galéria megtekintése

"Aki azt hiszi, a nyomozásnak lesz eredménye, nem ebben az országban él"

20 komment


Ungár Tamás

Engem nem keresett senki. Nem tudok nyomozásról – csak ennyit mond Dávodi Dóra a 35 lelkes dél-baranyai Téseny község polgármestere, amikor arról faggatom, folyik-e büntetőeljárás a falujában 2011-ben épült játszótér durva túlárazottsága miatt. Öt éve még nem ő volt a polgármester, de úgy tudja, az elődjét se hallgatták ki az ügyben. A tésenyi játszótér mindössze egy oldalfal nélküli, négy négyzetméteres faházikóból, egy farönkökkel határolt, háromszor három méteres homokozóból, két hintából, valamint három rugós hintaszékből áll. Ez 6,8 millió forintba került. A lapunk által megkeresett játékgyártó cégek egyike másfél millióra becsülte a játékok értékét.

Játszótér Domoszlón. Egy a száznegyvenből
Játszótér Domoszlón. Egy a száznegyvenből
Korsós Viktor

Egy éve írtunk arról, hogy falvainkban 2009 és 2011 között sorozatban épültek olyan uniós támogatásból kivitelezett játszóterek, amelyeknek az ára érthetetlenül magas volt. Az unió csalás elleni hivatala megállapította, hogy túlárazás történt, ezért Magyarországnak vissza kellett fizetnie a játszóterekre kapott pénzt, a kamatokkal együtt 1,8 milliárd forintot. A 10-20 millió forintból gazdálkodó kistelepülési önkormányzatokat megrokkantotta volna a 10-15 milliós fizetési kötelezettség, ezért a kormány 2015 áprilisában átvállalta a követelést.

 

A döntést a falvak vezetői azért is indokoltnak látták, mert a beruházás ötletét, a terveket és a támogatási pályázatokat néhány cég hozta és készítette. A polgármesterek és a képviselők azért mondtak igent fejtörés nélkül a játszóterekre, mert úgy tájékoztatták őket, minden költséget az unió áll, s nem kell aggódni a létesítmények drágasága miatt, a cégek jó kapcsolatban vannak politikai körökkel.

Amikor jött a hír, hogy az unió visszaköveteli a támogatást, több baranyai falu perközösséget akart létrehozni, de miután az állam levette róluk a terhet, nem volt erre szükség.

Az LMP-s Sallai R. Benedek egy hónapja Polt Pétert kérdezte a játszóterekről, a legfőbb ügyész azzal nyugtatta a képviselőt, hogy még tart a nyomozás. Megkerestük tucatnyi, drága játszóteret építő dél-dunántúli falu vezetőjét, hogy mit tudnak a vizsgálatról.

Kiderült, az adóhatóság tavaly levélben értesítette őket: költségvetési csalás gyanújával elindult a vizsgálat. De nem beszéltünk olyan polgármesterrel, akit kihallgattak volna.

– Engem nem kérdezett senki, és a jegyzőnket se – mondta Nagy Csaba, a 220 lelkes Baranyahídvég polgármestere. – Az elődöm idején épült a játszótér, kérdezze őt! De az előd, Bazsó József sem tud nyomozásról, noha a faluban 11,1 millióba került a legfeljebb 4 milliót érő játszótér.

– Aki azt képzeli, hogy ennek a nyomozásnak lesz eredménye, az nem ebben az országban él. Elkenik ezt is – mondta egy polgármester.

Megkérdeztük a NAV sajtóosztályát, holt tart a nyomozás, hány embert hallgattak ki, van-e már gyanúsítottja az ügynek. Válaszukban megerősítették, hogy költségvetési csalás miatt vizsgálat folyik, amelynek során 166 településen végeztek adatgyűjtést. Ennél többet azonban a nyomozás érdekeire való tekintettel nem közölhetnek - írták.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.