galéria megtekintése

Árt a gazdaságnak a migránsellenes retorika

5 komment


Horváth Gábor

Sikertörténetnek nevezte a magyar-amerikai gazdasági együttműködést Szijjártó Péter. Az Egyesült Államokban tartózkodó külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy 1600 amerikai vállalat van jelen Magyarországon és mintegy százezer embernek adnak munkát. Tavaly a második legtöbb befektetés már Amerikából érkezett, s az USA a legnagyobb Európai Unión kívüli befektető.

A miniszter derűlátó nyilatkozatának fényében nem érdektelen, hogy az amerikai külügyminisztérium a múlt héten tette közzé a nemzetközi befektetési környezetről szóló éves jelentésének Magyarországgal foglalkozó fejezetét. Ebben a magyar gazdaság eredményeit elismerve is egy sor súlyos bírálat található – a legaktuálisabb az, hogy a migránsellenes retorika és a kormány lépései hátrányosan érintették az amerikai multik vezetőinek körében az országról kialakított képet, és a cégeken belül megnehezítik az új magyarországi befektetések elfogadtatását.

A jelentés szerint az elmúlt években az ország kedvező adottságai ellenére is lanyhult a külföldi direkt befektetés. Üzleti források úgy vélik, hogy ennek többek között az instabil adózási és jogi környezet, például a visszamenőleges adószabályok alkalmazása az oka. A kormány előzetesen nem tárgyal a változásokról az érdekelt cégekkel, míg a közbeszerzéseket, illetve a kormány által befolyásolt ágazatokat a korrupció és egy kedvezményezett kör előnyben részesítése jellemzi. A multinacionális cégek szerint a legnagyobb nehézséget a szakképzett munkaerő, elsősorban a mérnökök és technikusok hiánya okozza. Az OECD szerint az utóbbi időben romlott a magyar diákok teljesítménye, ami középtávon hátrányosan érintheti a munkaerő minőségét.

 

Míg Magyarország korábban a térség vezető állama volt a külföldi befektetések terén, mára eltűnt a versenyelőnye – szól a jelentés. Az utóbbi évek befektetési hulláma nagyrészt a már itt lévő cégek korábbi profitjának újrabefektetéséből, a vállalkozások anyaországából származó tőke áramlásából, illetve a veszteségeket szenvedett bankok feltőkésítéséből adódik. „Csak kevés új befektető jelent meg a piacon" – szögezi le az amerikai külügy.

Az átláthatóság és kiszámíthatóság hiánya sem használ. A dokumentum a Transparency Internationalre hivatkozva megállapítja, hogy Magyarország folyamatosan esik vissza a nemzetközi korrupciós rangsorban, és az EU 28 tagállama közül tavaly már csak a 22. volt. A multinacionális cégek arra is panaszkodnak, hogy a magyar és főként a kormányközeli cégek favorizálása miatt gyakran nem versenyképesek a kormányzati tendereken. A jelentés külön említi a 14 milliárd dolláros paksi beruházás verseny nélküli odaadását egy orosz állami vállalatnak, majd a szerződések 30 éves titkosítását.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.