ruhák közül is válogatni lehetett. Fölállítottak egy fűtött tábori kórházat is, két orvos és sok ápoló volt szolgálatban.
– A hideg megviseli a menekülteket – mondta kérdésemre a vezető doktor. – Sok a fáradt, agyongyötört ember, a számukra idegen összevissza étkezést pedig a gyomruk nem bírja. Volt, akit kórházba kellett szállítanunk.
A kórházban egyébként a legkorszerűbb gyógyszerek sokasága várja őket.
|
| A szerző felvétele / Népszabadság |
A korábbihoz képest változott a tábor képe. Kordonokat alakítottak ki a tumultus megelőzése végett, s azért, hogy meg tudják számolni a menekülteket. A táborban megjelentek a katonák, hátukon puskával, ők a rendőröket segítik, útba irányítják a menekülteket, segítenek nekik. Többségében fiatal srácok. Egyiküket megkérdezem, sajnálja-e a menekülteket.
– Persze, hogy sajnálom – veszi le az egészségügyi szájkendőt. – Elgondolkodom azon, hogy milyen szerencsés helyre születtem.
– Nem félnek az osztrákok a menekültektől?
– A többségük úgyis Németországban telepszik le, a maradék nagy részét meg visszaküldik a hazájába – feleli kitérően, de azért hozzáteszi: vannak, akik félnek. A burgenlandiak a termésüket, meg a javaikat, a biztonságukat, a salzburgiak pedig az idegenforgalmukat féltik.
Újabb vonat fut be. Kockás takaróba bugyolált fiatalemberrel gyalogolok a vasúttól a táborig.
– Honnan jött?
– Eritreából.
– Miért jött el?
– Eritrea a rettegés, meg a halál.
– És a család?
– Őket már régebben sikerült kicsempészni Svédországba. Utánuk megyek. Nincs vesztenivalóm.
Ha menekülés közben elkaptak volna otthon, lelőnek. Ha a svédek visszaadnak, lelőnek. Akinek nincs hazája, mindegy, hol pusztul el.
Később elolvastam egy ENSZ-jelentést – az Origó közölt belőle részleteket –, amely megerősíti: „A kormány egyszerű és brutális taktikát választott a menekültek visszatartására: aki el akarja hagyni az országot, azt a katonák lelövik a határon. Az eritreai kormány kiterjedt kémhálózatot működtet, a gyanús személyeket – köztük gyerekeket is – évekig börtönben tartják vádemelés és tárgyalás nélkül."
|
| Földi D. Attila / Népszabadság |
Felkel a nap, újabb vonat érkezik, közben buszok és katonai szállítójárművek is megjelennek a tábor előtt. Azokra ültetik a menekülteket, de az úti célt nem árulják el. Igaz, a menekültek nem is nagyon kérdezik.
Találkozom Szőke László polgármesterrel, aki a förtelmes mennyiségű szemét szedését, elhordását szervezi. Több falu közmunkásától kér segítséget.
Mondja, őt sem tájékoztatják hivatalosan semmiről, sem a magyarok, sem az osztrákok. Fogalma sincs, kik jönnek, mennyien és mikor, s mi lesz a sorsuk.
